Geodéták: semmi esély az ingyenes kataszterezésre

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Igényelhetik ugyan, de esélytelen, hogy a Hargita megyei települések önkormányzatai elvégeztethessék a földek ingyenes kataszterezését az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) programjában, hiszen a legtöbb helyen még messze állnak a földosztás befejezésétől, a birtoklevelek fele pedig hibás vagy nincs is kiállítva – állítják a helyi földmérők.

Veres Réka

2016. augusztus 12., 12:412016. augusztus 12., 12:41

Ismét ingyenes telekkönyvezést ígér az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási hivatal, ezúttal az ország összes ingatlanját szeretnék bevezetni a kataszteri nyilvántartásba és a telekkönyvekbe. Mindezt 2023-ig végeznék el az új országos kataszteri programmal (PNCCF). Az önkormányzatok harmincezer eurót kaphatnak a munkálatokra, ebből fedeznék a területtulajdonosok költségeit, így válna ingyenes számukra a szolgáltatás. Az ANCPI információi alapján jelenleg 142 településen – Hargita megyében Csíkszentkirályon és Gyergyóremetén –, az év végéig pedig további kétszáz településen fog lezajlani a program. A tervek szerint idén még elkezdenék 17 megye hatvan településén, többek közt Csíkszentdomokoson, Galócáson és Gyergyóvárhegyen is.

A tervek

Az ANCPI tervei szerint a kataszterezés településenként zajlik majd, így a természetes és jogi személyeknek nem kell igényelniük a szolgáltatást, amikor azt elkezdik az adott közigazgatási területen. A kataszteri törvény értelmében az ingatlanok tulajdonosai kötelesek megengedni a szakembereknek a mérések elvégzését, be kell mutatniuk a tulajdonjogi dokumentumokat ingatlanjukról, és a földmérőkkel együtt be kell azonosítaniuk az ingatlan pontos határait. Amennyiben nem tudnak vagy nem akarnak együttműködni, a földmérők az önkormányzatoktól kapják meg az információkat a telekhatárokról. Az ANCPI becslése szerint a települések méreteitől függően az adatok integrált kataszteri rendszerbe történő bevezetése és a telekkönyvezés 12-től 18 hónapig is eltarthat. A kezdeményezés előnye az ügynökség szerint, hogy a földek visszaszolgáltatását gyorsabban befejezik, a dokumentumok nélküli tulajdonokat bejegyezhetik, kiállíthatnak öröklési bizonyítványokat, és földek összevonását is engedélyezhetik.

A lovak elé fogták a szekeret

Semmi esély sincs arra, hogy a Hargita megyei településeken megtörténhessenek az ingyenes telekkönyvezések – véli Rákossy Botond József, a Hargita Megyei Geodéták Egyesületének elnöke. „A legnagyobb probléma a kezdeményezéssel, hogy Hargita megyében erre kevés település pályázhat, hiszen még a földek visszaszolgáltatása sem fejeződött be. Ahol nincs kiállítva a birtoklevél, ott nem is lehet telekkönyvezni, és ott sem, ahol hibásak a meglévő birtoklevelek” – magyarázta Rákossy. Szerinte sokkal égetőbb a megye lakosainak, hogy megkapják birtokleveleiket, hogy megtudják, pontosan hol vannak a területeik, csak ezután kellene következnie a kataszteri bejegyzésnek.

„Így most a lovak elé fogták a szekeret. Meglehet, hogy a déli megyékben jól működik ez a program, hiszen ott sík terület van, könnyen kiparcellázták, nem ragaszkodott mindenki a régi helyéhez, így gyorsan kiállították a birtokleveleket is, de nálunk ez nem működik, hiszen a birtokleveleknek több mint fele nincs vagy hibásan van kiállítva. Így előbb arra kell összpontosítani, hogy kijavítsák, illetve kiállítsák ezeket és készítsék el a parcellázási terveket. A bürokrácia miatt lassan a sor végére kerülünk a többi megyéhez képest” – folytatta. Szerinte Hargita megye kivételesen rossz helyzetben van ebből a szempontból, hiszen a bürokratikus eljárások miatt a megyei kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal által kibocsátott birtoklevelek száma egyre csökken, Rákossy szerint például sokszor ékezetek miatt utasítják vissza a dokumentációt. Arra is rámutatott, ha 2020-ig nincsenek meg a birtoklevelek, akkor a gazdák a mezőgazdasági támogatásoktól is elesnek.

Egyre nehezebb

„Úgy lenne értelme, ha parcellázás és birtoklevél-kiállítás előzné meg az egész ingyenes telekkönyvezési akciót. Ám a bukaresti illetékeseknek fogalmuk sincs arról, hogy mi a valós helyzet a terepen. Ahogy telnek a napok, egyre nehezebb tisztázni a tulajdonjogokat, hiszen az idősek meghaltak, a gyerekek, unokák nem emlékeznek vagy nem tudják, hol voltak az eredeti telekhatárok” – ecsetelte Rákossy. Elmondása szerint módosító javaslataik eddig süket fülekre találtak, de a földmérők a közeljövőben ismét elküldik javaslataikat a kataszteri hivatalnak, hogy „visszatereljék őket a valóságba”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés