Finanszírozás hiányában ezerötszáz ápoltnak kénytelen elengedni kezét a Caritas

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Márciustól ezerötszáz ápolásra szoruló ember otthoni gondozását függeszti fel a Gyulafehérvári Caritas, miután a munkaügyi minisztérium februárra megvonta a szolgáltatás finanszírozását. Egyelőre sem a szervezet vezetői, sem az alkalmazottak nem tudják, hogy ilyen körülmények között meddig lesz működőképes a beteggondozói program. Az ápolók és betegek egyaránt kétségbeestek a hír hallatán.

Dósa Ildikó

2017. február 14., 13:552017. február 14., 13:55

Sokkolta a Gyulafehérvári Caritas vezetőit és alkalmazottait a hír, hogy az otthoni beteggondozás teljesen finanszírozás nélkül marad, mivel februárra nem kapnak állami támogatást a szaktárcától. Az elmúlt évet is nehezen vészelte túl a katolikus segélyszervezet által működtetett szolgáltatói hálózat, hiszen 2013 óta folyamatosan csökkent az állami támogatás, de Márton András, a Caritas igazgatója szerint ilyen körülmények között még egy évet nem bírnak ki.

Egyelőre annyi biztos, hogy februárban a beteggondozói szolgáltatás költségvetése több mint 180 ezer lejjel csökkent. Ez azt eredményezi, hogy kénytelenek lesznek beteggondozókat elküldeni, ugyanakkor az Erdély-szerte több mint hatezer otthon ápolt közül ezerötszáztól meg kell vonniuk a szolgáltatást. Így – ha időközben semmi nem változik – őket már márciustól nem látják el az ápolók. Hogy kik lesznek az érintettek, még nem tudni, azonban azokat az idős embereket, akik hozzátartozók nélkül élnek, igyekeznek továbbra is gondozni – tájékoztatott Márton András. 

„Több helyen is érdeklődtünk arról, hogy mi is van, de hivatalosan senki nem mondott semmit, csak elejtett mondatokból következtetünk. Félő, hogy ez nem csak egy kiesett hónapot jelent. Ilyen mértékű érvágásra nem számítottunk. Aki messze van és nem látja ezeket az embereket, nem érti, nem fáj neki” – vonta le a következtetést a finanszírozás megvonásával kapcsolatban az igazgató. Még nem igazán tudja, mit fognak tenni, de annyi biztos, hogy radikális lépésre lesz szükség, mivel félhivatalos értesüléseik szerint az egész évi támogatást megvonják tőlük.

„Azt sem tudjuk, mi lesz a saját munkánkkal, ahogy azt sem, hogy az ellátásban maradók mi alapján legyenek kiválasztva, azonban nekünk, csapatvezetőknek állást kell foglalnunk. Egyelőre pánik van, senki nem tud semmi biztosat, de így kérdéses a szervezet működése” – közölte Sebők Mária, a székelykeresztúri csoport vezetője. A beteggondozók továbbra is lelkiismeretesen végzik munkájukat, próbálják felkészíteni az ápoltakat a várható változásokra. „Bízunk benne, hogy vezetőink, akik eddig is azért tevékenykedtek, hogy működjön a szervezet, kitalálnak valamit” – mondta reménykedve.

A korábbi években külföldi partnerek segítségével, pályázatokkal igyekeztek talpon maradni, hiszen több beteget láttak el, mint amennyire támogatást kaptak – közölte Márton András. Hozzáfűzte, hogy a helyi önkormányzatok jelentették számukra az egyedüli stabil partnert az otthoni beteggondozásban, most is számítanak rájuk, bár tudják, hogy sokuk erején felül vállalt feladatot. Jelenleg Udvarhelyszéken ötvenkét beteggondozó lát el közel ezerötszáz otthoni ápolásra szorulót. Többségük idős, ágyhoz kötött. Hogy az állami pénzforrás megvonása miként érinti őket, még nem tudni. 

Nincs ennél nemesebb és szükségesebb szolgáltatás a környéken Bokor Sándor parajdi polgármester szerint, éppen ezért úgy véli, hogy amíg nem rendeződik a jelenlegi helyzet, az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk a program számára a kieső finanszírozást. Eddig is jelentős összeggel járultak hozzá a helyi Caritas tevékenységéhez, most egyeztetni fognak a szervezettel, és megbeszélik, mennyivel kellene megnövelni az összeget. Hogy miből, még nem tudja, de igyekeznek forrást találni rá – mondta a településvezető. „Mindent nem lehet az önkormányzatok nyakába varrni, remélhetőleg meggondolja magát a kormány, és legalább a tavalyi mértékben támogatni fogja a szolgáltatást” – fűzte hozzá Bokor.

Székelykeresztúron a Caritas beteggondozói csapata ingyen használhatja az önkormányzattól kapott székhelyet, ugyanakkor szerződéses viszonyban állnak egymással – közölte Rafai Emil polgármester. „Mi nem támogattuk a helyi Caritast, hanem kifizettük a munkájukat, a szerződés szerint havonta 5–6 ezer lejt, ezért ők a szociális osztályunk helyett foglalkoztak a település rászoruló betegeivel. Ezt a helyzetet továbbra is próbáljuk tartani” – mondta a polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés