Az általános iskolát végzett diákok többségét a számítógépes rendszerrel kedden már elosztották az általuk kiválasztott iskolák valamelyikébe. A reálszakok idén is népszerűek voltak, sok nyolcadik osztályt végzett tanuló a természettudományok és a matematika-informatika szakokon szeretné folytatni tanulmányait. A legmagasabb bejutási jegy tekintetében Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnázium áll az első helyen, de olyan iskolák is vannak a megyében, ahol hármasnál kisebb volt az utolsó felvételt nyert diák átlaga.
2016. július 21., 20:172016. július 21., 20:17
Az első számítógépes elosztás alkalmával, kedden a nyolcadik osztályt végzett tanulók 99,2 százalékát osztották szét a középiskolákba. Az oktatási minisztérium statisztikája szerint a diákoknak több mint a fele elméleti líceumot választott, a legtöbben a reálosztályokban kívánják folytatni tanulmányaikat. A legnagyobb utolsó bejutási átlag az országban a bukaresti Sfântul Sava Főgimnáziumban volt, oda 9,82-nél nagyobb felvételi átlaggal jutottak be a jövendőbeli kilencedikesek. Székelyudvarhelyen a legnagyobb utolsó bejutási átlag a Tamási Áron Gimnázium természettudományok szakán volt, 8,63-mal jutott be oda az utolsó diák. A megyében csak a csíkszeredai Octavian Goga Főgimnázium matematika-informatika szakán volt magasabb (8,88) a legutolsó bejutási jegy. Udvarhelyszéken a legalacsonyabb átlaggal a szentegyházi Gábor Áron Szaklíceumba juthattak be a felvételizők – ott a 2,73 volt a legkisebb bejutási jegy –, Udvarhelyen pedig a Bányai János Műszaki Szakközépiskolába, ahol 3,73 volt a legalacsonyabb utolsó bejutási jegy.
Székelyudvarhelyen a legnagyobb felvételi átlaga a Bethlen Gábor Általános Iskola egyik nyolcadikosának volt, ő 9,77-tel felvételizett kilencedik osztályba, a legkisebb felvételi jegyet Udvarhelyszéken egy szentegyházi tanuló érte el, ő 2,55-ös értékelést kapott.
A tanügyminisztérium statisztikája szerint az elosztás első szakaszában az országban összesen 118 661 diákot osztottak be az ősszel induló kilencedik osztályokba, Hargita megyében pedig az 1857-ből 1826-ot. A szaktárca honlapján megjelent adatok szerint országszerte összesen 917 nyolcadikost nem osztott szét a rendszer egy intézménybe sem, ebből 31-en Hargita megyeiek voltak, akik közül egy udvarhelyszéki. 7,23 és 3,23 közötti jegyeik voltak azoknak a Hargita megyei általános iskolai végzősöknek, akiket nem tudtak beosztani egy iskolába sem, ők a július 28-án lezajló második elosztáskor tölthetik be a megmaradt helyeket.
Görbe Péter főtanfelügyelő szerint azok a diákok, akiket sehová nem osztott be a rendszer, nem tüntettek fel a beiratkozási nyomtatványon elegendő választási opciót, a jegyeik alapján viszont nem sikerült az általuk választott iskolákba sorolni őket. Noha olyan diákok is akadnak, akiknek jó a felvételi jegye, ők a második elosztási szakaszban csak azokat az iskolákat és szakokat választhatják, ahol maradtak helyek. A megyében összesen 2030 kilencedik osztályos hely állt a diákok rendelkezésére, ezekből 204 maradt.
„Voltak olyanok is, akik jelezték, hogy nem oda kerültek, ahova szerettek volna, noha az átlaguk egyforma volt azokéval, akik sikeresen bejutottak. Abban az esetben, ha két diák átlaga egyforma, a felvételi szabályzat szerint a kisérettségi jegy alapján tesznek különbséget. Ha azok is megegyeznek, akkor az 5–8. osztályos médiák átlagát veszik figyelembe” – magyarázta Görbe, hogy miként oldódik meg a gyakran előforduló probléma.
Nem követik az utolsó bejutási jegyeket, ezért nem is szokták felmérni, hogy miként alakulnak ezek a korábbi évekhez képest. Mivel nincs bejutási küszöb a líceumi felvételikor, a diákokat csak rangsorolják a kisérettségi és az 5–8. osztályban elért átlag által eredményezett jegy alapján. A 9–10. osztály a kötelező oktatás része, ezért a diákok kötelesek líceumban vagy szakiskolában továbbtanulni – magyarázta érdeklődésünkre Görbe Péter főtanfelügyelő arról, hogy miért lehet látni 2-es, 3-as átlagokat is a sikeresen felvételizők jegyei között.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!