Egy slamszöveg lepjen meg, verjen át – újra és újra

Az ismert slammer tizenöt éve tagja az Akkezdet Phiai rapformációnak, 2006-ban a Budapest Slam 1-en is fellépett, azóta számos slambajnokságon részt vett, kétszer volt Magyarországon országos bajnok, nemzetközi eredményeket is elért, egyébként szabadúszó „grafikás”.

– Neked mitől lesz jó egy slamszöveg?

– Azt nem feltétlenül tudom megmondani, hogy mitől lesz jó, nekem akkor tetszik valami, ha formabontás van benne, valami újat hoz. Lepjen meg, verjen át. Nagyon szeretem, ha átvernek, verjenek át többször is. Amikor már tudom, hogy átvertek, akkor verjenek át még egyszer.

– Mi a véleményed a slam poetry iparosodásáról? Arról, hogy megjelennek szövegek a buszok oldalán, reklámkampányok része is lett...

– Bármi, ami népszérűsödik, annak ez az átka. De a lényege, a gyökere nem változik. Ahogy a folyó hozza magával az egészet; vagy kicsi patak marad, vagy viszi magával a hordalékot is.

– Egy-egy ilyen est alkalmával mit vettél észre, hogy működik az akció-reakció köztetek, szövegeitek és a közönség között? Beleszólnak, mint most is, utána odajönnek beszélgetni?

– Ez teljesen random, most jól működött csomó minden, persze nem minden üt feltétlenül. Általában ezek a szövegek kávézóban hangzanak el, az emberek végzik a dolgaikat, és van, aki figyel, van, aki nem. Ugyanaz a szöveg van, hogy zseniálisan működik és van, hogy háromnegyede elhal, de lehet, hogy az egész. Nincs benne stabilitás, ez a szépsége. Itt tényleg minden ad hoc jelleggel történik, attól függetlenül, hogy előre megírt szövegekről van szó, kicsit olyan, mint az élő zenében, mindig van improvizációs lehetőség. Lehet, hogy én is máshogy fogok reagálni. Azért különleges minden este, mert ugyanaz a szöveg előadható százmillóféleképpen. Én azért szeretem nagyon, mert nincs szabály, nincs recept. Az ember be van sulykolva szabályok közé, mert az biztonságot jelent, de ha megszabadul a szabályoktól, kijön a komfortzónából, onnantól kezdve csodálatos dolgok tudnak történni.

– Az itteni közönségről mi a véleményed?

– Én nagyon élveztem, hogy van reakció, az emberek benevetnek, beül a csönd, megáll a kés a levegőben. Azért élmény a színpadon lenni, hogy átéld azt a hatást, amit akkor éreztél, amikor írtad. Ha ez átjön, az csodálatos, egy kis mágia mindig. Szerintem itt ez működött.

– Ahhoz képest, hogy nemrégiben elvonultál Thaiföldre, egy buddhista kolostorba, milyen ez a zsongás neked? Hiszen itt történt egy nagyon éles váltás.

– Nagyon nagy váltás, de igazából ebben voltam mindig, és az volt a váltás. De abból visszajönni persze nagyon érdekes, nagyon tanulságos dolog volt. Az első hetem nagyon rossz volt, ki volt éleződve a szemem, a fülem minden negatívumra, mert ott nem tapasztaltam semmilyen negatívat, így itthon ami már megszokott negatív volt, az is egyből álcsúcson vert. Ezt megszokni olyan egy-két hétbe telt, de a tanulság része megvolt. Most azt gondolom, tudom, mit kell kezdenem vele. Igyekszem minden olyan szituációt, amiben valami negatív lehet, megfordítani és valami sokkal jobbat kihozni belőle. És ez rajtam múlik.

– Elmondasz nekünk valamit, amit eddig saját károdon tanultál meg?

– Abból adódott már károm, hogy nem hallgattam az első megérzésemre. A legelső dolog, ami eszembe jutott, hogy huszonöt-huszonhat éves koromig a megérzéseim után mentem, mindent úgy döntöttem el, hogy ami zsigeri, első ösztönös érzés, az után mentem. Aztán ez négy évig kikopott belőlem, elkezdtem a puszta ráció mentén haladni, és akkor nagyon sok minden nem úgy alakult, ahogy elterveztem. Majd négy évembe telt, hogy visszahozzam azt, amit addig csináltam, hogy megyek az érzéssel, megyek az árral, mint ahogy szépen a medrükben mennek a dolgok.