Búcsú az akácméztől

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az utóbbi évek legrosszabb termésére számítanak az udvarhelyszéki méhészek. Egyáltalán nem lesz idei akácméz, ám még aggasztóbb a méhészek számára, hogy az ez évi termés összességében még a 2014-es mennyiséget sem éri el.

Dávid Anna Júlia

2016. július 16., 10:402016. július 16., 10:40

Végéhez közeledik a méhészidény, utolsó állomásként a napraforgótáblákban gyűjtenek a méhek, ám a méhészek nem örülnek, ugyanis rendkívül szegényes az idei termés – tudtuk meg Ádám Józseftől, az udvarhelyszéki méhészeket tömörítő Örösi Méhészegyesület elnökétől.

Bár a termésre vonatkozóan pontos adatok még nincsenek, hiszen az utolsó pergetések még hátra vannak, az már látszik, hogy nagyon gyenge idényt zárnak a méhészek. Az idei viszontagságos időjárás – a fagy éppúgy, mint a nagy hőség – rossz hatással volt a méztermelésre. A tavaszi hónapokban lefagytak a fák virágai, így például idei akácmézre nem is számíthatnak a vásárlók. A tavaly egy közepesen jó évet tudhattak magukénak a méztermeléssel foglalkozók. A 2014-es esztendőt az utóbbi évek legrosszabbjaként könyvelték el, de Ádám József szerint az idén még annál is csekélyebb lesz a mézmennyiség.

A valódi probléma mégis inkább az, hogy a kereskedelemben rengeteg a méz jellegű édes készítmény, és a vásárlók azonos áron szeretnék megvásárolni a méhészek termékeit is, miközben a „méhész nem tud egy géppel versenyezni, ami évszaktól és időjárástól függően képes termelni” – hangsúlyozta a szakértő. A nagybani lerakatok a valódi mézet is említett készítményekéhez hasonló áron vásárolnák meg, holott az igazi méz értéke éppen a duplája a mesterségesen előállított készítményekének. Ha azon az áron adnák, még a saját költségeiket sem tudnák fedezni – magyarázta a szakember. Egy méhésznek három hónapja van a méztermelésre, az év többi időszakában a méhek felkészítése zajlik – folytatta.

Ádám József arra is felhívta a figyelmet, hogy a méztermelés, méhészkedés nem csak az ő megélhetésük szempontjából fontos, hanem mert a méheknek nagyon fontos szerepük van a növénypopulációk fenntartásában is.

„Kínában már van olyan település, ahol kézzel kell a gyümölcsfákat beporozni” – fogalmazott ezzel kapcsolatban. Azzal szemben is értetlenül állnak a termelők, hogy miközben néhány évvel ezelőtt uniós pályázatokkal, fiatalokat támogatva felduzzasztották a méhészek számát, most lenyomják az árakat a kereskedelemben. „Már nem olyan a méhészet amilyen tíz-húsz éve volt” – panaszolta az egyesület vezetője. Hozzáfűzve, hogy miközben húsz évvel ezelőtt kezdő méhészként is tudott fejlesztéseket végezni, mára ötszáz méhcsaládos gazdaságát a piac nem fogja tudni eltartani, ha nem történnek változások. Elmondta, hogy sok abbahagyta már a méhészkedést éppen az előbb említett okok miatt.

A túlélés szempontjából a méhészek égetően fontosnak tartják, hogy az állam megfelelő szabályozásokat vezess be a mézkészítmények és a valódi méz forgalmazására, és ezek árának a szabályozására vonatozóan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés