Az antik gyűrűkövek utóéletéről

Gesztelyi Tamás klasszikafilológus és ókorkutató, a római kultúra, művészet, glyptika, vallás doktora, legújabb, Antik gemmapecsétek középkori okleveleken című kötetében az antik gyűrűkövek „utóéletét” vizsgálja. A székelyudvarhelyi városi könyvtárban tartott előadás meghívottja elmondta: a különösen a római korban dokumentumok, szerződések hitelesítésére használt gemmák, azaz gyűrűkövek készítési technikáját hiteles forrás nem rögzíti, feltevések szerint az „éles szemű” gemmakészítő-mesterek nagyítóüveg használata nélkül faragták ezeket. „A római birodalom területén rendkívül elterjedt volt a gemmák használata. Okiratokat nem csak papiruszra, hanem bronz vagy viaszostáblára is írhattak, több ilyen példa került elő Alburnus Maior, azaz Verespatak aranybányáinak üregeiből is” – magyarázta egy 139-ből származó, egy hatéves rabszolgalány adásvételére vonatkozó szerződéssel illusztrálva az elmondottakat.

Az antik gemmapecsétek használata azonban továbbélt a középkorban is, ezek leggyakrabban a korabeli okleveleken fordulnak elő. „Magyarország területén középkori pecsétgyűrűkbe foglaltak bele antik gemmákat, a gyűrűkövek ilyenszerű utóéletével azonban a térségben még nem foglalkozott senki” – tette hozzá az előadó, majd a Magyar Országos Levéltárban végzett kutatómunkájáról számolt be. Mint megtudtuk, a témában kiadott első kötetének elsődleges célja – a hiánypótlás – mellett, a kutatómunka során arra kereste a választ, hogy lakozott-e tudatosság, szándékosság a mögött, hogy egy-egy antik pecsét későbbi felhasználója milyen témát, motívumot választott. „A pogány ábrázolások keresztény értelmezése már a Kr. u. 3. században elkezdődött, így az antik gemmák esetében is” – fejtette ki, majd az okmányokon talált pecsétek sorozatát mutatta be a hallgatóságnak.