Egyre sürgetőbb az elkerülőút kérdése Székelyudvarhelyen
Fotó: László Ildikó
Még zajlik a Fenyéd és Szejkefürdő között elképzelt elkerülő út megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése érdekében meghirdetett közbeszerzési eljárás. Ám egy óvás miatt nem valószínű, hogy sikeres lesz az eljárás.
2025. január 06., 11:532025. január 06., 11:53
2025. január 08., 12:592025. január 08., 12:59
Egyre nagyobbak a forgalmi dugók Székelyudvarhely utcáin, így nélkülözhetetlen egy Fenyéd és Szejkefürdő közötti elkerülőút megépítése a helyzet javítása érdekében. Utóbbi elképzelés fontosságát jelzi, hogy a városháza már régóta igyekszik megoldást találni annak kivitelezésére, de ennek eltolódása miatt a választási kampányokban is folyamatosan hangsúlyt kap a téma. Éppen ezért érdeklődtünk az elkerülő úttal kapcsolatban a két hónapja hivatalba lépett új székelyudvarhelyi polgármestertől, Szakács-Paál Istvántól.
Fontos tudni, hogy már 2017-ben elkészült egy megvalósíthatósági tanulmány a Fenyéd és Szejkefürdő között elképzelt hat kilométer hosszú elkerülőút megépítésére. Az akkor újnak számító városvezetés (Gálfi Árpád akkori polgármesterrel az élen) pedig úgy gondolta, hogy csupán bővíteni kell a dokumentumokat, hogy azok teljesen megfeleljenek a célnak – ám ennél bonyolultabb volt a helyzet.
A hivatal munkatársai ugyanis egyeztettek a közúti infrastruktúráért felelős hatósággal (CNAIR), és kiderült, hogy a tanulmány nem felel meg a célnak. Ennek oka, hogy
A helyzetet mérlegelve megszületett a döntés, hogy egy teljesen új megvalósíthatósági tanulmányra lesz szükség. A hivatal munkatársai már 2023-ban szerették volna megtalálni a megfelelő vállalkozást a munka elvégzésére, ám a cégek nagyon eltérő árakon vállalták volna feladatot.
Éppen ezért az intézmény több vállalattól kért konkrét árajánlatot, hogy azt figyelembe véve hirdethessenek közbeszerzési eljárást. 2023-ban viszont már nem volt lehetőség a procedúra lefolytatására az önkormányzati kifizetéseket korlátozó 90. számú kormányrendelet miatt.
2024-ben sikerült közbeszerzési eljárást hirdetni a megvalósíthatósági és egyéb, ehhez kapcsolódó tanulmányokat elkészítő cég kiválasztása érdekében,
– tudtuk meg Zörgő Noémitől, a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal szóvivőjétől. A helyzet azonban így sem a legjobb. Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere ugyanis a Székelyhonnak elmondta,
Emiatt a hivatalos eredményhirdetés elhúzódik, de az sem kizárt, hogy új eljárást kell majd kezdeményezni. A tanulmány egyébként egy év alatt kell elkészüljön, ez fogja tartalmazni az elkerülő út pontos nyomvonalát, illetve projekt értékét is. Ha mindez megvan, akkor a lehetséges források beazonosítása fog következni. A beruházást mindenképp a CNAIR-ral közösen szeretnék megvalósítani.
Az MVM Csoport becslései szerint idén júniusban vagy júliusban zárulhat le az E.ON Energie Románia felvásárlása – nyilatkozta a Portfolio.hu portálnak adott csütörtöki interjúban Mátrai Károly vezérigazgató.
Marosvásárhely legnagyobb romatelepén találtak rá a szerdán eltűnt kiskorú testvérpárra.
A PPC csoport egy olyan villamosenergia- és földgázszolgáltató, amely az olyan ügyfelek igényeire összpontosít, akik számára fontos az energiatakarékosság, a hatékonyság és a fenntarthatóság.
A Csíki Játékszín vendégelőadással érkezik Székelyudvarhelyre: csütörtökön és pénteken 19 órától a székelyudvarhelyiek otthon nézhetik meg az Utazás a koponyám körül című előadást Visky Andrej rendezésében.
Olyan téma kerül terítékre február 6-án, csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeumban, amely méltán tarthat számot a történelmünk iránt fogékonyságot mutatók érdeklődésére. Az Impériumváltás Gyergyóban című kötetet mutatják be a helyi olvasóközönségnek.
Nemrég jelent meg Sepsiszentgyörgyön a nemzetközi vállalat utazásmegosztó (ride-hailing) szolgáltatása, és úgy tűnik, egyelőre kényelmesen elfér a hagyományos taxitársaságok mellett. A Bolt fejlődni akar, a taxisok egyelőre nem látnak konkurenciát.
A Marvel kedden mutatta meg először mozgásban az új Fantasztikus négyes-mozifilmet, míg szerdán a Universal Pictures is lerántotta a leplet a Scarlett Johannson főszereplésével érkező új Jurassic World-filmről.
Elgondolkodtató adat: a statisztika szerint az év minden napjára jutott volna egy tűzeset, vagy akár több is 2024-ben Hargita megyében. Leggyakrabban januárban riasztották a tűzoltókat. Egy tűzeset szemtanúja néhány életmentő tanulságot osztott meg.
Újabb mérföldkőhöz érkezett az erdővidéki közösség egyik legfontosabb eseménysorozata. A Tortoma Önképzőkör negyedévszázados születésnapját a 600. találkozón ünnepelték a baróti művelődési házban.
Tűz ütött ki egy, a vasúti sínek mellett lévő dánosi garázsban szerda délután, szerencsére senki nem sérült meg.
3 hozzászólás