
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Elismerik a mezőgazdasági zsebszerződéseket, ezáltal pedig könnyebbé válik az így gazdát cserélt mezőgazdasági területek tulajdonjogának rendezése a kataszteri törvény nemrég elfogadott módosítása szerint.
2018. július 01., 22:342018. július 01., 22:34
Döntő házként fogadta el a képviselőház múlt héten azt az RMDSZ által benyújtott módosító-javaslatot, amely által ezentúl
A több ezer gazdát érintő könnyítő intézkedés az után lép érvénybe, hogy Klaus Johannis államfő kihirdeti, és megjelenik a Hivatalos Közlönyben. A részletekről sajtótájékoztatón számolt be pénteken Korodi Attila parlamenti képviselő és Tánczos Barna szenátor.
Korodi Attila a módosítás okával kapcsolatos elmondta, több intézményes és törvényi akadálya volt eddig annak, hogy
„A múlt héten elfogadott törvény által elérhetővé vált egy olyan könnyített eljárás, amelynek köszönhetően
– emelte ki a képviselő, majd átadta a szót Tánczos Barnának, hogy részletesebben is bemutassa a legfontosabb tudnivalókat. Mint a szenátor elmondta, a kataszteri tevékenységre vonatkozó törvény 13-as cikkelyét módosították. „Ez előírja, hogy az általános kataszteri munkálatok esetében a megnyitott telekkönyvekbe bejegyezhető a használati jog. Ahhoz, hogy ezt valaki bejegyezhesse, a feltételezett tulajdonos nevére telekkönyvet kell nyitni. Ehhez kibocsájtott birtoklevélre van szükség, ami alapján megnyitják a telekkönyvet annak a személynek a nevére, akitől zsebszerződéssel a használó megvásárolta a területet.
– magyarázta Tánczos.
A szenátor hozzátette, a használati jog az adásvételi szerződés, tehát a zsebszerződés alapján jegyezhető be. Amennyiben ez a bejegyzés megtörténik, elindul egy hároméves türelmi időszak, amely alatt bárki megóvhatja a használati jogot.
Az általános kataszterezési munkálatok alkalmával a megnyitott telekkönyveket térképekkel együtt mindig kifüggesztik a véglegesítés előtt a helyi önkormányzatoknál. Ezáltal lehetőséget teremtenek arra, hogy ha valaki úgy látja, egy személy jogtalanul szeretne használati jogot bejegyeztetni, tegyen ez ellen.
– zárta Tánczos.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
1 hozzászólás