A csíkdánfalvi énekkar a tavalyi Felcsíki Egyházi Kórustalálkozón. Forrás: Csíkdánfalva Egyházi Kórusa
Négy éve énekel a jelenlegi felállásában Csíkdánfalva Egyházi Kórusa, amelynek tagjai elsősorban a minél jobb éneklésre törekednek, nem pedig a kórustagok magas számára.
2017. május 29., 11:582017. május 29., 11:58
2017. május 29., 12:262017. május 29., 12:26
2013 tavaszán alakult újra Csíkdánfalva Egyházi Kórusa, akkor mintegy 45 személy döntött úgy, hogy szabadidejében az egyházi zene szolgálatába áll. Abban az évben Hidegségen tartották a felcsíki kórustalálkozót, de mivel szereplésük nem úgy sikerült, ahogy a tagok szerették volna, szinte felbomlott az énekkar ‒ ismertette Juhász Levente. A kórus tagja megjegyezték azt is, hogy ez végül csak azért nem következett be, mert a helyi közbirtokosság elnöke, aki maga is kórustag, pártfogásába vette a kart, Bálint István tanárt kérték fel, hogy vállalja el az oktatásukat.
Kevésbé törekednek arra, hogy sokan legyenek a kórusban, inkább az a cél, hogy ha kevesen is, de jól énekeljenek. Ettől eltekintve minden érdeklődőt szívesen látnak a karban, sőt ősztől pár jó hangú diákot is bevonnának a csapatukba. Hiányosságnak érzik ugyanakkor, hogy a településen nincs olyan személy, aki zongorán, orgonán kísérni tudná a kóristákat ‒ részletezte.
‒ emelte ki az énekkar erősségét Bálint István karvezető. Mint megtudtuk, a megújult csapat egyre több szerepet vállal a helyi ünnepekből, hiszen
Ugyanakkor idén énekeltek a bérmálási szertartáson, és persze rendszeres résztvevői a felcsíki kórustalálkozónak is. Éneklésükkel kapcsolatban az utóbbi években nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak mind a helyiektől, mind más kórusvezetőktől, kórustagoktól ‒ emelte ki Juhász Levente. Fellépéseikkor népviseletbe, ünneplőbe öltöznek.
Jelentős támogatás számukra a helyi közbirtokosság és a plébánia. Előbbi felvállalta a tanári díj kifizetését, de amellett is gyakran támogatja az énekkart ‒ legutóbb mappákat vásároltak a tagoknak ‒, a plébánia pedig az évente szervezett kirándulások finanszírozásához járul hozzá.
Juhász Levente hozzátette, a kirándulások, a támogatások is egyfajta köszönetet jelentenek a kórustagok számára az egész évben kifejtett önkéntes munkájukért.
Mint arra Juhász Levente és Dobos Imre kórustagok rámutattak, minden, amire szükségük van a teljesítéshez, adott számukra. Nem jelent nehézséget a szolgálat, nem fáradtak bele a gyakorlásba, sokkal inkább kihívást jelent számukra a karban való éneklés, mivel a karvezető minden alkalommal valami újjal készül számukra. Bíznak benne, hogy továbbra is ebben a felállásban dolgozhatnak, énekelhetnek, mert meglátásuk szerint ez ilyen formában működőképes. Bálint István megjegyezte, mivel a tagok teljes odaadással énekelnek, így könnyen megy a közös munka.
Meghatározó élményükként azt említették, amikor majdnem felbomlott a kórus 2013-ban, de az akkori tagokból 27-en kitartottak. Akkor nem adták fel, és így
Az akkori botlásból (egy rosszul sikerült fellépésről van szó) felálltak, és a kudarcként megélt szereplés után nem adták fel, hanem igyekeztek azon túllépni. A mostani tagok pedig mind lelkükön viselik a kórus sorsát, arra törekednek, hogy mind jobbak és jobbak legyenek.
Az énekkar tagjai
Szoprán: Zsigmond Emma, Both Annamária, Gál Ildikó, Szabó Aranka, Erőss Rozália, Fülöp Borbála, Antal Katalin, Ferencz Mónika, Fábián Tünde. Alt: Ambrus Annamária, Ambrus Ágota, Ambrus Irma, Karda Adél, Szabó Szidónia, Kerekes Otília, Dobos Erika, Szabó Tímea. Tenor: Szabó Dénes, Juhász Levente, Lukács Gábor, Kristály Attila. Basszus: Dobos Zsolt, Kajtár Róbert, Dobos Imre, Karda József.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.
A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.
A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.
Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.
Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.
Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat, és ezzel kezdetét vette a második forduló kampánya. A választási kampány május 17-én, szombaton 7 órakor ér véget.
Elkészült az új sportcsarnok Szentegyházán, amelyet Ambrus Pál helyi születésű birkózóbajnokról neveztek el az épület pénteki avatóünnepségén. A felszólalók a sport és az összefogás fontosságát hangsúlyozták.
szóljon hozzá!