
Néhányan az öreg muzsikusok közül
Fotó: Erdélyi Táncházzenészek
Gyökereket szaggatunk, múltat utasítunk magunk mögé, embereket sutba dobunk. Ennek a folyamatnak állít sorompót a Táncház az öreg zenészekért, hogy akik egész életüket lezenélték, azokra figyeljünk.
2017. október 27., 12:582017. október 27., 12:58
2017. október 27., 13:132017. október 27., 13:13
„Én büszke vagyok, hogy talpamra álltam, és megmaradt a becsület. Ezt ha elvesztettem volna, amíg élek, nem tudtam volna visszaszerezni. Hazudni nem hazudtam, lopni nem loptam életemben, azt ettem és ittam meg, amit megszereztem a két kezemmel” – mondja egy öreg muzsikus a portréfilmjében. A szászcsávási brácsás, Csángáló (Mezei Ferenc) már nem tudja megkeresni mindennapi kenyerét, a kezei remegnek, a vonó hamarosan már teljesen a maga útját járja. Lezenélte az életét, ez volt a hivatása, mára azok egyike lett, akik csak tengődnek.
Számos népzenész van Csángálóhoz hasonló helyzetben, akik számára nincs nyugdíj, de egyre gyakrabban kell gyógyszert vásárolniuk, orvoshoz menniük. A költségek fedezéséhez kíván hozzájárulni a hároméves múltra visszatekintő kezdeményezés.
– áll az erdélyi táncházzenészek történetismertetőjében. Tavaly már több erdélyi városban szerveztek táncházat az öreg zenészekért, az adományokból számukra vásárolták meg a legszükségesebbeket.
október 27-én este nyolc órától a Szilágyi vendéglőben a Karmazsin népi együttes húzza a talpalávalót, és szívesen fogadják az adományokat. A táncházgazda Molnár Szabolcs prímás lesz.
Sándor Csaba néptáncoktató nagy pártolója az öreg zenészek segítésének. Csángáló története elevenedett fel benne, azé az emberé, aki generációknak húzta a talpalávalót, vagy éppen tanította a gyerekeket a népzenére.
A néptáncoktató segített belelátni egy kicsit a népzenészek világába is. „Ezek az emberek a muzsikán kívül nemigen értenek egyébhez, munkahelyük sem volt más, mint a zenélés. A muzsika volt az életük, ontották magukból, embereket tanítottak, rengeteg táborban éjszaka muzsikáltak a mulató embereknek, nappal pedig a kicsi gyermekeket tanították, mint a professzorok. A zenész a gázsit, amit akkor kapott, felélte, mint a tücsök, és eljött az idő, amikor búzaszem után kellene nézni. A kiöregedő, megbetegedő muzsikusok ugyanis kiestek az addigi zenésztársak közül. Vak Zolti bácsi elaszott, Sinka Sanyi bácsi, Duduj Róza néni magára maradt... pedig képes volt a saját gardonját is átadni, csakhogy zenéljünk. Muzsikusvilágban a szeretet legmagasabb megnyilvánulási formája, amikor a zenész a hangszerét kölcsönadja. Adta a hangszert, adta a lelkét is.”
Akármilyenek is voltak ezek az emberek, de egy életen át rengeteg hasznot hajtottak. Mára a lehetetlenség határára kerültek – mondja Sándor Csaba. Szerinte azért nagyon fontos feladatunk rajtuk segíteni, mert
A muzsikus-néptáncoktató úgy fogalmazott: „Azt kell keresnie az embernek, hogy valahová tartozzon, ne maradjon egyedül. A táncházmozgalom nagy közösségformáló erő. A közösségnek az egy irányba való mozgása fejlettebb társadalmat teremt. Ilyenre nincs szükség manapság, azt mondják, nem jó, ha van, de mi tudjuk, hogy ezt kell csinálni. Ha nem tisztázod magadban, hogy hová tartozol, nem tudod meghatározni, hogy merre tartasz. Nem dobhatunk el a kétszáz éve megszült népdalt, aminek eleje, közepe és utaja van, egy sanzonért, és nem dobhatjuk el az öregeket, mert csak így szolgálhatjuk gyerekeinket.”
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!