Táncház az öreg zenészekért

– áll az erdélyi táncházzenészek történetismertetőjében. Tavaly már több erdélyi városban szerveztek táncházat az öreg zenészekért, az adományokból számukra vásárolták meg a legszükségesebbeket.

október 27-én este nyolc órától a Szilágyi vendéglőben a Karmazsin népi együttes húzza a talpalávalót, és szívesen fogadják az adományokat. A táncházgazda Molnár Szabolcs prímás lesz.

Sándor Csaba néptáncoktató nagy pártolója az öreg zenészek segítésének. Csángáló története elevenedett fel benne, azé az emberé, aki generációknak húzta a talpalávalót, vagy éppen tanította a gyerekeket a népzenére.

A néptáncoktató segített belelátni egy kicsit a népzenészek világába is. „Ezek az emberek a muzsikán kívül nemigen értenek egyébhez, munkahelyük sem volt más, mint a zenélés. A muzsika volt az életük, ontották magukból, embereket tanítottak, rengeteg táborban éjszaka muzsikáltak a mulató embereknek, nappal pedig a kicsi gyermekeket tanították, mint a professzorok. A zenész a gázsit, amit akkor kapott, felélte, mint a tücsök, és eljött az idő, amikor búzaszem után kellene nézni. A kiöregedő, megbetegedő muzsikusok ugyanis kiestek az addigi zenésztársak közül. Vak Zolti bácsi elaszott, Sinka Sanyi bácsi, Duduj Róza néni magára maradt... pedig képes volt a saját gardonját is átadni, csakhogy zenéljünk. Muzsikusvilágban a szeretet legmagasabb megnyilvánulási formája, amikor a zenész a hangszerét kölcsönadja. Adta a hangszert, adta a lelkét is.”

Akármilyenek is voltak ezek az emberek, de egy életen át rengeteg hasznot hajtottak. Mára a lehetetlenség határára kerültek – mondja Sándor Csaba. Szerinte azért nagyon fontos feladatunk rajtuk segíteni, mert

A muzsikus-néptáncoktató úgy fogalmazott: „Azt kell keresnie az embernek, hogy valahová tartozzon, ne maradjon egyedül. A táncházmozgalom nagy közösségformáló erő. A közösségnek az egy irányba való mozgása fejlettebb társadalmat teremt. Ilyenre nincs szükség manapság, azt mondják, nem jó, ha van, de mi tudjuk, hogy ezt kell csinálni. Ha nem tisztázod magadban, hogy hová tartozol, nem tudod meghatározni, hogy merre tartasz. Nem dobhatunk el a kétszáz éve megszült népdalt, aminek eleje, közepe és utaja van, egy sanzonért, és nem dobhatjuk el az öregeket, mert csak így szolgálhatjuk gyerekeinket.”