Hirdetés
Hirdetés

Támogatott telekkönyvezés: nyilvántartásba veszik a földterületeket

A telekkönyvezés mellett a földterületek tulajdonviszonyait is rendezni kell

A telekkönyvezés mellett a földterületek tulajdonviszonyait is rendezni kell

Több, az Európai Unió, a Világbank, illetve a kormány által támogatott, a földterületek, ingatlanok ingyenes telekkönyvezését, illetve kataszteri bejegyzését célzó program van folyamatban Hargita megyében, ezekre pedig egyre nagyobb az igény – derül ki a Hargita Megyei Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (OCPI) összesítéséből.

Kovács Attila

2019. január 06., 10:042019. január 06., 10:04

A telekkönyvezés előkészítésének kormánytámogatással történő finanszírozása 2016-ban vált lehetővé a 2016-ból származó 35-ös számú sürgősségi kormányrendelet megjelenésével, amely módosította a 1996-ból származó 107-es számú törvényt.

A települések 150 ezer lej értékű támogatást igényelhetnek a területek telekkönyvezéséhez és ingatlan-nyilvántartásba vételéhez szükséges terepmunkálatokra és dokumentációk elkészíttetésére

az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) költségvetéséből.

korábban írtuk

Könnyebb a földtulajdon rendezése
Könnyebb a földtulajdon rendezése

A földterületek adásvételét, a kataszteri, tulajdonjogi bejegyzéseket segítik a kataszteri törvény idén elfogadott módosításai. Ugyanakkor a birtoklás bejegyzése is lehetővé vált költséges bírósági eljárás nélkül. A változásokról Sorin Truțăval beszélgettünk.

A program 2017-es, második finanszírozási időszakában 54 Hargita megyei község, illetve város írt alá támogatási szerződést, közülük tudott 39 közbeszerzési eljárás után szerződést kötni a munkálatok elvégzésére – tájékoztatott Sorin Truță, a Hargita Megyei Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (OCPI) igazgatója. A hivatal adatai szerint

2018. december közepéig 21 684 ingatlan kataszteri nyilvántartásba vétele történt meg, a dokumentációk elfogadása még folyamatban van.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Részt vett a programban Homoródszentmárton, Parajd, Csicsó, Szépvíz, Oroszhegy, Csíkszentmihály, Fenyéd, Csíkdánfalva, Gyergyótölgyes, Homoródalmás, Csíkszentlélek, Kápolnásfalu, Székelyderzs, Felsőboldogfalva, Szentábrahám, Csíkpálfalva, Csíkkarcfalva, Szentegyháza, Csíkszenttamás, Gyimesfelsőlok és Farkaslaka. A 2018-as, harmadik támogatási időszakban, április végén és május elején 55 közigazgatási egység írt alá finanszírozási szerződést a dokumentációk elkészítésére, ennek nyomán 46 szerződést kötöttek a munkálatok elvégzésére, amelyek

több mint 40 000 ingatlan – több mint 35 000 hektárnyi terület – telekkönyvezésének előkészítését célozza.

Tavaly egy negyedik kiírása is volt a programnak, így szeptember-október folyamán 36 támogatási szerződést írtak alá, ezeket viszont csak 13 szolgáltatási szerződés követte – ez több mint 9000 ingatlant, 4700 hektár területet érint.

A telekkönyvezés előkészítését illetően Hargita megye az ország megyéi között a középmezőnyben helyezkedik el, ha az ingatlanok számát vesszük alapul, több mint 6 millió lej értékű finanszírozás fordítható erre a célra a szerződések szerint

– jellemezte a helyzetet az igazgató.

Külföldi támogatás

Truță beszámolt arról is, hogy a Világbank által finanszírozott országos CESAR nevű program keretében Csíkszentkirály után Gyergyóremetén is elkészült 7366 ingatlan számára a telekkönyvezéshez szükséges dokumentáció, amelynek átvétele most van folyamatban. További három község vesz részt ebben a programban, azóta keretszerződést írtak alá Csíkszentdomokos, Galócás és Gyergyóvárhegy ingatlanjainak telekkönyvezése érdekében. Gyergyóvárhegy és Galócás esetében tavaly megkötötték a kivitelezési szerződést, a munkálat az előbbi községben el is kezdődött. A 2014-2020-as Regionális Operatív Program támogatásával készülhet el az ingatlanok általános kataszteri bejegyzése Csíkszentgyörgyön, Kászonaltízen, Zetelakán, Homoródszentmártonban, Farkaslakán, Parajdon és Máréfalván. Az európai uniós támogatású projekt első két kedvezményezettje Kászonaltíz, illetve Zetelaka lesz – tudtuk meg.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Lassú elmozdulás

Tavaly októberben a hivatal tájékoztatást kért a Hargita megyei közigazgatási egységektől arra vonatkozóan, hogy rendelkeznek-e parcellázási tervek elkészítésére kötött szerződésekkel, illetve foglalkoztatnak-e topográfusokat erre a célra. Az adatok alapján 31 közigazgatási egységnek nem volt ilyen szerződése, ezek közül sok község jelentős területtel rendelkezik. 11 közigazgatási egységnél dolgozott topográfus, 18 esetben volt kivitelezési szerződés több mint 21 000 hektáros terület parcellázási terveinek elkészítésére.

Az összesítés szerint Hargita megyében 71 000 hektáron készülhetnek parcellázási tervek a szerződések alapján.

,,Nem lehet a földtörvényt alkalmazni topográfusok nélkül, akkor van probléma, ha erre igyekezet sincs. Ideális lenne, ha minden közigazgatási egység rendelkezne parcellázási tervek elkészítésére megkötött szerződésekkel” – húzta alá az igazgató.

Hargita megyében az összesítések szerint 173 307 hektárnyi mezőgazdasági területet érint a visszaszolgáltatás folyamata, ebből 50 791 hektárra készültek el digitális parcellázási tervek.

2018-ban 2911 birtokba helyezési jegyzőkönyvet küldtek a hivatalhoz birtoklevelek kiállítása érdekében, amelyek összesen 2552 hektár területre vonatkoztak, ezek egy részét tisztázás érdekében visszaküldték a helyi bizottságokhoz.

Idézet
Érdekesség, hogy 20 közigazgatási egység egyetlen jegyzőkönyvet sem továbbított, csak 16 olyan közigazgatási egység van, amely 20-nál többet küldött be”

– vázolta Truță. Kiemelkedő a csíkszenttamási teljesítmény, ahonnan 932 jegyzőkönyv érkezett, Oroszhegyből 412, Madéfalváról 292, Székelyderzsből 270, Farkaslakáról 251. Az igazgató hangsúlyozta, a hivatalnak nem hatásköre a tulajdonviszonyok megállapítása – ez a földtörvény alkalmazásáért alakult helyi bizottságok feladata, illetve a megyei bizottságé, amelynek határozatai alapján elfogadják, vagy elutasítják a helyi javaslatokat. Az OCPI ugyanakkor nem dönthet a birtoklevelek kiadásáról, csak ezek megszerkesztését végzi az előterjesztett dokumentációk ellenőrzése után.

Hirdetés

Hirdetés
4 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés