
Liviu Pop
Fotó: Haáz Vince
Egy új tanintézetet miniszteri rendelettel vagy a jelenleg a szenátusban levő új törvénnyel lehet majd létrehozni. Azt, hogy a katolikus iskola mikor és hogyan fog létrejönni, jelenleg nem tudhatom, de a tanítási folyamatban nem lesz fennakadás – nyilatkozta hétfőn Marosvásárhelyen Liviu Pop oktatásügyi miniszter, aki arról is beszélt, hogy az RMDSZ törvénytervezetét az elfogadás után egyesek megtámadhatják az alkotmánybíróságon, így megtörténhet, hogy szeptemberig nem sikerül rendezni az ügyet.
2018. január 15., 17:072018. január 15., 17:07
A Román Kultúra Napja tiszteletére kiosztott kitüntetések átvételére érkezett Marosvásárhelyre hétfőn az oktatási miniszter, aki a reggeli órákban találkozott többek között a város polgármesterével és Péter Ferenc megyei tanácselnökkel is.
A találkozók után tartott sajtótájékoztatón elsőként a római katolikus gimnázium helyzetére tért ki, és elmondta, hogy
A miniszter kihangsúlyozta, hogy az iskolahálózatot el lehet fogadni, illetve egy tanintézetet létre lehet hozni miniszteri rendelettel is, abban az esetben, ha a helyi önkormányzat ezt kéri és rendelkezik az iskolaépületekkel, vagyis, ha tulajdonosa azoknak vagy haszonbérbe vette azokat.
Liviu Pop arról is beszélt, hogy a törvénytervezet elfogadása után lehetségesnek tartja, hogy a római katolikus iskola létrehozását lehetővé tevő törvényt egyesek meg fogják támadni az alkotmánybíróságon, és ha ez megtörténik,
A miniszter a római katolikus gimnázium kapcsán kihangsúlyozta, hogy a jelenleg zajló perek kimenetelétől függetlenül létre lehet hozni, a fent említett módok egyikén a romai katolikus iskolát, s ők mindenképp a tanulók érdekeit tartják szem előtt.
Fotó: Haáz Vince
– mondta Liviu Pop.
Novák Zoltán szenátor – aki hétfőn jelen volt a város és a megye vezetőivel tartott miniszteri találkozón – a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, hogy inkább elvi kérdésekben egyeztettek a tárcavezetővel.
Novák Zoltán elmondta, hogy több síkon zajlanak az egyeztetések, és keresik a megoldást az iskola létrehozására. Februárban kerül a szenátus elé az RMDSZ által benyújtott törvénytervezet, amely alapján létre lehetne hozni a felekezeti iskolát, de ezzel párhuzamosan figyelemmel kísérik azt is, hogy hogyan sikerült megegyeznie a polgármesteri hivatalnak a római katolikus státussal az iskolaépületre vonatkozó szerződés ügyében, ami szintén fontos az új tanintézet megalakítása szempontjából.
Egyetemi autonómia van
A miniszter hétfő délután találkozott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a Petru Maior Egyetem vezetőségével is. A találkozót megelőző sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva, miszerint lehetségesnek tartja-e, hogy az orvosi egyetemen létrejöjjön az önálló magyar kar, a miniszter azt mondta, neki nincs ebbe beleszólása, hiszen az egyetemeknek autonómiája van, s az egyetem vezetősége dönti el, hogy valóban szükség van-e önálló karra. Hasonlóképp az egyetemi autonómiára hivatkozott akkor is, amikor az orvosi és a Petru Maior egyetem összeolvadásával kapcsolatos kérdést tettek fel neki a teremben levő újságírók. „Ha két egyetem vezetősége úgy dönt, hogy jobb, ha együtt folytatják, akkor ezt megtehetik, és ha döntésük törvényes, én alá is írom az egyesülést. De erről az elképzelésről jelenleg semmit nem tudok, ezután találkozom az illetékesekkel”.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
szóljon hozzá!