
Az időjárás felmelegedésével a gumiabroncsok cseréjének van itt a szezonja
Fotó: Pinti Attila
Koronavírus-járvány ideje alatt is romlanak az autók. De kihez lehet fordulni ezekben a hetekben? Csíkszeredai szervizeknél, alkatrészüzleteknél és autós műhelyeknél érdeklődtünk.
2020. április 03., 11:322020. április 03., 11:32
„A szerződéses viszonyban álló cégeket nem szerettük volna javítási szolgáltatás nélkül hagyni” – emelte ki Bíró László. A csíkszeredai Autosport társigazgatója elmondta, a Hargita utcai szervizük csökkentett létszám mellett ugyan, de nyitva tart a magánszemélyek számára is. Többek között azért is, mert a gumiabroncsok cseréje éppen ebben az időszakban esedékes.
– mondta.
A máshonnan rendelt alkatrészekkel kapcsolatban megjegyezte, azok idejében megérkeznek, de már nem minden beszállító dolgozik. „Előfordul olyan is, hogy a beszerző cég naponta csak egyszer szállít. Értelemszerűen ők is annyira csökkentik le a mobilitást, amennyire csak lehet” – véli az igazgató. Hangsúlyozta, a náluk történő autójavítást szükséges telefonon előjegyeztetni, az elérhetőségek megtalálhatók a cég webes felületén.
A Kossuth Lajos utcai üzletük esetében a nyitvatartás továbbra is a megszokott program szerint működik, sőt, nemrégiben bevezettek egy újítást is a jelenlegi helyzetre való tekintettel. „Nagyobb alkatrészek esetében házhoz szállítást vállalunk, elsősorban itt is az idősebb személyek számára ajánlottuk fel ezt a szolgáltatást” – fogalmazott.
Ambrus Attila Csaba magánvállalkozó megkeresésünkre azt mondta,
Az úgynevezett zárt ajtós működést látta elfogadható megoldásnak, ahol a kliensek ugyan nem mehetnek be a helyiségbe, de telefonon és interneten való egyeztetés után ki tudja őket szolgálni. „Ritkábban hozzák a rendeléseket a cégek, már nincs óránként vagy másfél óránként kiszállítás. De a velem szerződésben álló beszállítók mind dolgoznak. Olyan cég is van, amelyik normál esetben minden nap jött, most hetente csak egyszer vállal szállítást” – jelezte a tulajdonos.
Az üzletben található utángyártott készletből ki tudja általában szolgálni a vásárlókat, de amennyiben gyári alkatrészre van szükség, arra több időt kell várni. „Például van olyan Németországból vagy Lengyelországból érkező rendelés, amelyre két hete várok. Az üzemi gyártás le van állva, amíg a meglévő készlet tart, addig ki tudnak minket is szolgálni. Ha az is kiürül, akkor lesz az igazi baj” – hívta fel a figyelmet.
– ezt egy neve elhallgatását kérő magánszerelő nyilatkozta. Mint mondta, nincs panasza a beszállítókra: csökkentett munkaprogrammal ugyan, de idejében leszállítják a megrendelt alkatrészeket. Tudomása szerint néhány városi szerviz meghatározatlan időre már felfüggesztette a működését, az autós forgalom csökkenésével pedig úgy látja, újabb bezárások is következhetnek.
Csíkszereda egyik nagy autóalkatrész forgalmazójánál is érdeklődtünk. Az illetékes alkalmazottól megtudtuk, félerővel dolgozik a beszállító cég, a helyi forgalmat pedig a raktáron levő készletből elégítik ki. Hozzátette, az üzletek és szervizek által küldött rendelések nagyjából a felére estek vissza. „Az országos központi raktárból a korábban naponta érkező szállítás lecsökkent heti kettőre. A külsős sofőrünk is a megszokott két szállítás helyett csak napi egy alkalommal kell átmenjen Székelyudvarhelyre és Maroshévízre” – jelezte. Ők nem tapasztaltak kiesést a gyári alkatrészek terén, csupán az eltolt szállítási idővel kell számolniuk.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
szóljon hozzá!