Tabutéma vagy sem a medvék mérgezése?

A gyergyószentmiklósi Ökoszisztéma Menedzsment Egyesület támogatásával október 14-én nyilvánosságra került Tőke Gabriella vadgazdamérnöki mesterképzős hallgatónak egy, a medve társadalmi elfogadottságát vizsgáló kérdőíve. A célcsoport a három székelyföldi megye lakossága. A felmérés két részből áll, egy online és egy papíralapú változat van forgalomban. Az online verzió iránti érdeklődés már csökkenőben van, ezért az említett mesteris hallgató elkészítette az adatok előzetes összesítését.

Ebből az alábbiakban ki szeretnék emelni egy kérdést: elfogadhatónak tartja-e, hogy a lakosság orvvadászattal (csapdázással, mérgezéssel) kézbe vegye a problémát? Már a kérdőív összeállításánál sarkalatos fontosságúnak találtuk ezt a kérdést, ezért az erre adott válaszokra nagyon kíváncsiak is voltunk. 305 olyan válaszunk van, amely ebből a szempontból értékelhető (válaszolt a kitöltő, illetve a három székelyföldi megye valamelyikében él). Fontosnak tartottuk a megyei bontásban végzett adatfeldolgozást, ugyanis az utóbbi időben egyre erősödnek azok a vélemények is, miszerint Hargita megye lakossága különösképpen a medve ellen lenne uszítva, politikai tőkekovácsolási szándékkal.

Feltételezésünk szerint,

amennyiben ez az uszítás létező és eredményes, akkor a szomszédos megyék lakosságához képest, Hargita megyében magasabb kell legyen azok aránya, akik egyetértenek a medve minden eszközzel történő irtásával, a hatóságok tehetetlensége esetén.

A kérdőíves felmérés összesített adatait az alábbi ábrán mutatjuk be.

Az 1. ábra rávilágít, hogy az összesített adatok alapján nagyobb a lakosság azon részének aránya (56,39%) akik határozottan ellenzik a medve elleni önbíráskodást. Ugyanakkor azok aránya, akik egyetértenek, elkeserítően magas (43,61%). Megyei bontásban úgy tűnik, Kovászna megye lakossága a legtoleránsabb; Maros megyében azok aránya, akik a mérgezésekkel egyetértenek 62,07%; Hargita megye lakosságának hozzáállása az összesített adatokhoz hasonló. Messzemenő következtetéseket ezen adatokból nem vonunk le, de

a Hargita megyei lakosság szélsőséges hozzáállására egyelőre bizonyítékot nem találtunk.

A kérdőívünk lehetőséget ad arra is, hogy a feleleteket a válaszadó háttere függvényében elemezzük. Vajon aki fél, életében már látott-e medvét a természetben? Aki szélsőségesen védeni vagy irtani szeretné a medvét, közvetlenül érintett-e, haszonállatot tart-e, természetben jár-e? A válaszadó vadászik, vagy ilyen szempontból civilnek számít? A folyamatban lévő kutatás ilyen kérdésekre megfelelő válaszokat fog adni. Addig azonban, az előzetes eredményekből kiemeltünk még egy aspektust, nevezetesen azt, hogy a válaszadó vadász vagy nem.

Közszájon két egymásnak teljesen ellentmondó vélemény forog. Az egyik szerint a vadászok elemi érdeke, hogy legyen vad, mert csak akkor lehet vadászni; a másik verzió, hogy a vadászok tevékenységükkel veszélybe sodorják a vadon élő állatokat.

Az utóbbi időben a markáns vélemények pontosítódnak, és különbségtétel kezd megjelenni a vadgazdálkodók és a sportvadászok között. Egyesek a sportvadászoktól kezdték el félteni a vadon élő állatokat. Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy

a sportvadászatot törvények szabályozzák, ami ezen túlmegy, az az orvvadászat kategória.

Arra, hogy a sportvadászok mennyire kívánnak orvvadászattal foglalkozni, választ kaphatunk a kérdőívünk adataiból.

A 305 kitöltő közül 303 azok száma, akik nyilatkoztak arról, hogy vadászok vagy nem. Ezekből 61 a vadászok száma (25,21%), és összességében 72,13%-ban ellenzik a medve elleni lakossági önbíráskodást orvvadászati módszerekkel.

A legtoleránsabb lakosság címet a második ábra tanulsága szerint is kiérdemli Kovászna megye. Itt sem alacsony azon vadászok (25,00%), illetve nem vadászok (34,21%) aránya, akik egyetértenek a medvemérgezésekkel, de mindenképpen a legalacsonyabb értékeket itt tapasztaltuk.

Pontosabban meg kell jegyezni, hogy a Maros megyei vadászoknak is csak 25%-a ért egyet a mérgezésekkel, hatósági tehetetlenség esetén, míg ez az arány Hargita megyében 29,27%. A vadásztársadalom nem lehet büszke arra sem, hogy egynegyedük ért egyet az önbíráskodással, de az már végképp elkeserítő, hogy Maros megye nem vadász lakossága esetében ez az arány 66,67%.

Az eddig feltételezett önbíráskodást immáron adatok is alátámasztják. Ez nem jelenti azt, hogy a medve elterjedési területén biztosan számítható egy bizonyos mértékű elhullás ilyen okokból. Az viszont szomorú, hogy ez a módszer sokak számára elfogadható. Egyesek bizonyára aktívan részt is vesznek benne, mások – jelen felmérés eredményei szerint – inkább cinkosok, mint feljelentők lehetnek.

A szerző vadgazdamérnök, ÖME-elnök