
Bétában, Székelydobóban és Vágásban megvalósult már a beruházás
Fotó: Erdély Bálint Előd
Sikerült kiépíteni a Bétát, Székelydobót és Vágást érintő szennyvízhálózatot, ugyanakkor van még munka a Bögözt, Agyagfalvát és Décsfalvát magában foglaló részen. A legnagyobb probléma az, hogy új közbeszerzési eljárást kell indítani az említett rendszereket kiszolgáló derítőállomás megépítése érdekében, és ennek a megvalósítása szoros határidőhöz kötött.
2022. október 26., 20:302022. október 26., 20:30
2022. október 26., 20:322022. október 26., 20:32
Örömmel újságolta el lapunknak Ülkei Zoltán bögözi polgármester, hogy számos bonyodalom után mostanra sikerült kiépíteni az elődje által a Helyi Fejlesztések Országos Programjában (PNDL) megpályázott szennyvízhálózati rendszert Bétában, Székelydobóban és Vágásban. Mint mondta,
Utóbbi bonyodalmas munka volt, hiszen a beruházás eredeti tervei szerint csak alig több mint száz háztartás bejáratához tudták volna kiterjeszteni a rendszert. Később kivették a projektből a derítőállomás megépítését, hiszen nem bizonyult megfelelőnek a kiválasztott helyszín a megvalósításhoz, így ez egy másik folyamatban lévő beruházáshoz került át, amely során Bögözben, Agyagfalván és Décsfalván építenek ki hasonló rendszert. Így
Már csak annyi maradt hátra a beruházásból, hogy a villanyszolgáltató kösse rá saját hálózatára a rendszert.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A Bögözt, Décsfalvát és Agyagfalvát érintő szennyvízhálózat kiépítéséért az Európai Unió Vidéki Beruházások Ügynökségénél pályázott a helyi önkormányzat. Ez esetben csak a gerincvezetékek földbehelyezéséről van szó. Ezt a projektet is számos bonyodalom nehezítette, gondok voltak például a nem megfelelően elvégzett munkával is. Egyébként még zajlik a kivitelezés. Ülkei közölte,
Utóbbira egyébként a törvények is kötelezik az önkormányzatot, hiszen a munkálat értéke több mint ötven százalékkal megnőtt.
A polgármester arra is kitért, hogy nagyon sürgeti őket az idő, hiszen ha jövő szeptemberig nem épül meg a derítőállomás, akkor kénytelenek lesznek visszafizetni a munkálat teljes értékét a finanszírozónak. A több millió lej értékű szennyvíztisztító-állomás létrehozását pedig így is saját forrásból kell finanszíroznia az önkormányzatnak.
Ülkei arról is beszélt, hogy sikeresen pályáztak az Anghel Saligny-programban 13 millió lejért, amelyből Bögözben, Agyagfalván és Décsfalván is kiterjeszthetik a portákig a szennyvízhálózatot, ugyanakkor kiépíthetik a rendszert Mátisfalván és Székelymagyaroson is.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!