
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Különböző pénzösszegek és értéktárgyak eltulajdonításával gyanúsít egy székelyudvarhelyi férfit a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
2021. május 11., 17:252021. május 11., 17:25
Minősített lopás gyanúja miatt egy 41 éves székelyudvarhelyi férfit vett őrizetbe hétfőn a rendőrség, miután a hatósági vizsgálatok megállapították, hogy tavaly novemberben és decemberben három marosvásárhelyi személy otthonába tört be, ahonnan pénzt és különböző értéktárgyakat tulajdonított el. A nyomozás során a bűnüldöző szervek kiderítették, hogy a gyanúsított két másik lakásba is megpróbált behatolni, valamint még három autó feltörésével is próbálkozott. A bűncselekmény által okozott kár ötezer lej. A nyomozók az elkövetőt márciusban azonosították, és a bizonyítékok alapján május 10-én rendelték el az őrizetbe vételét. A bíróság kedden 30 napra elrendelte az előzetes letartóztatását. A nyomozás folytatódik.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!