Székelyföldön egyelőre nem rónak ki a bukarestihez hasonló környezetvédelmi illetéket

Nincs megállás. Öngyilkos lépés lenne helyhatósági választási időszak előtt a fővárosihoz hasonló illetéket bevezetni •  Fotó: Gábos Albin

Nincs megállás. Öngyilkos lépés lenne helyhatósági választási időszak előtt a fővárosihoz hasonló illetéket bevezetni

Fotó: Gábos Albin

Lavinát indíthat el a következő években a bukaresti önkormányzat minap hozott döntése, amelynek értelmében két hónap múlva környezetvédelmi illetéket rónak ki a járművekre környezetvédelmi besorolásuk alapján, később pedig ki is tiltják ezeket a fővárosból. A bejelentés után egyes nagyvárosokban máris hasonló megoldások bevezetésén gondolkodnak, Székelyföldön azonban erre még várni kell.

Iszlai Katalin

2019. november 10., 08:322019. november 10., 08:32

Régóta érett már valamilyen szigorítás a gépjárművek károsanyag-kibocsátásának csökkentése érdekében, hiszen miután 2017 februárjától a kormány eltörölte a környezetvédelmi illetéket, elárasztották az országot a külföldről behozott használt autók: csak abban az évben több mint félmilliót írattak forgalomba, tavaly 473 ezret, az idei év első kilenc hónapjában pedig újabb 329 ezret. Szintén

aggasztó adat, hogy miközben 2007-ben még csak 3,5 millió járművet tartottak számon az országban, ez a tavalyi év végére 6,4 millióra emelkedett.

Elöregedő járműpark

A Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) adatai szerint az autópark elöregedése egyre nyilvánvalóbbá válik. Ezt bizonyítja az is, hogy a tavalyig forgalomba írt járművek közel fele, pontosabban 47 százaléka 15 évnél idősebb volt, pedig 2010-ben ez csak a járművek 26 százalékára volt igaz. A járművek további 44,5 százaléka 6 és 15 év közötti volt 2018 végén, és mindössze 8 százalékuk volt hat évnél fiatalabb, miközben 2008-ban ez az arány még jóval magasabb, 38 százalékos volt. Az APIA arra is rámutatott, hogy

a 15 évnél idősebb járművek zöme erősen környezetszennyező, ezáltal pedig a városok levegőjének romlása is egyre fokozottabbá válik.

Főként igaz ez a nagyvárosokra, nem meglepő tehát, hogy a bukaresti önkormányzat drasztikus lépéshez folyamodott a napokban: a fővárosi képviselő-testület elfogadta a környezetvédelmi besorolása alapján történő megadóztatásáról szóló előterjesztést.

• Infografika: Tóth Szilárd Galéria

• Infografika: Tóth Szilárd

A jóváhagyott tervezet értelmében a bukaresti önkormányzat úgynevezett oxigénilletéket vet ki az Euro 5-ös szabvány alatti gépkocsikra:

a non Euro, Euro 1 és Euro 2-es környezetvédelmi besorolású járművek után napi 15, míg az Euro 3-as és 4-esek után napi 5 lejt kell fizetni a Bukarestben való közlekedésért 2020. január elsejétől. A matricavásárlást elmulasztó sofőrökre 1500 és 2000 lej közötti bírság vár.

Miközben az Euro 4-es járművek 2021-től lesznek illetékkötelesek, az Euro 3 alatti járművek tulajdonosait már 2020 januárjától azzal is sújtják, hogy szennyező gépkocsijukkal egyáltalán nem hajthatnak be a városközpontban kialakított „levegőminőségi” övezetbe. Ezen túlmenően egy módosítás alapján ezeket az autókat néhány éven belül teljesen kitiltják a román fővárosból: a Non Euro, Euro 1-es és Euro 2-es besorolásúakat 2022-től, míg az Euro 3-asokat 2024-től száműzik Bukarestből.

A légszennyezettség csökkentése érdekében a fővárosi mintát valószínűleg más nagyvárosokban is alkalmazzák majd.

Kolozsvár alpolgármestere, Dan Tarcea például már arról beszélt a minap egy rádióinterjúban, hogy jó ötletnek tartja a fővárosi szigorítást, és a kincses városban is tárgyaltak már hasonló intézkedésekről, konkrétumok viszont egyelőre nincsenek. Noha a kisebb városokban is hosszú ideje problémát okoz a járművek számának jelentős növekedése, a bukarestihez hasonló intézkedést ezekben egyelőre nem terveznek, Székelyföldön legalábbis biztosan nem.

Székelyföldön még nem alkalmazzák

Székelyudvarhelyen ezidáig nem volt a fővárosihoz hasonló kezdeményezés, és egyelőre szándék sincs hasonlóra – tudtuk meg Zörgő Noémitől, a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjétől. Mint mondta, ennek több oka is van, az egyik legfontosabb például az, hogy az ehhez szükséges infrastruktúra sem áll rendelkezésükre, hiszen terelőutak hiányában hiába tiltanák ki a szennyező járműveket a városközpontból, ha nem tudnának más alternatívát biztosítani számukra. Emellett

az oxigénilleték is számos kérdést vet fel a szóvivő szerint, hiszen nem egyértelmű, miként fogják a fővárosban ellenőrizni a más megyékből érkező járműveket.

Sepsiszentgyörgyön sem tervezik oxigénilleték kivetését, ehelyett más megoldásokkal csökkentenék a légszennyezettséget a városközpontban. Tóth Birtan Csaba alpolgármester elmondása szerint a parkolódíjak emelésében látják a megoldást, és évek óta folyamatosan növelik azt a területet, ahol díjat kell fizetni a parkolásért. „Elfogadtunk egy parkolási politikát, amikor pályázatot nyújtottunk be a Regionális Operatív Programban a közlekedés átszervezésére.

Abban is megfogalmaztuk, hogy a parkolási díjaknak a központban emelkedniük kell, a vállalásunk az volt, hogy 2020 végéig konkretizáljuk az előírásokat, így várhatóan a jövő évben derül ki, pontosan hol mennyivel emelkednek a díjak. Külön illeték kiszabását azonban nem tervezzük” – szögezte le az alpolgármester. Hozzátette, meglátása szerint Sepsiszentgyörgy méretéből adódóan náluk nem is lenne indokolt a fővárosihoz hasonló intézkedés, hiszen ott jóval nagyobb az autós forgalom. Meglátása szerint továbbá inkább a régi járművek behozatalát kellene korlátozni, hiszen

eléggé „humoros” az, hogy először engedélyezik a szennyező járművek forgalomba írását, utána azonban nem engedik, hogy tulajdonosaik közlekedjenek ezekkel.

Székelyudvarhelyhez és Sepsiszentgyörgyhöz hasonlóan Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem tervezik oxigénilleték bevezetését a közeljövőben. Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester elmondása szerint a hargitai megyeszékhelyen a közeljövőben biztosan nem fognak környezetszennyezési illetéket bevezetni, és nem is ebben látják a légszennyezettség csökkentésének megoldását. Az elöljáró sokkal eredményesebbnek tarja a közlekedés átszervezését az olyan zöld alternatívák fejlesztése és népszerűsítése által, mint a gyalogos-, a kerékpáros- és a tömegközlekedés. Ugyanakkor, ha már illetékekről van szó, Ráduly szerint a szennyező járművek adójának emelésével kellene inkább rávenni a lakosságot arra, hogy újabbra cseréljék régi járműveiket.

Marosvásárhely ugyan az előbbiekhez képest nagyvárosnak számít, mégsem gondolkodnak egyelőre ott sem környezetszennyezési illeték bevezetésén – árulta el megkeresésünkre Cosmin Blaga, a városháza szóvivője. Tudomása szerint eddig a képviselők közül senki sem nyújtott be hasonló kezdeményezést, és a választási időszak ideje alatt valószínűleg nem is fogják újabb illetékkel sújtani a marosvásárhelyieket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül
2025. július 11., péntek

Türelemre van szükség, mert több székelyudvarhelyi szakaszon is forgalomkorlátozás van

Székelyudvarhelyen jelenleg több helyszínen is javában zajlanak a munkálatok a nagy mobilitási projekt részeként, így a közlekedőknek érdemes figyelni az időszakos korlátozásokra. Mutatjuk, hol vannak korlátozások, és mi szabadul fel a közeljövőben.

Türelemre van szükség, mert több székelyudvarhelyi szakaszon is forgalomkorlátozás van
2025. július 11., péntek

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest
2025. július 11., péntek

VIII. Ősök Napja – Bugac, 2025. augusztus 8–10.

Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.

VIII. Ősök Napja – Bugac, 2025. augusztus 8–10.
2025. július 11., péntek

Nacsa Lőrinc: elérhető a Határtalanul program legújabb pályázati kiírása

Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.

Nacsa Lőrinc: elérhető a Határtalanul program legújabb pályázati kiírása
2025. július 11., péntek

Saját tenyésztésű bárányhúst ettek, lépfenével kerültek kórházba

Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.

Saját tenyésztésű bárányhúst ettek, lépfenével kerültek kórházba
2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.

Nicușor Dan: Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához
2025. július 11., péntek

Erdélyi önkéntes tűzoltók is segítettek a viharkárok eltakarításában Magyarországon

Nyárádszeredai önkéntes tűzoltók is segítséget nyújtottak Magyarországon, miután orkán erejű vihar vonult végig számos településen és jelentős károkat okozott.

Erdélyi önkéntes tűzoltók is segítettek a viharkárok eltakarításában Magyarországon
2025. július 11., péntek

Több csíkszeredai utcában is áramkimaradással indult a nap

Csíkszereda jelentős részében áramszünetre ébredt a lakosság pénteken.

Több csíkszeredai utcában is áramkimaradással indult a nap
2025. július 11., péntek

Hogyan hat a lakosságra az áram drágulása és mit tehetünk ellene?

2025. július 1-jétől Romániában megszűnt a villamos energia árának állami korlátozása, amely az áram drágulását eredményezi.

Hogyan hat a lakosságra az áram drágulása és mit tehetünk ellene?