Idén úgy tűnt, hogy pénzhiány miatt elmarad a pedagógusoknak nyújtandó, évi száz eurónyi taneszközvásárlási támogatás, ám az utolsó percben a kormány mégis utalt ki pénzt erre a célra. Igaz, hogy a száz euró helyett csak harmincat.
2009. december 21., 13:482009. december 21., 13:48
2009. december 21., 14:302009. december 21., 14:30
Kiutalták a pedagógusoknak a taneszközvásárlási támogatást – tájékoztatott Csukás Levente, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség gazdasági igazgatója. Elmondta, eddig nem volt hivatalos tájékoztatás ez ügyben, ezért azt hitték, hogy idén elmarad a száz eurónyi, könyvek, CD-k és hasonlók, a pedagógus munkáját segítő eszközök vásárlására adott összeg. Most a kormány utalt ki erre pénzt, azonban nem száz, hanem harminc eurónyi lejt – közölte a gazdasági igazgató. Hargita megye összesen mintegy 600.000 lejt kapott erre a célra. Csukás Levente elmondta, azt tanácsolta a tanintézményeknek, hogy még idén adják ki a személyenkénti 130 lejes összegeket a pedagógusoknak.
A fennmaradó hetven eurónyi támogatást valószínűleg jövő év januárban pótolja a kormány.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.