
Fotó: Ádám Gyula
Több száz gyerek jár népi gyermekjátékokat, néptáncot és népdalokat tanulni a csíkszeredai Gyermekek Házába, ahol Ádám Katalin hétről hétre a Serketáncházba is várja őket. A kis serketáncosok ugyan számos rendezvényen is fellépnek évente, de a hangsúly mégis a közös tevékenységen, a játék és a tánc örömén van.
2018. január 21., 14:342018. január 21., 14:34
Azok számára jött létre a Serketáncház több mint húsz évvel ezelőtt, akik már kinőttek az Aprók táncházából.
Az utóbbi években a foglalkozásokat péntek délutánonként tartják. Délután négy és öt óra között az első és második osztályos gyerekek járnak a Serketáncházba, számukra gyermekjátékokat is tartanak és nagyon sok népdalt is elsajátítanak a táncolás mellett. Ők főként felcsíki táncokat és moldvai körtáncokat tanulnak. Öt órától pedig érkeznek a harmadik és negyedik osztályosok, számukra is népdaltanulással kezdődik a foglalkozás, de ők már ózdi és széki táncokat is tanulnak, hogy egy-egy táncházban, bálban is megállják a helyüket.
– magyarázta Ádám Katalin.
Az oktató elmondta, minden ősszel a kisfarsangot András-napi bállal zárják, ahová nagy létszámú, vidám gyerekcsoport verődik össze, de a Serketáncházból kinőtt nagyobb gyerekek is részt szoktak venni, akiktől különböző tánclépéseket sajátíthatnak el a kisebbek.
Legutóbb a Családok adventje a Családlánccal elnevezésű rendezvényre hívtak meg, ugyanakkor a Majláth Gusztáv Károly téren a harmadik gyertyagyújtásnál is kántáltunk, vittük a vesszőből font és csuhéfigurákkal benépesített, a gyermekek által készített betlehemest. Sok éve már, hogy a farsang utolsó vasárnapján megszervezzük a serketáncosok és a Borsika csoport bálját, ahová a szülők is eljönnek. Volt példa rá, hogy anyák napja alkalmából a csíksomlyói kegytemplomban köszöntöttük az édesanyákat.
A csíksomlyói kegytemplomban az édesanyákat köszöntötték a serketáncosok
Fotó: Ádám Gyula
Ez utóbbira már tíz esztendeje én állítom össze a népi gyermekjátékokat a többi résztvevőnek, hogy azok is bekapcsolódhassanak, akik nem fellépőként vesznek részt a rendezvényen. Ezt megelőzően a serketáncosok, a borsikásokkal és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosaival gyakorolnak” – tudtuk meg Ádám Katalintól. A Serketáncházba járók ugyanakkor részt vesznek a nyaranta megszervezett Felcsíki Hagyományőrző Gyermektáborban is, és ez is jó alkalom számukra a nagyobb, borsikás táncosokkal való ismerkedésre, a kézműves foglalkozásokba, táncházakba való bekapcsolódásra. Ez azért is fontos, mert ötödik osztályos koruktól a serketáncosok nagy része az Antal Rozália és Szalay Zoltán vezette Borsika tánccsoport tagja lesz.
A serketáncosok részt vesznek továbbá a jeles napok előtti kézműves foglalkozásokon, a hagyományőrző gyerekprogramokon és évente ellátogatnak a megyei farsangbúcsúztatóra is. A csapat állandó zenésze Nagy István, és időnként több zenészgyerek is közreműködik. Katalin férje, Ádám Gyula tanítja a gyerekeknek a legényes táncot, ugyanakkor lányaik – Rebeka és Julika – is szoktak segíteni a tevékenységek lebonyolításában. A Csóori Sándor Programnak köszönhetően pályázaton nyert összegből székely ruhát tudnak varratni a kis táncosoknak. A csoportvezető elmondta,
„A néptánc közösséget teremt, közösségformáló ereje van, ezért szoktam a moldvai körtáncokat is belelopni a foglakozásokba. Ez egy nagy, nyitott táncház, folyamatosan érkeznek és bekapcsolódnak gyerekek az év során, és
Nem a színpadi táncon van a lényeg, inkább a foglalkozásokat igénylik a gyerekek, szülők.
Ádám Katalin
Fotó: Ádám Gyula
A népdalokon, az élőzene élményén keresztül a népzenét eredeti funkciójában élhetik meg. Fogékonnyá válnak a felcsíki tájegység mellett a szomszédos tájegységek hagyományai iránt is. Társas kapcsolatok kialakítására ad alkalmat, az együttműködésre, a másik személy, a másik nem, a másik csoport elfogadására, megbecsülésére ösztönzi a gyerekeket a néptáncolás” – sorolta az oktató a népdal, néptánc előnyeit, jótékony hatásait.
A csapatra a jókedvű hagyományátörökítés jellemző – véli Ádám Katalin, aki azt is hangsúlyozta, hogy a népi gyermekjátékok mennyire fontosak a kisebb korosztálynál. „Andrásfalvy Bertalant idézve, „a játék tanít, életre nevel, a világot szebbé tenni, megváltoztatni serkent. Tanítani kell tehát, mert nem öröklődik. Sajnos ma már falvakon is kevés az együtt játszó gyerekcsapat. Azt látom, hogy annyira örülnek és felszabadulnak egy-egy játék során.
Csillogó szemű, vidám csapat jár a Serketáncházba, ahová bárkit szívesen várunk a városból, bármikor be lehet kapcsolódni.”
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!