
Szőcs: letettem arról, hogy újra a község polgármestere legyek. Archív
Fotó: Barabás Ákos
Noha két évig pereskedett a mandátumának megszüntetése és a közügyektől való eltiltása miatt Szőcs László, Etéd volt polgármestere, akit összeférhetetlenség miatt ítéltek el, nem járt sikerrel, így nem indulhat az őszi helyhatósági választásokon.
2020. július 21., 09:452020. július 21., 09:45
Nem lépett ki édesapja szalmakalap-készítéssel foglalkozó családi vállalkozásából (IF) – ahol csupán tag volt – Szőcs László, amikor 2008-ben először választották polgármesterré, ezért indított vizsgálatot ellene az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) 2015-ben. Az ügyben hamar vádat is emeltek összeférhetetlenség gyanújával, majd az ítélet kihirdetése után
Elítélése után többször is fellebbezett, hiszen úgy érzi, mondvacsinált ürüggyel állították félre – azonban nem járt sikerrel. Lapunknak kifejtette, jogi úton támadta meg Hargita Megye Prefektusi Hivatalának rendeletét, amely megszüntette a mandátumát. Egyik perben a rendelet felfüggesztését kérte, amelyet rögtön el is utasított a bíróság, a másikban viszont a rendelet megszüntetéséért folyamodott. Ebben az esetben sem járt sikerrel, még a táblabíróságon sem.
A tárgyalás ideje alatt ugyanakkor megjelent egy törvény, amely a három évnél régebbi ügyek elévülését szavatolja, ezért Szőcs ismét kérte, hogy semmisítsék meg a prefektusi rendeletet, de ez nem történt meg.
Nemrég a szenátus megszavazott egy új törvényjavaslatot, amely értelmében lerövidíthetik a közügyektől való eltiltás időtartamát, hogy a hozzá hasonló helyzetben lévők indulhassanak a választásokon. A képviselőház azonban még nem tárgyalt az ügyben, így Szőcs László nem sok esélyt lát a jogszabály kihirdetésére.
„Saját magammal is megvívtam a harcot, így most már letettem arról, hogy polgármesterként újrázzak, azonban a helyi RMDSZ elnökeként első vagyok az önkormányzati képviselői listán. Ezt a korábban említett törvényjavaslat esetleges kihirdetése miatt vállaltam el. Ha azonban ez nem történik meg, akkor természetesen nem teszem le a hivatali esküt a választások után, így a listán utánam következő személy veszi át a helyem” – magyarázta Szőcs.
Arra is kitért, hogy a helyi RMDSZ Szilveszter Attilát nevesítette polgármesterjelöltként. Szőcs László mandátumának megszüntetése óta egyébként már Nagy Endre korábbi alpolgármester, az új jelölt, Szilveszter Attila és Tiboldi Elek képviselő is vezette ideiglenes megbízással az udvarhelyszéki községet.
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
szóljon hozzá!