Berszány Tibor és Tóth László főkonzul
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Berszány Tibor, a Bertis cégcsoport és a Bertis Hungary Kft. alapítója és ügyvezetője. A rangos elismerést szerdán vehette át Sepsiszentgyörgyön.
2024. április 10., 19:022024. április 10., 19:02
A vállalkozónak Sulyok Tamás köztársasági elnök adományozta az elismerést, és Tóth László főkonzul adta át. Az eseményen jelen volt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint Antal Árpád polgármester is.
Tóth László főkonzul köszöntőjében kiemelte, az eseménynek az ad hangsúlyt, hogy Magyarország, a magyar nemzet ismer el egy kimagasló teljesítményt Székelyföldön. Mint rámutatott, Berszány Tiborban egyszerre díjazták a sikeres embert, aki példamutató szorgalommal építette fel imponáló vállalkozását, és aki
Ugyanakkor díjazták azt is, hogy az elesettek és a kultúra támogatója.
Tamás Sándor elnök, a kitüntetés indítványozója méltatásában kiemelte: Berszány Tibor nemcsak vállalkozást épített Háromszéken, hanem az általa vezetett cégcsoport munkaközössége szempontjából is rendkívüli. Az elnök ugyanakkor Székelyföld, Háromszék haladásának elkötelezettjének, a térség gazdasági erőterének meghatározó alakítójának is nevezte a kitüntettet.
Antal Árpád polgármester az elismeréssel kapcsolatban úgy fogalmazott: Berszány Tibor példakép. Bebizonyította, hogy az, aki tud, az, aki akar, munkával, tisztességgel itthon, Székelyföldön is hatalmas eredményeket ér, érhet el.
Berszány Tibor megtiszteltetésnek nevezte az elismerést és köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak, akik jelölték, támogatták és úgy gondolták, hogy érdemes rá.
Berszány Tibor 1965. június 7-én született Sepsiszentgyörgyön. Nős, két felnőtt gyermek édesapja. 1992-ben alapította első vállalkozását, a Bertis Kft.-t, amely helyi termelőktől felvásárolt hentesárut szállított Hargita megyébe. Már kisvállalkozóként is a lehetőségekhez mérten segítette a helyi közösséget, óvodákat, iskolákat, nonprofit szervezeteket.
A 2000-es évek elején családi vállalkozása kibővült, megnyílt az első Bertis kiskereskedelmi egység Sepsiszentgyörgyön, ami az évek alatt összesen 13 üzletből álló hálózattá vált. 2002-ben megalakult a húsfeldolgozóként működő Bertikris Kft.
2006-ban új telephelyre költözött a gyártás és raktározás, és kiszélesedett az értékesítés, ezáltal Kovászna megye mellett már Hargita, Maros, Brassó és Prahova megyében is megtalálhatók a cég termékei. Folyamatos fejlesztéseket végzett és végez, új raktárakkal, vendéglátói egységekkel, szállodával bővült a cég.
2017-ben felvásárolt egy gyergyószentmiklósi székhelyű húsüzemet, majd 2021-ben megalapította a Bertis Hungary Kft.-t, ezáltal a székely termékek már eljutnak a magyarországi fogyasztókhoz is, „Székely Csemege” brand alatt. Cégcsoportjában közel 1300 munkatársat foglalkoztat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga kódú figyelmeztetést adott ki július 9-ére, 12 és 22 óra között. A viharos időjárás az ország számos megyéje között Hargita és Kovászna megyét is érinti, maros megyére az enyhébb, sárga kód érvényes.
Egy aktuális tragédiát lovagolt meg egy újrahasznosított videóval a Medveles Erdélyben-Gyergyószentmiklóson Facebook-oldal, amelyről mi is hírt adtunk.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szerda reggel 7 óra 38 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
Jelentős, legalább 12 százalékos áremelkedés várható az új építésű ingatlanok piacán, mivel az eddigi 9 százalékos áfa helyett 21 százalékot kell fizetniük a vásárlóknak augusztustól a 120 ezer eurós értékhatár alatti lakásokért is.
Lesodródott az úttestről egy autó a Maros megyei Nyárádkarácson községhez tartozó Folyfalván kedden este. Az autóban utazó személy súlyosan sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Kidőlt fa miatt lezárták a 12C jelű országutat Gyergyószentmiklós és a Gyilkos-tó között kedden este. Áramszünet is van a térségben a vihar okozta károk miatt.
Megtalálták annak a medvének a bocsát, amelynek az anyja a napokban egy motorost ölt meg a Transzfogarason. A tragédiát követően a nagyvadat kilőtték, a bocs pedig anya nélkül maradt.
1 hozzászólás