Hirdetés
Hirdetés

Ötszáz csíkszeredai gyerek egy dalban

Rendhagyó eseménnyel kívánták zárni a Petőfi-emlékévet a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában. Az intézmény diákjai és pedagógusai több héten át tartó előkészület után a Mikó-vár előtt énekelték el közösen Szarka Gyula Petőfi dicsérete című dalát, amelyről felvétel is készült: a portálunkon premierként látható videóval tisztelegnek az iskola névadója előtt, és egyben a közösség összetartó erejét is felmutatják.

Péter Beáta

2023. december 11., 15:022023. december 11., 15:02

2023. december 12., 15:002023. december 12., 15:00

Maradandó élményben volt részük a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjainak és tanárainak, hiszen több hetes felkészülés után közösen énekelték el Szarka Gyula Petőfi dicsérete című dalát a Vár-téren. A teljes iskolaközösséget összekovácsoló eseménnyel az iskola névadója születésének 200. évfordulójára emlékeztek.

László Károly, az iskola igazgatója elmondta, a Petőfi-emlékév rendhagyó lezárásának ötletével Borbély Hajnalka magyarszakos tanár és Waczel Enikő tanító kereste meg. „Amikor az ötletgazdák eljöttek hozzám, megegyeztük, hogy mivel Petőfi-bicentenárium van, az iskolánk méltóképpen kellene ezt azt évet lezárja. Nagyon sok olyan tevékenységünk, megemlékezés volt az év folyamán, ami Petőfi nevéhez kötődött, de

Idézet
szerettünk volna valami olyant megmutatni, ami minket jellemez, amivel tisztelegni tudunk Petőfi emléke előtt.

Akkor született az az ötlet, hogy készítsünk egy flashmobot, hiszen ezt a gyerekek is szeretik. Innen kezdtük el a szervezést és a további ötletelést, megkerestük a kivitelező filmes csapatot, és így született meg a kis videó. Büszkék vagyunk rá, és

Idézet
jó érzés, amikor azt látjuk, hogy ennyi gyerek ilyen lelkesen Petőfi emlékéért képes szerepelni, énekelni.”

Hozzátette, azt is jó érzés volt látni, hogy egy ötlet köré milyen szívesen gyülekezik a tanári közösség, a diákközösség, és milyen szívesen dolgozik együtt ez a csapat. Mert csapatként kellett együttdolgozni:

több mint ötszáz gyerek és közel negyven pedagógus vett részt a közös éneklésben.

„A márciusi ünnepségen az iskola előtt úgy fejeztem be a beszédemet, hogy kívánom, legyen Petőfi 250, Petőfi 300 is. Látván ezeket a gyerekeket, úgy gondolom, hogy Petőfi 250 biztos lesz. Mi régóta azon vagyunk és azon igyekszünk, hogy a hétköznapjaink is Petőfi hagyatékáról, üzenetéről szóljanak: hogy a munkát el kell végezni, ha felvállaltál egy feladatot, azt becsületesen meg kell csinálni. E köré szerveződött régebb is ennek az intézménynek az élete.”

Hirdetés

Az iskola igazgatója kiemelte, igyekeztek ráhangolni a gyerekeket a bicentenáriumi esztendőre, és nagyon sokszínű volt ez az év, hiszen az iskolakönyvtár Petőfi-rendezvényeitől kezdve a tematikus kirándulásokon át, a különböző vetélkedőkig sok minden Petőfiről szólt. „Az év folyamán időnként elővettük ezt a témát és a gyerekeknek e köré terveztünk tennivalókat. Úgy vettem észre, eljutott hozzájuk, hogy mitől különleges ez az év, és lelkesen kapcsolódtak be a programokba. Éppen ezért gondoltuk, hogy egy közös ünneppel, közös mozzanattal zárjuk le a Petőfi-évet. Ez nem azt jelenti, hogy jövőben megszűnik ez a fajta útvonalunk, de mint minden ünnepnek, egyszer ennek is be kell fejeződnie. És úgy gondoltuk, hogy

Idézet
ezzel méltóképpen szerettük Petőfit.”

Waczel Enikő Mária tanítónő rámutatott, szerették volna, ha a bicentenáriumi megemlékezéssorozatot oly módon zárják le, hogy abban a gyerekek is aktív szerepet tudjanak vállalni, és kapcsolódjanak az iskola névadójához.

„Mindenki nagyon lelkesen fogadta, a gyerekek, a pedagógusok, mindenki aktívan részt vett, rendszeresen készültek, gyakorolták a dalt. Ez volt a felkészülés folyamata. A szervezés során voltak tervezések, újratervezések, hiszen egy ilyen képi anyagban fontos, hogy legyen összhang az egészben. A munka közös volt, a lehető legtöbb ötletet bevontuk.” Elmondta,

Borbély Hajnalka vette fel a kapcsolatot Szarka Gyulával, tegye lehetővé, hogy használhassák ezt a dalt a videóban, a dal szerzője pedig nagyon örült a megkeresésnek.

Borbély Hajnalka hangsúlyozta, nagy örömmel gyakorolták Szarka Gyula dalát, és azért is esett a választásuk erre az alkotásra, mivel több, a gyerekek által is ismert Petőfi-vers visszaköszön benne, és saját Petőfi-élménnyel gazdagodott a közösségük. Reméli, hogy a videó, amely a Rawmatik csapatának munkáját dicséri, tükrözi ezt a közös élményt.

Waczel Enikő Mária úgy véli, elérték a céljukat:

nagy közösségi ünneppé vált a Petőfi-emlékév ily módon való lezárása.

„Azt gondolnánk, hogy a gyerekek nem tudnak azonosulni Petőfivel, de ebben a helyzetben azt érzem, hogy igenis, a gyerekek tudják, hogy miről van szó és gondolom, hogy emlékezni fognak erre az eseményre. Az előkészület azzal is járt, hogy elolvastuk a dalban is idézett Petőfi-verseket, megbeszéltük, és így magukévá tudták tenni, megértették, és büszkék, hogy ebbe az iskolába járnak, büszkék, hogy éppen Petőfi Sándor nevét viseli az intézmény. Nem áll távol tőlük Petőfi, és megértették az üzenetét, hogy mit is akar tőlünk, mai emberektől: hogy álljunk ki az elveink mellett, hogy tegyünk meg mindent azért, amit célul tűztünk ki. Örömmel tölt el, hogy sikerült ezt összehozni.” Mint kiemelte,

tervben van – ha a szerző is beleegyezik –, hogy ez a dal az iskola himnusza legyen.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés