Hirdetés
Hirdetés

Pár órára Tusványosra figyel Európa

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

„A nemzetegyesítés munkálatai az elkövetkezendő négy esztendőben folytatódhatnak, és össze fog nőni az, ami összetartozik” – hangzott el a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai hivatalos megnyitóján, amelynek fő témái a magyarországi országgyűlési választások mellett a nemzeti összetartozás, illetve a magyar hagyományok és értékek voltak.

Iszlai Katalin

2018. július 25., 16:022018. július 25., 16:02

2018. július 25., 16:032018. július 25., 16:03

A 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hivatalos megnyitója hagyományosan a helybéli református és katolikus lelkipásztorok ünnepi gondolataival kezdődött a Lőrincz Csaba-sátorban, majd Popa Ilona, a tábor programfelelőse köszöntötte elsőként a résztvevőket. Elmondása szerint

a 230 főből álló szervezőcsapat hosszú ideje dolgozott azon, hogy idén is mindenki jól érezhesse magát a rendezvényen.

Munkájuk eredményességét bizonyítja az is, hogy már a fesztivál nulladik napján mintegy 13 ezren látogattak ki az esti főkoncertre.

Kétélű medvekérdés

A továbbiakban Albert Tibor, a házigazda Tusnádfürdő polgármestere beszédében megemlékezett többek között a magyarországi országgyűlési választásokról, valamint számos – az elmúlt évben történt – székelyföldi megvalósításról, mint például a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapat és a sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat figyelemre méltó eredményeiről. A városvezető emellett arról is beszélt, hogy mivel Tusnádfürdő erdővel körülvett település,

a medveveszély valóban létezik, de erről nem kedvezőtlen megközelítésben kellene tárgyalni, és nem a negatív hírverést kellene szorgalmazni, hanem hosszú távú megoldásokra lenne szükség a kérdésben.

Utóbbi kijelentésével Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnökének a megnyitó előtt öt perccel közzétett Facebook-bejegyzésére utalt, amelyben a fesztivál nulladik napján történt medvetámadásról számolt be.

korábban írtuk

Medvetámadás Tusványoson
Medvetámadás Tusványoson

Huszonhét éves gyimesi fiatalembert támadott meg szerdára virradó éjjel egy medve a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területéről kifelé haladva. Az áldozat mellkasi sérüléseket szenvedett, állapota stabil. Szemtanúi is voltak a támadásnak, egyikük nyilatkozott lapunknak.

Ezt követően az idei számos évfordulóról emlékezett meg Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, utalva a vallásszabadság 450. évfordulójára, illetve több közép-európai állam centenáriumára.

„Eltelt egy év, és ismét itt vagyunk, de a két Tusványos között történt egy nem mellékes esemény, mégpedig az anyaországi választások. Szeretném megköszönni, hogy ezáltal sikerült látványosan megmutatnunk a nemzet egységét.

Idézet
Bebizonyosodott, hogy együtt még erősebbek lettünk.

A nemzetegyesítés munkálatai az elkövetkezendő négy esztendőben folytatódhatnak, és össze fog nőni az, ami összetartozik” – húzta alá Németh. Hozzátette, ez az időszak egy izgalmas történelmi lehetőség Közép-Európa stabilitásának megerősítésére, de egyben felelősség is.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

„A tusványosi szenvedélyünk összekapcsolódik azzal az európai szenvedélyünkkel, hogy osztozunk Európa gondjaiban, és megoldásokat próbálunk találni a problémáira. Utóbbiak ugyanis nemzeti sorskérdésévé váltak a magyarságnak. Mi itt közép-európában olyan alternatívát kínálunk Európának, amely fenntartható Európát jelent. Nem szenzációs és új dolgok ezek, hanem az eddig működő, keresztény-demokrata értékek megőrzéséről van szó.

Idézet
Ha Európát újjá akarjuk építeni, akkor a hagyományos értékekre kell építeni”

– hangsúlyozta Németh.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Tusványosra figyel Európa

„Azon fáradozunk, hogy hazánk szabadságának visszaszerzésével nemcsak a nemzetnek, de az egyetemes Európának és a keresztény ügynek is szolgálhassunk” – köszöntötte II. Rákoczi Ferenc szavaival a fesztiválozókat Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Mint mondta, a több mint 300 évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatok ma is ugyanúgy aktuálisak, majd ő is köszönetét fejezték ki a határon túl élő magyarságnak az országgyűlési választásokon való magas részvételi arány miatt.

Hirdetés

A megnyitón utolsóként Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke a tőle megszokott módon köszöntötte „Tusványos köztársaság szabad polgárait”, akiknek szerinte végre sikerült megfogalmazni pontos közjogi pozíciójukat is. „Tusványos köztársaság polgárai azon személyek közössége, akiknek szenvedélye Tusványos. Innentől kezdve pontosan tudjuk, hogy nagyon sokan vagyunk” – mondta.

A humoros kezdés után az elnök rámutatott: Tusványos különlegessége abban rejlik, hogy mindig odafigyel az idők járására, részben azokra a történésekre, amelyek állandók az életünkben, részben pedig azokra, amelyek változnak. Elmondása szerint előbbihez tartozik például Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombati beszéde, amely által néhány órára Tusványosra figyel egész Európa, és amely hónapokra meghatározza a politikai közbeszédet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés