
Az épületnek csak a falai maradnak meg, minden mást felújítanak
Fotó: Csató Andrea
Teljesen felújítják a szentegyházi Hófehérke óvodát, ahová az utóbbi időszakban három csoportnyi gyerek járt. Szerencséje volt a helyi önkormányzatnak, hiszen a tervezettnél olcsóbban vállalta a munkát a kivitelező, így spórolhatnak az önrészen.
2024. augusztus 28., 09:482024. augusztus 28., 09:48
Kereskedelmi egység székhelye és szolgálati lakás is volt korábban a Hófehérke óvoda épülete, ahol az utóbbi években három gyerekcsoportot tanítottak – tudtuk meg Lőrincz Csaba szentegyházi polgármestertől. Mint mondta,
Fotó: Csató Andrea
Az elképzelések megvalósítása érdekében az országos helyreállítási terv programban (PNRR) pályázott az önkormányzat, amely így 1,2 millió lejes támogatást kapott. „Már akkor szóltak, hogy a projekt felét önrészből kell megvalósítani, de mi ezt is bevállaltuk, hiszen fontos beruházásról van szó” – magyarázta az elöljáró. Szerencséjük volt azonban, hiszen a kivitelező megtalálása érdekében indított közbeszerzési eljárás során
Fotó: Csató Andrea
A munkálatok során gyakorlatilag csak az épület falai maradnak meg. Egyebek mellet
Hőszigetelik ugyanakkor a mennyezetet és az óvoda alapját, valamint a külső részt is.
Az építkezés közel két hónapja kezdődött el, de már most látványos a haladás: leverték a falakat, feltörték a padlózatot és a tetőn is dolgoznak.
Fotó: Csató Andrea
Noha a felújítást követően eleinte egyfajta inkubátorházként szerették volna működtetni az intézményt, annyira megnőtt a gyerekek száma, hogy a továbbiakban is óvoda lesz a helyszínen. Mindemellett
közölte a terveket a polgármester.
Fotó: Csató Andrea
Az óvoda újjáépítési munkálatainak idejére
Ott már végre is hajtották az ehhez szükséges átalakítási munkálatokat. Arról az épületről van szó, ahol a hivatal is működött, amíg eredeti székhelyüket modernizálták.
Sárga jelzésű hidrológiai figyelmeztetést adtak ki csütörtök este: a Tatros-folyón és mellékpatakjain hirtelen áradásra lehet számítani, a vízszint helyenként meghaladhatja a figyelmeztetési határértéket.
Házkutatást tartott csütörtökön a DIICOT Bukarestben és Otopeni-ben egy Romániában élő svéd állampolgár kézre kerítése érdekében, aki a gyanú szerint több, Svédországban megrendelésre elkövetett merényletben is érintett.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg – derül ki egy csütörtökön ismertetett elemzésből.
Tűzesetek, földcsuszamlások vagy súlyos betegségek által érintett családok kapnak pénzbeli támogatást a kormány által jóváhagyott csütörtöki határozat szerint. Az érintettek között székelyföldi megyék lakói is vannak.
A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön helyt adott Horațiu Potra fellebbezésének a házi őrizetét elrendelő határozat ellen, és hatósági felügyelet alá helyezte a zsoldosvezért.
A kézdivásárhelyi Udvartér Színháznál sem a bérletek, sem a szabadjegyek árát nem emelik az új évadban. Négy saját bemutató, vendégprodukciók, fesztiválokon való részvétel és számos kiszállás szerepel terveik között – mindez bővülő társulattal.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Táblák figyelmeztetik mostantól az autósokat azokon az utcarészeken, ahol tilos állomásozni.
szóljon hozzá!