Otthonoktatás, avagy amikor járványtól függetlenül otthon tanul a gyermek

A legtöbb szülőt nem is érdekli, hogy pluszban foglalkozzon a gyermekével, rábízza a tanárra, a tanítóra, és azzal el van intézve. Kényelmesebb rájuk ruházni a felelősséget, és majd szidni a pedagógust, hogy nem nevelte meg a gyermekét. De már több tucat otthonoktató család van, akik tényleg jól csinálják.

– Akkor hogyan működik az otthonoktatás, mik a feltételei?

– A gyermekkel együtt több is jár, mint a puszta tény, hogy bevállaltuk őt: nemcsak az etetése-itatása, hanem a nevelése is. A legtöbb szülő azt mondja, majd megneveli az iskola, hiszen ez annak a dolga. Aki viszont elgondolkodik az otthonoktatáson, az úgy tervezi meg az életét, olyan szakmát választ, olyan munkahelyet keres, hogy az egyik szülő jórészt együtt tudjon lenni a gyerekével, közben pedig párhuzamosan dolgozhasson. Magyarán

Alapvetően több tévhit, probléma is van. Az első talán az, hogy a legtöbben úgy gondolják – amint már mondtam –, hogy a tanulási és tanítási folyamat a pedagógus felelőssége, az ő dolga, majd őt szidják, rajta kérik számon. A másik probléma a téves felfogás, miszerint az oktatás egyenlő azzal, hogy akadémiai ismereteket, tankönyveket tömünk a gyermek fejébe, hogy egyetemre mehessen. Holott

megkeresni a hivatását, hogy azzal foglalkozhasson, ami a legjobban megy neki – lehet kiváló cukrász, nyelv- vagy számítógépzseni, lovardai alkalmazott és így tovább –, vagyis nem pazarolunk időt. Másrészt

Sajnos a mi társadalmunkban nagyon sok szakmát a többség lenéz, holott például egy varrónő nagyon értékes, kreativitás és sok más szerzett készség kell hozzá.

Egyébként nagyon kevés olyan szülő van, aki ne tudná felfogni a 12 iskolai év tananyagát, és az alapján együtt tanulni a gyermekével, csak időt kell rá szakítani. Ez nehéz, mert a sorozatok, a közösségi média korát éljük, ami elvonja a figyelmet ezektől. Nehéz, ha még a koronavírusról sem a tárgyilagos információkat nézzük, hanem innen-onnan összeszedett elméleteket.

– Sokan viszont azért is félnek az otthonoktatástól, mert úgy tartják, a közoktatás társas életmódra nevel, míg az otthon tanulónak nincs meg ez a közösségi élménye.

– Igen, ez is egy tévhit. Tény, hogy történik szocializáció az iskolában, de többnyire negatív értelemben. Ha infantilis embert akarunk nevelni, aki a másikat majmolja, neki akar imponálni, akkor elküldjük iskolába. Ha gondolkodó embert akarunk nevelni, aki értelmi fejlettsége mellett érzelmileg is kiteljesedik, és felkészült a valós életre, akkor otthon oktatjuk őket. Ott ugyanis találkoznak idősebbekkel, fiatalokkal, rokonokkal, ismerősökkel, akikkel meg kell tanuljanak együtt élni – ellentétben az iskolai körülményekkel, ahol jórészt csak velük egykorúakkal találkoznak. Így nem lehet gondolkodó felnőtté válni, kevés a kivétel, aki céltudatos, tudja mit akar és azt egyedül véghez is viszi.

– Mi tehát az alapvető különbség az iskolai, illetve az otthonoktatás között, ami a felkészültséget, életrevalóságot illeti?

– Ott, ahol rendkívüli képességű diákról van szó, nem sok a különbség. Rájuk a tanár is jobban figyel, kicsit úgy kezeli őt, mintha a saját gyermeke lenne. Az átlagos képességűeknél vannak gondok, közülük kerül ki a legtöbb olyan fiatal felnőtt, aki a telefonját bújja, aki reklámokat néz, másolja kortársait és téveszmékben hisz. Később a munkahelyén is így viselkedik, nem bölcsen, kreatívan teszi a dolgát.

– Ez már a második tanév a járvány kitörése óta, és tudjuk, hogy a közoktatásban tanulók nagyon megszenvedik. Hogyan élik meg ezt a periódust az otthonoktatásban lévő diákok?

– Gyakorlatilag semmit nem érzékeltek belőle, mert a tanulási folyamat ugyanúgy folytatódott. A kicsik megtanulták, hogy a maszkot most viselni kell, de mögötte ott az ember. Ami a közoktatást illeti, ostoba a rendszer hozzáállása, mert megköveteli a tanterv betartását, miközben nem jött segítő ötletekkel: például lehetett volna ezt úgy is csinálni, hogy a tanár egyszerre csak tízfős csoportokkal foglalkozzon, még élvezetesebb is lehetett volna. Egyszóval

a mai napig remekül szemlélteti A fal című album a Pink Floydtól, hogyan darálja be az oktatás a gyerekeket. Vannak kivételek, de a nagy átlag sajnos olyan rendszerből került ki, ahol senkit nem tanítottak meg gondolkodni.