
Nem feltétel a képességvizsga, a sikeres pótvizsgázó jelentkezhet a fennmaradt líceumi helyekre is
Fotó: Tuchiluș Alex
A sikeresen pótvizsgázott nyolcadikos akár középiskolai helyre is jelentkezhet országos képességfelmérő nélkül, amennyiben van üres hely, nem csak szakiskolai osztályokba. Azokat a tanulókat, akik nem vettek részt a pótvizsgákon, illetve azokat, akik nem mentek át a pótvizsgán, osztályismétlőnek nyilvánítják.
2024. július 23., 19:162024. július 23., 19:16
Az általános iskolai, középiskolai, gimnáziumi és szakiskolai osztályok pótvizsgára maradt diákjai július 8-19. között pótvizsgázhattak, a napokban összesítették az iskolák az eredményeket. Azok a nyolcadikos diákok, akiknek sikerült a pótvizsgája, jelentkezhetnek kilencedik osztályba, akár líceumba is a megmaradt szabad helyekre.
Nem csak szakiskolai osztályokba, ahol amúgy sem volt feltétel az országos képességvizsga, hanem akár líceumi osztályokba is mehetnek képességvizsga nélkül, ha vannak megmaradtak helyek. Ugyanakkor a szakképzés és a duális szakképzés második felvételi szakaszába is jelentkezhetnek augusztus 2-5. között.
Azokat a tanulókat, akik nem vettek részt a vizsgákon, illetve azokat, akik nem mentek át a pótvizsgán, osztályismétlőnek nyilvánítják. Ez egy nyolcadikos tanuló szempontjából azt jelenti, hogy nem tudta befejezni általános iskolai tanulmányait, osztályismétlő marad. Ez az adat azért is lehet fontos, mert
Kovászna megye is az élen jár a nyolcadik osztályt be nem fejező diákok arányát illetően, világított rá a Mentsétek meg a gyermekeket alapítvány felmérése. Ebből az derült ki, hogy az általános iskolai tanulmányokat elkezdett előkészítősök 24,51 százaléka nem fejezte be a nyolcadik osztályt Háromszéken. Országos szinten az előkészítő osztályba íratott gyermekek több mint tizenöt százaléka nem érte el a nyolcadik osztály végét.

Országos szinten az előkészítő osztályba iratott gyerekek több mint 15 százaléka nem jut el nyolcadik osztály végéhez. Sőt, vannak olyan megyék, ahol ez az arány meghaladja a 25 százalékot is. Háromszék is az első háromban szerepel.
A pótvizsgák összesített eredményei után kiderült,
Kiss Imre főtanfelügyelő azt is kifejtette, a 113 diák között vannak olyanok, akiknek nem sikerült a pótvizsgája, vagy meg sem jelentek azon, de olyan diákok is vannak, akiknek nem lehetett évi átlagot számolni, mert rengeteg hiányzást halmoztak fel a tanév során, ezért ők is osztályismétlők maradnak.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!