
Fotó: László Ildikó
Új forgalomfigyelő kamerákat szerelnek fel idén a jelzőlámpákkal ellátott forgalmas útkereszteződésekben Székelyudvarhelyen. Noha évekkel ezelőtt volt még hasonló próbálkozás, az akkor beüzemelt okosjelzőlámpák nem váltak be, ettől az újítástól viszont többet várnak.
2024. június 26., 19:112024. június 26., 19:11
2019 novemberében építettek ki Székelyudvarhely négy, jelzőlámpával irányított útkereszteződésében forgalomfigyelő kamerákkal ellátott rendszert. A fejlesztés lényege (az lett volna), hogy az adott útszakaszon közlekedő járművek számának függvényében váltsanak a lámpák zöldre vagy pirosra. A Fások utca, a Bethlenfalvi út és a Lakatosok utca között, a Nicolae Bălcescu, a Sas és a Vásártér utca kereszteződésében, a Wesselényi Miklós utca és a Tamási Áron út kereszteződésénél, valamint az Orbán Balázs, a Wesselényi Miklós és a Nicolae Bălcescu utca kereszteződésénél felszerelt berendezéseket
2021-ben már arról adtunk hírt, hogy a négy fontos útkereszteződésben beüzemelt okosjelzőlámpa-rendszer közül csak egy üzemel a rendeltetésének megfelelően, de az illetékesek dolgoznak a megoldáson. Jelenleg – három évvel később – azonban még mindig úgy tapasztaljuk, hogy a várva várt megoldást nem sikerült megtalálni. A székelyudvarhelyi városházán arról érdeklődtünk, mi lett végül az okosjelzőlámpa-rendszerrel, változott-e az elmúlt három évben bármi ez ügyben.
Érdeklődésünkre Zörgő Noémi, a városháza szóvivője elmondta, az említett négy kereszteződésből háromban jelenleg is „félokos” üzemmódban működnek a lámpák, a következőképpen: ha az útkereszteződésben zöldet kap valamelyik irányba a közlekedés, és a kamera érzékeli, hogy nincs az adott utcában várakozó autó, akkor 4 másodperc után átkapcsol pirosra a lámpa és az útkereszteződés másik utcájában vált zöldre. Amennyiben a kamera azt érzékeli, hogy van autó az adott utcában, a 4 másodperces szabad haladást biztosító zöldlámpás ciklust kitolja legtöbb 40 másodpercre. Nyilván ez a funkció leginkább akkor érzékelhető az autósok számára, ha nincsen nagy forgalom.
Fotó: László Ildikó
A szóvivőtől azt is megtudtuk, ezek a típusú kamerák – amelyek 2019-ben voltak megvásárolva és jelenleg is üzemelnek – nem hozták el a megfelelő eredményt, most viszont az illetékesek kötöttek egy új szerződést, amely lehetővé teszi, hogy új kamerákat szerezzenek be, olyanokat, amelyek
„Ez adott esetben baleseteknél, illetve rongálásnál is hasznos lehet, hiszen vissza lehet nézni, hogy mi történt” – mutatott rá a városháza szóvivője.
Mint kiderült, az új kamerák beszerzésével három kereszteződésben újul meg a rendszer: a Nicolae Bălcescu, a Sas és a Vásártér utca kereszteződésében, a Wesselényi Miklós utca és a Tamási Áron út kereszteződésénél, valamint az Orbán Balázs, a Wesselényi Miklós és a Nicolae Bălcescu utca kereszteződésénél.
A negyedik, korábban okos-jelzőlámparendszerrel ellátott elágazásnál, a Bethlenfalvi úton nem tudott jól működni a rendszer, mert a főúton folyamatosan sor volt amiatt, hogy az a legforgalmasabb útja a városnak. „Az okosrendszerrel ellátott jelzőlámpák nem tudják ezt az autómennyiséget úgy kezelni, hogy ne gyűljön fel a sor, hiszen mialatt a mellékutcákból való kikanyarodást engedi a lámpa, azalatt a főúton nagyon hamar feltorlódnak az autók, és könnyen kialakul a forgalmi dugó. Ezt felismerve
– részletezte a városháza illetékese.
A főúton valóban gördülékenyebben lehet haladni, a Fások és a Lakatosok utcából való kikanyarodásról viszont nem mondható el mindez, onnan ugyanis igencsak nehézkesen lehet kijutni a főútra. A problémát az az útkereszteződés-bővítés tudná megoldani, amely több mint hat éve várat már magára. Erről több ízben is beszámoltunk már, legutóbb azt taglalva, hogy az áramszolgáltató miatt ütközött a legnagyobb problémákba a városvezetés.
A Bethlenfalvi úton üzemen kívül helyezték a jelzőlámpát, így biztosítva a gördülékenyebb haladást
Fotó: László Ildikó
Egyelőre tehát a Bethlenfalvi úton marad a kikapcsolt jelzőlámpa és a közlekedési tábláknak megfelelően történő haladás az útkereszteződésben, a város másik három forgalmas elágazásánál viszont – a szerződés értelmében – legkésőbb december végéig üdítő változásoknak kell végbemenniük az új rendszer telepítésével.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!