
Hatvanhat ősnyomtatványt őriznek a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtárban, akárcsak a Hatodik magyar nyelvemléket, a Bolyaiak kéziratait, illetve az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat hiteles másolatát, továbbá sok más értékes dokumentumot, amelyeket az 1802-ben alapított könyvtár állandó tárlatán lehet megtekinteni.
2018. január 04., 16:352018. január 04., 16:35
Vidékünkön az első közkönyvtárat Teleki Sámuel alapította, aki fontosnak tartotta, hogy az iskolavárosban egy jelentős gyűjteményű könyvtár is működjön, és az általa megvásárolt könyvek elérhetők legyenek bárki számára. A kancellár útjai során vásárolta az értékes könyveket, vagy megrendelte azokat. Gyűjteménye mellett más gyűjteményeket is őriz a könyvtár, a marosvásárhelyi Református Kollégium, a székelyudvarhelyi Unitárius Kollégium, vagy a mikházi ferences rendi kolostor könyvtára is ide került, amelyeket szakértők gondoznak.
Az ősnyomtatványoknak nevezett kiadványok a legkorábbi nyomtatott könyvek, amelyeket a Gutenberg-féle könyvnyomtatástól – 1455-től 1501 húsvétjáig befejezően nyomtattak. Az azután következő időszakot, a 16. századi kiadványokat szaknyelven antikváknak nevezik. A magyar könyvek esetében az első nagy magyar bibliográfus, a kolozsvári egyetem tanára, Szabó Károly 1711-et állapította meg felső határként, tehát az addig megjelent könyveket a könyvtárosi szakzsargon RMK-knak, vagyis Régi Magyar Könyveknek nevez.
A Bolyai téri tékában megtekinthető a Bolyai Múzeum, ahol a két nagy matematikus, Bolyai Farkas és Bolyai János relikviáit, személyes tárgyait, illetve a könyvtárban őrzött kéziratok másolatát láthatják az érdeklődők. Ugyancsak a földszinten, az úgynevezett kerek teremben ideiglenes, tematikus kiállítások mutatnak be érdekességeket, nyomtatványokat, ritkaságokat egy-egy adott téma köré csoportosítva.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!