Hirdetés
Hirdetés

Nyaraljunk itthon, Csomafalván

Minden jó, ha a vége jó. Vigassággal ért véget a nyaralás •  Fotó: Tamás Gyopár

Minden jó, ha a vége jó. Vigassággal ért véget a nyaralás

Fotó: Tamás Gyopár

Lesz kovács, pásztor, traktorista, farmer, dránicakészítő, pedagógus, zenetanár, fodrász, fogatos, cukrász, kertész és rendőrnő is Csomafalván – erről árulkodnak azon gyermekek rajzai, akik a községben nyaraltak. A néptánc és a népi építészet sem idegen már számukra, és azt sem mondhatják, hogy nem kirándultak a nyáron.

Tamás Gyopár

2018. augusztus 05., 20:572018. augusztus 05., 20:57

2018. augusztus 05., 20:592018. augusztus 05., 20:59

Kikapcsolódást, tudásbővítést kínált az egyhetes Nyaraljunk itthon program, mely azokat a gyermekeket célozta meg, akiknek családjaikkal nem lett volna lehetőségük nyaralni. A gyergyócsomafalvi polgármesteri hivatalhoz tartozó Napfény Szociális Központ szervezte az egyhetes Nyaraljunk itthon programot partnerségben a helyi római katolikus plébániával, az önkormányzat és támogató segítségével. Idén

a hagyományok témára építették a foglalkozásokat, és a kirándulások során is főként ezt tartották szem előtt.

Látva a gyermekek arcát, csilllogó szemét vasárnap, a zárónapon, lehet, hogy sokuknak felért egy tengerparti üdüléssel a tartalmas egyhetes program. Segítőik, az önkéntesek is feltöltődtek ez időszak alatt.

Tizenegy önkéntes segített, hogy a harminc csomafalvi gyerek nyaralása minél élménydúsabb legyen.

A nyaralás végén a gyermekek sorolták, mi mindennel foglalkoztak az elmúlt héten: bábokat készítettek, táncoltak, népi mesterségekről hallottak, ellátogattak a kovácsműhelybe, voltak vízimalom-látogatáson, tájházban. Kézműveskedtek, bútort festettek, a népi építészetről is sok mindent megtudtak, jártak a Súgó-barlangban, kalandparkban, aztán kimentek a Sajgó-kertbe, ahol mereklyét is készítettek többek között, és meg kellett keressék a tűt a szénakazalban.

Hirdetés

A zászlókészítés sem maradt el, erre írták rá, hogy miért jó itthon nyaralni: a társaságért, mert ismerkedünk, mert voltunk a malomnál, a tájháznál, a kalandparkban, a jó hangulatért – olvasható a nyaralás zászlaján.

Márton László Szilárd polgármester a hogyan lehet itthon nyaralni kérdésre válaszolva kifejtette, „úgy, hogy van munkáját hivatásszerűen végző személy a hivatalnál” – köszönve mindenkinek a munkát a gyermekek, szülők nevében is.

•  Fotó: Tamás Gyopár Galéria

Fotó: Tamás Gyopár

Sövér Adél, a program koordinátora elmondta, noha úgy gondolták, hogy a népi építészet iránt nem lesz nagy érdeklődés, tévedtek, a gyerekek itták Sólyom Csaba szavait. A kirándulások alkalmával pedig, ha székely kapu előtt mentek el, mutatták, mesélték a kapu részeit,

észrevették a dránicával fedett házakat, sőt megjegyezték, ha a szállítóeszközre napmadár lenne faragva, akármilyen döcögős is az út, félelemre nem lenne ok.

Az önkéntesek a zárónapon is foglalatoskodtak, éppen a kínációt készítették elő. Amint elmondták, számukra kikapcsolódás e programban részt venni, csak csodálkoznak azon, hány értelmes, értékes gyermek van az idei táborban, mennyire érdeklődtek a régi szerszámok iránt, és hogy már sokat ismertek korábbról is. Igyekeztek, hogy minden kicsi jól érezze magát, miközben ők is feltöltődtek – tették hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés