
Fotó: Pinti Attila
A nagyobb nemzetpolitikai programokat elindítják, azokat a beruházásokat, amelyeket az elmúlt esztendőben kezdtek el és félkész állapotban vannak, befejezik, amiket létrehoztak, azokat üzemeltetik, és ha emellett még jut másra is, akkor azzal is foglalkoznak. De az elkövetkező időszakban kevesebb fog jutni, mint ahogy eddig jutott. A cél viszont az, hogy az eddig elért eredményeket megőrizzék – jelentette ki Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerdán Tusványoson.
2022. július 20., 17:352022. július 20., 17:35
A 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor első napján megnyitották a rendezvényen már több éve jelen levő Bethlen Gábor sátrat is. A koradélutáni eseményen Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója kiemelte, hogy ezen a helyszínen próbálják
„Szó lesz itt kisebbségi ügyekről, gazdaságfejlesztésről, diaszpóráról, népszámlálásról, oktatásról. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet hátteret próbál biztosítani a nemzetpolitikai döntésekhez, térképet és iránytűt biztosítunk. De a politika, közigazgatás és tudomány egymás nélkül nehezen képzelhető el” – fejtette ki Kántor Zoltán.
Fotó: Pinti Attila
Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Vezérigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt években több tízezer támogatást kezelt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
A projekttámogatásé a jövő az elkövetkező években, illetve a tartalomfejlesztésé, hiszen nem csak programok valósultak meg az elmúlt időszakban, hanem rengeteg infrastruktúra elkészült. A tartalomfejlesztés lesz a kulcsmondat, aztán reméljük, hogy hamarosan helyreáll a világ normális rendje, és tudjuk folytatni” – tekintett bizakodóan a jövőbe.
Fotó: Pinti Attila
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára rámutatott:
Hajnal Virág, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője moderálásával a Bethlen Gábor sátor első panelbeszélgetése a cselekvő nemzet témája körül forgott, hiszen mint közismert,
A beszélgetésen részt vett Potápi Árpád János, Jónás László, a Design Terminál szakmai vezetője, valamint Arany Bence, a Magyar Krónika kiadója, lapigazgatója.
– vezette fel a beszélgetést Hajnal Virág. Mint mondta, három nagy pillért állapítottak meg: „létrejött egy erős magyar intézményrendszer, cselekvő nemzetként gondoskodunk a közösségeinkről, valamint közösen megtartóvá tennénk a szülőföldet.”
A moderátor azon kérdésére, hogy mit jelent a meghívottak számára a nemzetpolitika, Potápi Árpád János kifejtette:
Egyházi beruházások, óvodák, egyházi terek, közösségi terek, templomok, parókiák, iskolák, sportlétesítmények, kulturális létesítmények, a vállalkozásoknak nyújtott pályázat adta lehetőségekből megvalósult fejlesztések, beruházások, a Határtalanul kirándulások a gyerekeknek stb. – sorolta a fejlesztéseket.
Most ott vagyunk, hogy fél éve, mióta a világ belecsúszott ebbe a háborúba, kapkodjuk a fejünket, hogy merre tovább, hogy hogyan fogunk ebből kijutni.
Az is fontos, hogy a jelenleg futó dolgainkat hogyan tudjuk befejezni, és hogyan tudunk minél kisebb sérülésekkel kijutni ebből a nehéz helyzetből” – fejtette ki Potápi Árpád János. Hangsúlyozta azt is, hogy
„Nekünk, magyaroknak ehhez a háborúhoz az égvilágon semmi közünk nincs – sem Magyarországnak, sem az egész magyar nemzetnek és a kárpátaljai magyarságnak nincs köze a háborúhoz. Szeretnénk, hogy minél előbb béke legyen, és hagyják békén a kárpátaljai magyarokat” – fogalmazott az államtitkár.
Fotó: Pinti Attila
Arany Bence úgy fogalmazott: elsősorban az ő feladatuk, hogy ezeket az eredményeket, történeteket kommunikálják különböző felületeken.
– fejtette ki.
Az alatt a hét év alatt, amióta a Design Terminál együtt dolgozik a nemzetpolitikai államtitkársággal, azt vette észre, hogy egy közösség a történetein keresztül örökíti át magát – fogalmazott Jónás László, a Design Terminál szakmai vezetője.
– fejtette ki.
Mi lesz a következő lépés? – tette fel a kérdést a moderátor. Potápi Árpád János kiemelte, nehéz megmondani, mert kell igazodni kell a világ eseményeihez.
– fejtette ki.
Úgy véli, hogy egységesen a magyar emberek komolyan gondolkodnak. Látják a nehézségeket és az adott kérdésekre adott válaszokat is és át is gondolják ezeket.
– osztotta meg álláspontját.
Arra is kitért, hogy eddig is sokat kellett volna fordítaniuk a magyar honvédelem fejlesztésére, és idén talán elérik a NATO által is előírt kötelező penzumot, azt a két százalékot, amelyet már rég kellett volna teljesíteni, és ami forrásátcsoportosításokkal is jár.
Fotó: Pinti Attila
„A magyar lakosság döntő többsége burokban van annak érdekében, hogy úgy tudjunk élni ahogy eddig, hogy azokat az eredményeket meg tudjuk őrizni, amit eddig elértünk. És ez érinti a vállalkozásokat is.” Hozzátette:
„A nemzetpolitikában a nagyobb programokat elindítjuk, azokat a beruházásokat, amelyeket az elmúlt esztendőben indítottunk és félkész állapotban vannak, befejezzük, amiket létrehoztunk, azokat üzemeltetjük és ha emellett még jut másra is, akkor csinálunk mást is. De kevesebb fog jutni mindenre, mint ahogy eddig jutott. Ezt szerintem mindenki megérti és el is fogadja. Ne kendőzzük el, mondjuk ki, hogy ez most ilyen lesz néhány éven keresztül” – mondta el zárásként Potápi.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
szóljon hozzá!