Hirdetés
Hirdetés

Nem sürgős a mélygarázs és a parkolóház építése Csíkszeredában  

Mélygarázs épülhet a parkoló helyén, ha van rá befektetői szándék •  Fotó: Veres Nándor

Mélygarázs épülhet a parkoló helyén, ha van rá befektetői szándék

Fotó: Veres Nándor

A fizetős parkolási rendszer is befolyásolhatja, hogy mikor és milyen feltételekkel, haszonbérleti díjjal létesül majd mélygarázs, illetve parkolóház Csíkszeredában, ezekre ugyanis befektetői érdeklődés mutatkozik. Jelenleg egyik beruházás sem sürgető – tudtuk meg.

Kovács Attila

2024. január 16., 08:022024. január 16., 08:02

Noha tavaly májusban az önkormányzati képviselő-testület elfogadta azt a célszerűségi tanulmányt, amelynek alapján nyílt versenytárgyalást írhatnak ki a Mihail Sadoveanu utcai, a Sapientia egyetem mögött elhelyezkedő parkoló területének hosszú távú haszonbérbe adására mélygarázs építése céljából, ez azóta sem történt meg.

Mint azt korábban már tudni lehetett, a célszerűségi tanulmányban

az említett parkoló 2924 négyzetméteres terület leltári értékét, 773 670 lejt figyelembe véve állapították meg a legkevesebb évi 30 ezer lejes haszonbérleti díjat, ezt viszont később követte egy, a piaci árakat figyelembe vevő felértékelés.

Korodi Attila polgármestertől azt kérdeztük, miként halad a folyamat.

Hirdetés

A városvezető közölte, a haszonbérleti díj értékét a felértékelésnek megfelelően módosították. Hozzátette, miután elindult a fizetős parkolási rendszer a városban, vannak olyan felületek, amelyeknek lehet mérni a jövedelmi oldalát is, például a Sapientia egyetem mögötti parkoló esetében. Ezért ezt is figyelembe fogják venni, amikor kiírják a haszonbérbe adáshoz szükséges versenytárgyalást – tudtuk meg. Korodi tájékoztatása szerint a következő napokban egyeztetnek a szándéknyilatkozatot tevő befektetővel, mert neki is fel kell mérnie, hogy egy parkolási rendszer bevezetésével a piac szempontjából változott-e a helyzet.

Van egy másik tervezett helyszín is, a Temesvári sugárút és a Szív utca által határolt beépítetlen terület, ahol, miután kiderült, hogy a használatlan kazánház nem alkalmas cselgáncsközpont létrehozására, erről lemondott a városvezetés.

A kazánház helyére viszont parkolóházat építhet egy esetleges beruházó, akinek feladata lesz majd a bontás is.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A terület telekkönyvi megosztása megtörtént, de van még két kisebb épület, amelyekkel egykor az állami építőipari vállalat rendelkezett, és az általuk elfoglalt terület jogviszonya még nem tisztázott. Mivel ezeket a felületeket is használni szeretnék, ezt a folyamatot is le kell zárni – ismertette a polgármester.

Korodi úgy véli, ezt a témát nem szabad elvetni. Ezek a beruházások ugyan nem sürgetők, de mivel az autók száma tovább növekedésére számítanak, ezekre is szüksége van a városnak.

Hirdetés
4 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 22., szerda

Megakasztotta a szakszervezet a bértörvény véglegesítési folyamatát

Felfüggesztette a Bukaresti Ítélőtábla az egységes bértörvény-tervezet véglegesítési eljárását. A Sanitas szakszervezet kérésére meghozott határozatot az érdekvédelmi tömörülés részleges sikerként értékeli, de a tiltakozást nem állítják le.

Megakasztotta a szakszervezet a bértörvény véglegesítési folyamatát
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
2026. július 22., szerda

Ha minden jól megy, jövő év elején tud már pácienseket fogadni a Marosvásárhelyen épülő, égési sérülteket kezelő kórház

Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.

Ha minden jól megy, jövő év elején tud már pácienseket fogadni a Marosvásárhelyen épülő, égési sérülteket kezelő kórház
2026. július 22., szerda

Több mint száz tűzoltót és robotokat is mozgósítottak a ma reggeli brassói tűzvészhez

Több mint száz tűzoltót és huszonhét beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.

Több mint száz tűzoltót és robotokat is mozgósítottak a ma reggeli brassói tűzvészhez
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon

Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.

Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon
Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon
2026. július 22., szerda

Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon

2026. július 22., szerda

Rendkívüli ülésszak kezdődik jövő héten a román parlamentben

Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.

Rendkívüli ülésszak kezdődik jövő héten a román parlamentben
2026. július 22., szerda

Volt külügyminiszterrel boncolgatták Tusványoson, hogy hol van Magyarország, Románia és Lengyelország helye a világban

Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.

Volt külügyminiszterrel boncolgatták Tusványoson, hogy hol van Magyarország, Románia és Lengyelország helye a világban
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Újra műsorra tűzik Erdélyben a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet – exkluzív előzetessel érkezik a folytatás

Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.

Újra műsorra tűzik Erdélyben a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet – exkluzív előzetessel érkezik a folytatás
2026. július 22., szerda

A határidő előtt megnyílhat az észak-erdélyi autópálya két szakasza

A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.

A határidő előtt megnyílhat az észak-erdélyi autópálya két szakasza
2026. július 22., szerda

Szerda az esőről (is) szól Tusványoson

Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.

Szerda az esőről (is) szól Tusványoson
Szerda az esőről (is) szól Tusványoson
2026. július 22., szerda

Szerda az esőről (is) szól Tusványoson

Hirdetés