
Fotó: Veres Nándor
A helyhatósági választásokon több Hargita megyei településen is meglepetés született, számos településvezető nem tudta folytatni a megkezdett munkát. A leköszönőkkel meglátásaikról beszélgettünk, de voltak, akik többszöri keresésünkre sem reagáltak.
2020. október 07., 11:342020. október 07., 11:34
2020. október 07., 12:052020. október 07., 12:05
Albert Tibor három mandátumot vitt végig Tusnádfürdő polgármestereként. A fürdőváros leköszönő vezetője megkeresésünkre elmondta, nincs kifogása a szavazás eredményével kapcsolatban, meglátása szerint rendben és törvényesen zajlott le a szeptember 27-i voksolás. A kampányidőszakról már nem tudta ugyanezt elmondani.
– vallotta be. Magyarázatként kitért arra, hogy az elmúlt hónapokban a vízhálózattal adódtak problémák a városban, amely sok elégedetlenséget szült, ez pedig kétségkívül hozzájárult a szavazók elpártolásához. Egyúttal sok szerencsét és jó munkát kívánt az új vezetőnek, a függetlenként polgármesteri széket szerző Butyka Zsoltnak, akiknek, mint mondta, szüksége lesz kitartásra és a megfelelő kapcsolatrendszer kialakítására.
Csíkszentléleken Keresztes Balázs három évig alpolgármesteri, 2016-tól pedig polgármesteri tisztséget töltött be. A három falut és egy tanyavilágot – Szentlélek, Fitód, Mindszent, Hosszúaszó – tömörítő község elöljárója tisztességes választásról számolt be.
– értékelte az eredményt. Szűkszavúan kitért arra, mandátumának kezdetén kialakult egy nézeteltérés Mindszent és Szentlélek között, ez pedig nem vezetett jóra, de bevallása szerint ez nem az ő személye ellen irányult. Az új elöljárónak – Nagy István Alfrédnak – sok sikert és eredményes munkát kívánt. „Azt kívánom, hogy az eddigieknél is több pozitív dolgot tudjanak megvalósítani, hogy fejlődésnek indulhasson mindhárom falu. Fontos ugyanakkor, hogy a békés hangulat és az egyetértés meglegyen közöttük” – nyilatkozta. Mint mondta, a nyugdíjkorhatár eléréséig még van egy éve, egyelőre viszont nem tudja, szakmailag miként fogja folytatni.
Kerestük őket, hiába
Gyergyószentmiklós leköszönő elöljáróját, Nagy Zoltán is meg szerettük volna szólaltatni, megkeresésünkre azonban nem reagált. Székelykeresztúr leköszönő RMDSZ-es polgármesterét, Rafai Emilt is kerestük, de ő magyarázat nélkül kinyomta a telefont. Hargita megye legtöbbször megválasztott polgármesterét, Sándor Józsefet többszöri próbálkozásra sem sikerült utolérnünk. Ő a felsőboldogfalvi polgármesteri tisztséget adta át a rendszerváltás után először. Sándor egyébként országos viszonylatban is azon kevesek közé tartozik, aki a rendszerváltás óta megtartotta tisztségét, hétszer szavaztak neki bizalmat – a nyolcadik azonban már nem jött össze. Csíkszentgyörgy községben a függetlenként indult Réti Zsófia legyőzte az 1996 óta polgármesteri tisztséget betöltő György Józsefet. Utóbbi sem válaszolt hívásunkra.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!