Nehéz helyzetben a sajátos nevelési igényű diákok, de szüleik, tanítóik, tanáraik is

Sok tanító, tanár egyszerűen tehetetlennek, eszköztelennek érzi magát, amikor egy vagy több speciális nevelési igényű gyerek bekerül az osztályközösségbe, miközben

A szakértői vélemény az első lépés

2016-ban született meg az a törvény, amely a sajátos nevelési igényű gyermekek jogait, valamint az ezzel kapcsolatos hatásköröket szabályozza. Mint azt Pápai Annamária pszichológus, a Maros Megyei Erőforrás és Nevelési Tanácsadó Központ (CJRAE) képviselője elmondta,

A besorolást egy oktatási ciklusra adják, vagyis ötödik, majd kilencedik osztályban a dokumentumot meg kell újítani. A jogszabály alapján a szülő döntése, hogy sajátos nevelési igényű gyermekét hagyományos vagy speciális, kisegítő iskolába íratja, függetlenül attól, hogy a kiskorú milyen mértékű problémákkal küzd.

A CES-besorolásba a pszichés betegségek, a látás- és halláskárosulás és a tanulást gátló mozgáskorlátozottság tartozik – a szomatikus betegségek, mint a cukorbetegség vagy a rákos megbetegedés nem esnek ebbe a kategóriába.

Miután a gyermek megkapta a besorolásra vonatkozó dokumentumot, azt be kell mutatni az iskolaigazgatónak, a tanítónak, illetve az osztályfőnöknek. Elvileg mindegyik iskolában dolgoznia kellene egy gyógypedagógusnak, kisegítő tanárnak, aki ezekkel a diákokkal foglalkozik. Pápai Annamária ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy

Ahhoz, hogy valaki a tanulási nehézségekkel foglalkozzon, speciális képesítéssel kell rendelkeznie. A valóságban azonban a kisegítő tanárok, fejlesztő pedagógusok száma jócskán alulmarad az elvárthoz képest, így jellemzően csak azokban az iskolákban tudnak ilyen szakembert alkalmazni, ahol több sajátos nevelési igényű gyermek tanul – azt is inkább a városokban.

Pápai Annamáriától azt is megtudtuk: a törvény alapján minden CES-besorolást kapott gyermek esetében az iskolának ki kell dolgoznia egy egyéni intervenciós tervet, amely tartalmazza a diák szükségleteit, valamint az alkalmazható értékelési módszereket. Emellett

Itt ki lehet térni egyebek közt speciális számonkérési módszerekre.

A pedagógusoknak a nevelési tanácsadó központ is szervez képzéseket, és a sajátos tanterv összeállításában is segítenek. Tapasztalataik alapján sok tanító, tanár képezi magát, hogy hatékonyabban tudjon segíteni ezeknek a gyermekeknek, de

A törvény egyébként arra is lehetőséget ad, hogy a sajátos nevelési igényű diákok segítséget kapjanak például a nyolcadik végi képességfelmérő vizsgán: bizonyos esetekben több időt kapnak a tételek megoldására, de segítő tanárt is kijelölhetnek melléjük, aki felolvassa a tételt vagy leírja, amit diktálnak neki. Egy másik előírás alapján a gimnáziumokban megadott számú helyet tartanak fenn számukra. Pápai Annamária rámutatott: sok minden jól szabályozott, de a törvénynek azért vannak még hiányosságai.

Próbálkoztak azzal, hogy a környező településekkel kérjék a tanfelügyelőség segítségét, hogy legalább hetente néhány napot járjon hozzájuk pszichológus, de egyelőre nem jártak sikerrel. Úgy tűnik viszont, hogy egy pályázatnak köszönhetően hamarosan részmunkaidőben alkalmazni tudnak egy pszichológust, aki felméri a gyermekek állapotát, és tanácsot tud adni a szülőknek.

Addig is az óvodapedagógus, a tanító, az osztályfőnök, a tanár ügyességén, a szülők hozzáállásán és a család anyagi lehetőségein múlik, milyen mértékben és hogyan lehet a sajátos nevelési igényű tanulókat támogatni. A tehetősebb családok magánfejlesztésre viszik a gyermekeket, és jellemzően otthon is többet foglalkoznak velük, de

A tanintézet igyekszik pályázatok révén, a rendelkezésére álló eszközökkel elérni, hogy mindenki be tudjon illeszkedni, minden gyermeknek kedve legyen iskolába járni. A diákok tanszereket kapnak, meleg ételt és délutáni programokat biztosítanak számukra.

Az igazgató szerint az iskolában a hivatalosnál sokkal több olyan diák van, akinek támogatásra, több törődésre van szüksége, ők pedig igyekeznek mindannyiukra fokozottan odafigyelni. Antal Levente azt tapasztalja, a szülők elsősorban óvodáskorú gyermekük esetében nem nézik jó szemmel, ha a pedagógus felhívja a figyelmüket a kicsi esetleges hiányosságaira és fejlesztést javasol. Holott pont ebben a korban lenne különösen fontos a fejlesztés elkezdése.

„Nagyon nehéz segíteni”

Számos sajátos nevelési igényű gyermekkel foglalkozott már Vajda Gyöngyvér marosvásárhelyi tanítónő, aki több mint három évtizede tanítja írni, olvasni, számolni a kisdiákokat. Osztályában olyan tanulók is voltak, akiknek ugyan nem volt „papírjuk”, de több figyelmet igényeltek, mint társaik.

– fogalmazott, arra utalva, hogy egy osztályban a tanulók eleve legalább ötféle szinten értik meg a tananyagot, és sokszor egyenként kell valamit elmagyarázni, hogy közösen tudjanak továbbhaladni. Egy korábbi osztályába járt egy autista gyermek, akit zavart a hangoskodás, így a jelenlétében nem lehetett zeneórát tartani. De ez csak egy kis része annak, hogy adott esetben mi mindenre kell odafigyelni.

Vajda Gyöngyvér szerint nagyok sok múlik azon, hogy a szülők elfogadják és megértsék, a gyermekük – a szemük fénye, a legnagyobb kincsük – sajátos fejlődésű, viselkedésű és szakemberi segítségre szorul. Ő például hatékonyan együtt tudott működni az autista kisdiákkal és a szüleivel is, és az osztálytársak is megértették és segítették a helyzetet. De

Ilyenkor szenved a gyermek, az egész osztályközösség, de a tanító, tanárok és a szülő is. Hiszen nincs együttműködés, nincs fejlődés.

A pedagógus a gernyeszegi iskolaigazgatóhoz hasonlóan arról beszélt, hogy fejlesztő pedagógus, pszichológus legtöbbször csak papíron létezik. Szakemberek hiányában pedig a tanítók, tanárok részéről szinte emberfeletti erőt igényel, hogy valóban eredményesen tudjanak odafigyelni. Elmondása szerint

„Állami szinten ki van pipálva, hogy van törvény, van keret, de a valóságban ez nem így van. Ördögi kör alakul ki, vesztes mindenki, aki érintett, nagyon ritka, hogy a sajátos nevelésű gyermek hatékony segítséget kapjon” – magyarázta Vajda Gyöngyvér. Ezek a gyermekek pedig nemcsak az iskolában, hanem később a társadalomba sem tudnak beilleszkedni, hosszú távon boldogulni.

Hiányzik a csapatmunka, az együttműködés

Diákként sem egyszerű úgy ülni a tanórákon, hogy nem mindent értünk meg, nem látjuk az összefüggéseket, kigúnyolnak a másságunk miatt. De mindez

A lapunknak nyilatkozó, neve elhallgatását kérő szülő elmondta: gyermeke a normának megfelelő módon haladt egészen az általános iskola végéig, és csak a nyolcadikos vizsgát megelőző hajrában derült ki, hogy a matematika terén tapasztalt hiányossága nemcsak beállítottság kérdése, hanem annál több.

Így kértek és kaptak diszkalkuliás besorolást, ami azt jelenti, hogy csak segédeszközökkel, sokkal több odafigyeléssel és tanulással érti meg a matematikai feladatokat, tudja levezetni azokat. A nyolcadikos matekvizsgán már segédeszközöket használhatott, mivel már rendelkezett a hivatalos CES-besorolással, illetve tanfelügyelőségi jóváhagyással, és az iskola is mindent megtett, hogy segítsen a diáknak.

– idézte fel. Szerinte az iskolákban nagyon hiányoznak azok a szakemberek, akik időben felismerik, ha gond van, akik segítenek, útbaigazítanak. És ha vannak is jó szakemberek, ők jellemzően nem dolgoznak együtt, nincs csapatmunka.

A szakember szerint hibás az az elgondolás, amit Romániában is erőltetnek, hogy ezeket a gyermekeket valamilyen módon be kell illeszteni, integrálni kell a hagyományos közoktatásba. Ez leginkább csak az államnak jó, anyagi szempontból. De ha egy sajátos nevelésű gyermek egy hagyományos, nagy létszámú osztályba jár, nem lesz sikerélménye, és

Andrási Kata ehelyett azt támogatná, hogy minden városban hozzanak létre egy speciális tagozatot kisebb létszámú osztályokkal, amelyekben csökkentett tanterv szerint oktatnak. Jó példa erre a kolozsvári Báthory István Gimnázium, országos szinten ugyanakkor nem találni sok ilyen tanintézetet. „Egy fejlesztő pedagógusnak 8-12 gyermekkel kellene foglalkoznia, akár úgy, hogy bemegy egy-egy órára és segíti a diákot megérteni a tananyagot. Nekem startból van 18 ilyen diákom, és még számos gyermek, akinek nincs papírja, de segítségre szorulna.

– magyarázta.

A szakember szerint ugyanakkor csak részben múlik az iskolán, hogy miként boldogul a gyermek, legalább ugyanilyen fontos a szülő hozzáállása is. A szülőnek partnernek kell lennie a fejlesztésben, hiszen ő tölti a legtöbb időt a gyermekkel, tudnia kell, mire figyeljen oda, mit tanítson, mire fektesse a hangsúlyt.

Andrási Kata azt is elmondta, hogy vannak olyan országok, ahol minden sajátos nevelésű gyermek mellett van egy fejlesztő szakember: végig vele van a tanórákon, folyamatosan segít. Elvileg Romániában is van olyan eset, amikor a törvény értelmében fejlesztő pedagógust kell kijelölni egy diák mellé, de ahogy a székelyudvarhelyi szakember fogalmaz, „járni jár, de nem jut”. Az állam egyszerűen nem fizet meg pluszban egy pedagógust – ezt a szülő vagy saját zsebéből teszi meg, vagy ő maga ül be a tanórára, ez viszont nem mindig hatékony, hiszen a gyermek másképp viselkedik a szülei jelenlétében.

Általános szemléletváltásra lenne szükség

Andrási Kata ugyancsak kitért az együttműködés hiányára: szerinte azok, akik a CES-es igazolásokat összeállítják, egyáltalán nem kommunikálnak a szakemberekkel. Nincs párbeszéd, nincs közös fórum, ahol a szülő, a klinikai pszichológus, a tanító, a fejlesztő pedagógus meg tudná beszélni, hogy mi van a gyermekkel.

Ennek alapján felállítanak egy diagnózist, amely az iskolai fejlesztő pedagógus számára is egy használható eszköz. „Nálunk ez hiányzik. Mi több, a polgármesteri hivatal szociális osztálya is mindig utolsóként végzi el a szociális ankétot, látogatja meg a családot és írja le, hogy mit tapasztalt. Holott jó lenne, ha ez már az elején megtörténne, hogy a szakemberek lássák, milyen környezetből, családból jön a gyermek.

– magyarázta a fejlesztő pedagógus.

Szerinte ugyanakkor arra is szükség van, hogy megváltozzon a tanárok, a többi szülő, az osztálytársak szemléletmódja. Hogy ne nehezteljenek azért, ha egy sajátos nevelési igényű diák kevés jó válaszért jobb jegyet kap, és ne gúnyolódjanak vele. El kellene magyarázni nekik, hogy

Szerinte ritka az olyan osztályközösség, ahol az ilyen helyzetet jól tudják kezelni.

Viszont hogy a jó példákat se hagyja ki, Andrási Kata örömmel mesélt arról, hogy idén nyáron egy diszgráfiás és egy autista diákjuk is sikeresen vizsgázott 8. osztály végén. A diszgráfiás tanuló segítő tanárt kapott, akinek lediktálta a megoldásokat, és így bejutott egy szakiskolába. Az autista diák pedig a tanárok, szülők, fejlesztő pedagógus támogatásának is köszönhetően gimnáziumba jutott be.

„Csapatmunka volt, amit sikernek könyvelek el, hiszen a diákok esélyt kaptak arra, hogy tovább tudjanak tanulni. Ha nem veszi őket körbe ennyi segítő, akkor nem lett volna erre esélyük” – fogalmazott.