Hirdetés
Hirdetés

Nehéz az ügyelet, kevés orvos akarja vállalni

Veszélybe került a csíkszeredai ügyeleti központ működése •  Fotó: Pinti Attila

Veszélybe került a csíkszeredai ügyeleti központ működése

Fotó: Pinti Attila

Leállhat a csíkszeredai ügyeleti központ működése június elsejétől, amennyiben nem találnak olyan háziorvosokat, akik felvállalják ezt a feladatot. A jelenlegi központvezető orvos ugyanis jövő hónaptól visszalép, és ezt a szándékát jelezte egy kollégája is. Az egészségügyi igazgatóság reméli, időben találnak megoldást.

Barabás Hajnal

2023. május 05., 21:052023. május 05., 21:05

A csíkszeredai ügyeleti központ 2012-ben indította el a szolgáltatását, a több mint tíz éves működése azonban most veszélybe került. A jogszabályok szerint ugyanis hét, adott esetben legalább öt orvossal kell lefedni az ügyeletet, azonban úgy fest, június elsejétől mindössze négyen maradnak az ügyeleten.

Megterhelő tud lenni

Dr. Ölvedi József, a csíkszeredai családorvosi ügyeleti központ koordinátora érdeklődésünkre elmondta, június elsejétől az ügyelet már nem fog tudni tovább működni a jelenlegi formájában, ugyanis három hónapja személyzethiánnyal küszködnek, és már nem fenntartható a jelenlegi állapot.

Hirdetés
Idézet
Amellett, hogy háziorvosként a pácienseim rendelkezésére álltam a rendelőmben, hetven évesen havonta tíz, vagy annál több ügyeletet is ellátni meglehetősen megterhelő. Felőrli az embert. Előfordult, hogy minden második nap az ügyeleten voltam. Ilyen körülmények között, ebben a formában már nem lehet működtetni tovább

– magyarázta. Hozzátette, rajta kívül mivel még egy kollégájuk bejelentette, hogy visszalép, ez tovább súlyosbítja, az amúgy is nehéz helyzetet. „Négy kolléga maradna, a jogszabályok szerint azonban ez nem elégséges a központ működtetéséhez. Erre a gondra szerintem nehéz orvosságot találni, mert aligha vállalják a háziorvosok ezt a plusz feladatot, hiszen ez nem kötelező tevékenység. Mindannyian egyéni vállalkozók, az egészségbiztosító pénztárral van szerződésük, ami napi 7 órás munkaidőt jelent, azon kívül, saját döntése, hogy vállal-e plusz feladatot” – fejtette ki.

Visszatekintés

Mint mesélte, az elmúlt években sokféle problémával keresték fel a lakók a központot, voltak, akik allergiás reakció, vagy éppen kullancscsípés miatt jelentkeztek az ügyeleten.

korábban írtuk

Egy ügyeleti központ, amelynek a létezéséről sokan nem is tudnak
Egy ügyeleti központ, amelynek a létezéséről sokan nem is tudnak

Több mint öt év telt el a csíkszeredai háziorvosi ügyeleti központ megnyitása óta. A Tudor lakótelepi intézmény létrehozásának az volt a célja, hogy a kórházak sürgősségi osztályait tehermentesítse az olyan esetektől, amelyeket az alapellátásban is meg lehet oldani.

Azonban akadtak olyan esetek is, amelyek nem igényeltek volna ügyeleti ellátást, csupán a háziorvosuk helyett inkább az ügyeletet választották, több napja, több hete fennálló panaszukkal kényelmi, vagy más okokból. Ugyanakkor,

mivel a háziorvos a norma szerint csak napi 20 beteget láthat el, ezért, ha az adott napon már nem tudta fogadni a beteget, akkor gyakran előfordult, hogy a beteg az ügyeleten kötött ki.

Főleg lázas, beteg kisgyermekkel érkeztek sokan, hasonló okok miatt. Ugyanakkor akadtak szülők, akik másodvélemény kikérése miatt használták ki a szolgáltatást az éjszaka közepén.

Idézet
Éves szinten 2-3 ezer beteget vettünk le a sürgősségi osztály válláról, ennek ellenére úgy vélem, sürgősség szempontjából nem volt hatékony a központ. Vidéken más a helyzet, ott van létjogosultsága, városon azonban, ahol számos magán szakrendelő van a kardiológiától elkezdve a nőgyógyászati rendelőkig, kevésbé hatékony az ügyelet

– vélte a koordinátor. Hozzátette, ráadásul néhány hónapja új jogszabályok léptek érvénybe, újabb statisztikákat kértek újabb kritériumok alapján. Az ügyelet legkevesebb hét orvossal működhet, azzal a megkötéssel, hogy két egymásutáni napon nem ügyeletezhet, és szolgálatból nem lehet ügyeletbe menni. „Ezt jóformán nem lehet teljesíteni, ezek olyan elvárások, hogy elbuktatnak előbb utóbb minden hasonló kezdeményezést, még akkor is, ha a szándék megvolna az orvosok részéről” – osztotta meg. Összegzésként pedig elmondta, a legnagyobb probléma az, hogy

kevés az orvos, a fiatal orvosok elzárkóznak az ügyelettől, ha például kisgyermek van a családjukban, nehéz plusz feladatokat vállalni, az ünnepek alatt hiányozni otthonról.

Ugyanakkor szerinte a fizetés sem eléggé ösztönző, Romániában a legalacsonyabbak a bérek, más európai országban dolgozó orvosok béréhez viszonyítva.

Mit tehetnek?

Tar Gyöngyitől, a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság vezetőjétől érdeklődtünk, hogy mit tehet az intézmény, hogy megmaradjon a csíkszeredai permanencia központ.

Idézet
A Hargita megyében működő ügyeleti központok közül a csíkszeredait a legnehezebb működtetni, nehéz a háziorvosokkal az együttműködés

– ismert el Tar Gyöngyi; tapasztalata szerint sokuk nem szívesen vállal többet a kötelezőnél, így nehéz lefedni az ügyeletet. Csíkszeredában egyébként 21 háziorvos van szerződéses viszonyban a megyei egészségbiztosítóval, tudtuk meg.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Az igazgató elmondta, nemrég változtak a törvényi feltételei a központ működtetésének, ez sem könnyíti meg a helyzetet. Mint fogalmazott,

az ügyelet valamilyen szinten megterhelő lehet, azonban nem ingyen kérik, az egészségbiztosítási pénztár ugyanis megfizeti rendesen.

Hozzátette, azt elismeri, hogy orvoshiány van, túlterheltek a háziorvosok, de az is tény, hogy a csíkszeredai háziorvosok többsége jól keres, valószínű ennek is betudható, hogy nem szorulnak arra, hogy ügyeletezzenek. Ennek ellenére az igazgató úgy véli, hogy csak akkor zárna be az ügyeleti központ a megyeszékhelyen, ha június elsejéig nem akadna más olyan háziorvos, aki átvállalja a feladatot.

„Természetesen mi nem szeretnénk, hogy megszűnjön ez a szolgáltatás. Reméljük, hogy nem egy-két háziorvoson múlik az ügyeleti központ léte, és megpróbáljuk addig megtalálni azokat, akik átveszik a feladatot. Szerencsére kezdtek érdeklődni a fiatalok is. Én remélem, találunk közösen megoldást” – bizakodott. Tőle tudjuk, hogy a több mint tíz éves csíkszeredai ügyeleti központban megháromszorozódott a páciensek száma az utóbbi években a kezdeti időszakhoz viszonyítva.

Máshol „kardoskodnak” érte

A téma kapcsán Tar Gyöngyi megjegyezte azt is, hogy 2011-ben indulásképpen a megye területén az egészségügyi igazgatóság konkrétan 14 permanencia központot javasolt eredetileg finanszírozásra, amikor az egészségügyi minisztérium az első finanszírozási sarokszámokat tervezte, és akkor engedélyezték volna a keretet.

Idézet
Ennek ellenére Hargita megyében csak 7-re sikerült vállalkozó háziorvosokat találni, nagyobbrészt Udvarhelyszék térségében. Sajnos Csíkszék lefedetlen maradt, sem Alcsíkon, sem Felcsíkon nem sikerült meggyőzni a háziorvosokat

– osztotta meg. Ugyanakkor hozzátette, a nyugati megyék némelyikében 50 feletti permanencia központ működik, és a háziorvosok „kardoskodnak” a fenntartásukért.

Tavaly 3 ezer beteget láttak el

Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint

  • a csíkszeredai ügyeleti központban 2021-ben 2018 pácienst láttak el, a szolgáltatásokért abban az évben közel 397 ezer lejt számolt el a pénztár;

  • tavaly 3141 beteg vette igénybe az ügyelet szolgáltatásait. Arra az évre a biztosító valamivel több mint 398 ezer lejt számlázott ki a központnak;

  • idén március végéig 905-en jelentkeztek az ügyeleten, a biztosító pedig 65 ezer lej feletti összeget fizetett a szolgáltatásért.

Mint megtudtuk, ebben az összegben benne van az orvosok és asszisztensek bére, valamint az ügyelet gyógyszerkészletének biztosítása. A csíkszeredai ügyelet esetében a fenntartási költségeket az önkormányzat állja.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Hargita megyében egyébként összesen hét ilyen központ működik, a megyeszékhelyen kívül Székelyudvarhelyen, Parajdon, Gyergyóremetén, Székelykeresztúron, Szentegyházán, valamint Gyimesfelsőlokon. „Udvarhelyszék jól lefedett ebből a szempontból, Csíkszéken Alcsíkon és Felcsíkon is optimális lenne egy-egy ilyen ügyelet, akárcsak Gyergyószentmiklóson és Borszéken” – sorolta az intézményvezető. Hozzátette, nem szeretnék, ha a csíkszeredai központ működése leállna, azon dolgoznak, hogy Hargita megye ilyen szempontból jól lefedett legyen.

A megyéből bárhonnan lehet vállalni az ügyeletet, nincs területi kötöttség.

Az ügyelet szolgáltatásait bárki igénybe veheti, függetlenül attól, hogy biztosított, vagy sem. Az ügyeletes orvos megtudja vizsgálni, adott esetben receptre gyógyszert is felírhat, viszont nem ártámogatott gyógyszert, amelyet az ügyeletes gyógyszertárban ki lehet váltani.

Az ügyeleti központokat az egészségügyi igazgatóságok hozhatják létre, ők kérhetik az egészségügyi minisztériumtól a működési engedélyt. Az ügyeleti rendelőt az önkormányzat is biztosíthatja, vagy működhet valamelyik háziorvos rendelőjében is. Az ügyeletet 5–7 orvos kell biztosítsa, 5–7 asszisztenssel együtt. A háziorvosok órabére 40 lej, amelyhez hozzáadódik további 4 lej a gyógyszerkészlet költségére. Ugyanakkor a háziorvosi rendelőben működő ügyeletesek 60 lejes órabérben részesülnek, hogy fedezzék a fenntartási költségeket is. Az asszisztensek órabére pedig 20–22,5 lej.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A csíkszeredai ügyeleti központ a Testvériség sugárút 16. szám alatt található. Telefonszám: 0366-566966. Hétfőtől csütörtökig este nyolc és reggel nyolc óra között nyújt sürgősségi ellátást egy háziorvos és egy egészségügyi asszisztens, hétvégén péntek délután hat órától hétfő reggelig tart az ügyelet. A hivatalos ünnepnapokon szintén reggel nyolctól 24 órás ügyelet működik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Az 1956-os forradalom egyházi emlékeit ajándékozza a pápának Magyar Péter miniszterelnök

XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.

Az 1956-os forradalom egyházi emlékeit ajándékozza a pápának Magyar Péter miniszterelnök
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben

Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben
2026. szeptember 23., szerda

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát

Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát
2026. szeptember 23., szerda

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron

Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében
2026. szeptember 23., szerda

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira

Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira
2026. szeptember 23., szerda

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja

Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma

Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma
2026. szeptember 23., szerda

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei
2026. szeptember 23., szerda

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek
Hirdetés