Nagy változás: a régi, megállást jelző tábla helyén ma főutat jelző tábla áll
Fotó: László Ildikó
Néhány utcában új forgalmi rendet és kevesebb parkolóhelyet is eredményez a felújítás Székelyudvarhelyen. Noha egyelőre még nem mindenhol érvényesek a módosítások, érdemes figyelmesen közlekedni, és a forgalmi táblákat követni.
2024. szeptember 27., 13:162024. szeptember 27., 13:16
Nemrégiben fejezték be a Bethlen-negyedi Cipészek és Lakatosok utcák útburkolati festését, ezzel egyidejűleg pedig
Az újítások alapján
eltörölték a megállásra kötelező táblát a Bethlenfalvi út felől érkezőknek, és ezt az útvonalat jelölték meg főútként,
míg a Lakatosok és Cipészek utcákból a kereszteződéshez érkezőknek elsőbbséget kell adniuk a főútvonalon közlekedőknek.
Zörgő Noémi, a városháza szóvivője elmondta: több okból is indokolt volt az újítás, a tervezés során azért döntöttek a változtatások mellett, mert
azt tapasztalták, hogy a Bethlenfalvi útról haladó forgalom a Lakatosok utca irányába nagyobb, mint az azt keresztező útvonalon,
másfelől még a munkálatok megkezdése előtt lakossági fórum során jelezték a negyed lakói észrevételeiket, ezért az útfelújítással egyidejűleg módosították a forgalmi rendet is.
Fotó: László Ildikó
Ottjártunkkor azt tapasztaltuk, hogy többen lassítanak és meg is állnak – bizonyára a megszokás miatt –, hiszen eddig nem főútként volt kijelölve az útvonal, a kereszteződéshez érkezve pedig megállásra kötelezte a kerékpárral és gépkocsival közlekedőket a tábla.
– részletezte a városházi szóvivő.
Idővel egyirányúvá válik a Céhek utca
Fotó: László Ildikó
Mint mondta, miután a felújított utcákban felfestik az útburkolati jelzéseket, és kijelölik a kerékpársávokat,
A jelenlegi felújítással nem a parkolóhelyek drasztikus felszámolását célozták, és ahol csak lehetett, próbáltak kompromisszumot kötni, de elsősorban a felújítási projekt a gyalogos-, kerékpáros- és tömegközlekedés zökkenőmentesítését hivatott elősegíteni – fogalmazott a városházi szóvivő.
Fotó: László Ildikó
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
Ezúttal Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre csapott le nagy erővel a vihar.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.
Súlyos közlekedési baleset történt szerda délután Szászrégenben, a Beresztelke felé vezető útszakaszon. Egy súlyos, életveszélyes állapotban levő és két könnyebben sérült személyt szállítottak kórházba.
Elrendelte a legfőbb ügyészség Horațiu Potra vagyonának a zár alá vételét. A zsoldosvezért folytatólagosan elkövetett adócsalással, sikkasztással és pénzmosással gyanúsítják ebben az ügyben.
Narancssárga és sárga kódú árvízriasztást adott ki szerdán az Országos Hidrológiai Intézet, az érintett Hargita megyei területeken árhullámokra, heves vízlefolyásra és vízszintemelkedésre kell számítani.
Az elmúlt 24 órában a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak összesen 106 sürgősségi bevetésen kellett helytállniuk. Közúti balesetekhez, tizenegy tűzesethez, kidőlt fák eltávolításához riasztották őket.
Súlyos károkat okozott a kedd esti vihar Tusnádfürdőn: hatalmas széllel és esővel csapott le a fürdővárosra alig néhány perccel azután, hogy a Ro-Alert rendszeren keresztül riasztás érkezett.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga kódú figyelmeztetést adott ki július 9-ére, 12 és 22 óra között. A viharos időjárás az ország számos megyéje között Hargita és Kovászna megyét is érinti, Maros megyére az enyhébb, sárga kód érvényes.
szóljon hozzá!