
Az 1822 óta álló egykori Székely Katonanevelde épületét teljesen felújítják
Fotó: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum a 201 éves, jelenleg felújítás alatt álló egykori Székely Katonanevelde épületébe költözne át a korszerűsítési munkálatok befejezését követően. A tervekről Dimény Attila múzeumigazgatótól érdeklődtünk.
2023. március 31., 17:202023. március 31., 17:20
A múzeum munkatársai számára az idei év egyik fontos feladata a raktárban lévő tárgyak előkészítése a költöztetéshez, osztotta meg lapunkkal az intézményvezető. „Amint az időnk engedi, hozzálátunk a csomagoláshoz, hogy gördülékenyen haladjanak a dolgok, ha eljön a költözködés ideje” – jegyezte meg elöljáróban Dimény Attila.
„A jelenlegi 1500–1600 helyett 3000 négyzetméter felületen rendezkedhetünk be, ami értelemszerűen növeli a kiállítótereinket” – hangsúlyozta. Ez a tervek szerint a meglévő alapkiállítások bővítését is jelentené. „Emellett
– jegyezte meg.
Fotó: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala
Épülettörténeti szempontból is berendeznének egy kiállítást, osztotta meg lapunkkal az igazgató. „Nemcsak az egykori rendeltetéséről, hanem magáról az épületről is szeretnénk információkat nyújtani látogatóinknak.” Emellett újdonságnak számítana a sajtótörténeti kiállítás is, amelyet terveik szerint ugyancsak a leendő székhelyen rendeznének be.
– sorolta.
A már meglévő alapkiállítások is bővülnének az új hely nyújtotta nagyobb térnek köszönhetően. „Mivel nagyobb térbe kerül át a babaméretű népviselet-gyűjtemény, azt is szeretnénk kiegészíteni úgy, hogy a viseletek mellett például az adott tájegységekről több információt nyújtsunk a látogatóknak” – fejtette ki Dimény Attila. A kiállítótérben időszakos kiállítások számára is lenne hely.
– vetítette előre a múzeumigazgató.
Fotó: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala
Az intézményvezető azt is hangsúlyozta, hogy igyekeznek majd az épületet a leendő művelődési központ céljainak megfelelően működtetni. „A kiállítások csak egy részét képezik a múzeumnak, melyek kapcsán interaktív programokat lehet szervezni, mint például kézműves mesterségek bemutatóját.
Az intézmény a környékbeli látogatások megkerülhetetlen eleme, akár kiindulópontja legyen. Ezáltal a múzeum a megye és a régió kedvelt turisztikai célpontja kíván lenni, ahol élményszerű és interaktív kiállítások, színvonalas kulturális események teszik lehetővé, hogy a látogatók szívesen jöjjenek múzeumba és időt töltsenek ott” – sorolta.
Mindez egyelőre terv, hiszen, miután az egykori katonaiskola épületének felújítását befejezik, még sok munka vár rájuk.
Fotó: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala
„Ha majd befejezik a felújítást, kezdhetjük a múzeum átköltöztetését, a raktárak, illetve kiállítások kialakítását, ami hosszadalmas folyamat lesz. Azért látnánk hozzá mielőbb a raktárban lévő tárgyak csomagolásához, hogy amikor zöld utat kapunk a költözködéshez, ne kelljen azzal is időt vesztegetnünk. Ugyanígy a tervek, a működési koncepció kiötlése is a majdani tevékenység zökkenőmentes folytatásának célját szolgálja” – avatott be Dimény Attila.
A jelenlegi székhely jövőbeli rendeltetése kapcsán is vannak már tervek. „Szándékunk szerint a múzeum jelenlegi épülete képtárként üzemelne a költözködést követően. Ezt nem lenne gond berendezni, hiszen mintegy 560 saját műtárgyunk van, továbbá kézdivásárhelyi, illetve innen elszármazott művészektől is vannak felajánlásaink, amennyiben teret tudnánk biztosítani számukra. Emellett az időszakos kiállítótermet továbbra is jelenlegi rendeltetésének megfelelően működtetnénk” – mondta még el zárásként az Incze László Céhtörténeti Múzeum vezetője.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!