A kastélyparkba összegyűlteket H. Szabó Gyula köszöntötte, majd Ördög Ferencnek, Marosvécs polgármesterének adta át a szót. Az elöljáró sajnálatát fejezte ki, hogy ilyen kevesen gyűltek össze, de ahogy fogalmazott,

Benkő Mihály helyi református lelkipásztor a korunkra jellemző gyors és folyamatos változásokra hívta fel a figyelmet ünnepi beszédében, illetve arra, hogy mennyire fontos ezekben az időkben is meg-megállni és emlékezni, feltekinteni a nagy elődökre, azokra, akik itt, a várkertben emberségről, megmaradásról, kultúráról és Erdélyről mertek álmodni. Kemény János báró az anyagi áldozatokat sem sajnálta meghozni ezekért a találkozókért, nyaranta vendégül látta barátait, írótársait, az irodalom krémjét, olyanokat ültetett le az asztala mellé, akiknek a világnézete, meggyőződése nem egyezett, de mégis képesek voltak elfogadni, meghallgatni a másikat.

A helikoni közösség vécsi találkozásainak napirendjén rendszeresen szerepelt a szabad kritikai szellem, az irodalmon kívüli szempontoktól mentes kritikai hang kialakítása, a román és erdélyi német irodalom megismertetése, a román és szász írók egyesületeivel, folyóirataival való kapcsolatteremtés, a romániai magyar színjátszás ügyének támogatása, a hazai drámatermés ösztönzése és e művek színpadra segítése, az irodalmi társaságokkal és egyesületekkel való együttműködés, az erdélyi tudományos élet támogatása, az írók külföldi tanulmányútjainak elősegítése, írói segélyek, díjak kiosztása, diákok irodalomtörténeti versenyeinek szorgalmazása, pályázat összefoglaló magyar irodalomtörténet megírására.

Kemény János nem roppant össze, ezt a munkát is méltósággal végezte két éven át, amikor megengedték neki, hogy a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben könyvtárosi állást vállaljon 1954–1958 között. Azt követően 1968-ig, nyugdíjazásáig a Művészet, illetve az Új Élet folyóirat színházi és művészeti rovatának vezetője volt Marosvásárhelyen. Temetésén, 1971 októberében az egész falu részt vett és kísérte koporsóját a vécsi vár udvarába, ahová később, 1989-ben felesége is követte.

Várkastély egykor

A Kelemen-havasok lábánál, a Maros jobb partján, Marosvécs felett áll a Kemény-kastély. A települést 1228-ban castrum Wecheu néven említik először írásos emlékek, a várat az egykori római castrum helyére, annak köveit felhasználva építették. A mongol hadjárat utáni időszakban került Vécs környéke a Tomaj nemzetséghez, majd a Losonci családhoz. 1319 és 1467 között a vár a Bánffy-család tulajdonában állt, ám a Mátyás király elleni összeesküvésben való részvételük miatt elveszítették a birtokot, amelynek tulajdonosai között a továbbiakban szerepel Ungor János udvari vitéz, Szobi Mihály, Werbőczy István, I. (Zápolya) János király, Ártándi Pál és Balázs, Kendy Ferenc, Hagymási Kristóf, Kerecsényi Judit, Báthory Zsigmond, Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, II. Rákóczi György, Kemény János fejedelem.

néptánctalálkozókat szerveznek, bálokat, koncerteket, találkozókat, „Egyetlen támogatónk van, az a magyar kormány” – hangsúlyozta Nagy Kemény Géza, hozzátéve, hogy minden látogató is az, azzal, hogy vesz egy „téglajegyet”, amivel hozzájárul a kastély működtetéséhez, felújításához. Folyamatosan érkeznek a csoportok, leginkább Magyarországról, ugyanakkor egyre több a román vendég is – mondta a tulajdonos, felhívva a figyelmet arra is, hogy szakavatott idegenvezető mutatja be az odalátogatóknak – magyar, román és angol nyelven – a kastélyt, amely a nyitvatartási idő szerint hétfő kivételével minden nap délelőtt 10 és délután 5 óra között látogatható, azonban ha valaki később érkezik, nem utasítják el.