
12,2 millió lejes kiadással számol idén az Urbana Rt.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Játszóterek felújítása, több utca korszerűsítése, egy iskolafelújítás, valamint a Csereháton elképzelt bölcsőde megvalósítása érdekében születtek fontos döntések a székelyudvarhelyi önkormányzat e havi soros ülésén.
2023. március 30., 18:432023. március 30., 18:43
Rendkívül szerteágazó tanácsülést tartottak csütörtökön Székelyudvarhelyen: a Szejkefürdővel kapcsolatos kérdésekről már beszámoltunk, ezúttal a többi fontos döntést foglaljuk össze.

Területet kell kisajátítania Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának a lerobbant szejkefürdői mofetta fejlesztése érdekében; még várni kell az ottani ivó- és szennyvízhálózat javításának megkezdésééig – ezek is kiderültek ki a csütörtöki tanácsülésen.
Az első határozattervezett részeként 201 ezer lejt foglaltak bele a költségvetésbe, amely a Haáz Rezső Múzeum részére érkezett a magyarországi Nemzeti Kulturális Alaptól.
Németi Zoltán, a távhőszolgáltató Urbana Rt. gazdasági igazgatója hangsúlyozta,
Így a szolgáltató 12,6 millió lejes bevétellel számol, a kiadásokat pedig 12,2 millió lejre becsülik. Ez azt jelenti, hogy 381 ezer lejes profitot termelhetnek. Berde Zoltán, a testület RMDSZ-es frakcióvezetője kért egy pontos kimutatást a buszok költségeiről és azok üzemeltetéséről, amit meg is ígért neki a gazdasági igazgató. Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester a hozzá beérkezett panaszokra reagálva arra kért mindenkit, hogy kérjék el a jegyet a buszsofőröktől, hiszen különben nem lesznek pontosak a kimutatások. Ezt követően a képviselők megszavazták a határozattervezetet.
Jóváhagyta a testület azt a csereháti zonális rendezési tervet (PUZ), ahol hétcsoportos bölcsődét szeretnének építeni. Ezt a területet a fejlesztések érdekében át is adták döntésükkel a képviselők az Országos Beruházási Társaságnak (CNI). Teljesen felújítanák a Téglavetők utca bejáratnál lévő játszóteret, a megvalósíthatósági tanulmány szerint ehhez 1,3 millió lejre lesz szükség. Hasonló tervek vannak a Virradat utcai játszótér esetében is, amelynek korszerűsítését 1,2 millió lejre becsülik a szakemberek.
Frissítették a gazdasági és műszaki mutatóit az Anghel Saligny programban támogatást nyert utcafelújításokkal (Dózsa György és Mihai Eminescu utca) kapcsolatos projekteknek is. A beruházás összértéke 2,5 millió lej.
A megvalósíthatósági tanulmány szerint a projekt 5,5 millió lejbe kerül.
A hulladékudvart az állatmenhely szomszédságában képzelték el
Fotó: Erdély Bálint Előd
Betonalapon helyezik el a konténereket, részben fedett létesítményre kell gondolni, ahol irodahelyiséget is kialakítanak. Itt egy hűtött helyiségben lehet majd tárolni az elhullott állatok tetemeit, de egyebek mellett veszélyes-, textil-, elektromos- (akár háztartási gépek is), papír-, karton-, műanyag-, fa-, fém-, üveg és építkezésből származó hulladékok befogadására is lesz lehetőség. A kivitelezést jövő év szeptember 30-ig be kell fejezni.
A tanácsosok aktualizálták az Orbán Balázs iskola múlt héten átadott tornatermének végső gazdasági mutatóit is – a beruházás értéke 9,8 millió lej. A Palló Imre Művészeti Középiskola Petőfi Sándor utcai épületének felújítását, átalakítását taglaló megvalósíthatósági tanulmányát is bemutatták: eszerint bontásokat, újjáépítéseket is terveznek, modernizálnák az intézmény teljes közműrendszerét, és a külső tereket is korszerűsítenék. A munkálatok elvégzésének összértéke 35,5 millió lej lenne, a finanszírozásért a Regionális Operatív Programban pályázna a város.
Összesen 300 ezer lejes keretösszeget szabtak meg a kulturális programokról szóló helyi pályázatok esetében, amit a tanácsosok is jóváhagytak. Módosítások történtek a Menta és a Medvék utcák elnevezését szavatoló határozatok esetében, hogy azok „kétnyelvűsítése” biztosított legyen. Mindemellett egy utcát Székely névre kereszteltek. Módosították az ifjúsági lakások eladásával kapcsolatos szabályzatot is. Ennek lényege, hogy
A szelektív hulladékgazdálkodás átláthatósága érdekében – a jogszabályok alapján – meg kellett változtatni a szemételszállítással kapcsolatos keretszerződést. Ennek lényege: látható kell legyen, hogy mennyivel kell kevesebbet fizessenek azok a lakók, akik szelektíven gyűjtik a szemetet. Az is kiderült, hogy először készült leltár – 66 tétellel – a város magánvagyonáról.
A különfélékben László Szabolcs, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetője tartotta meg az intézmény éves beszámolóját. Benedek Árpád Csaba képviselő arról érdeklődött, hogy miért nincs használatban az egy éve megépült idős foglalkoztató-központ, ugyanakkor miért nem halad az Orbán Balázs, Wesselényi Miklós és a Nicolae Bălcescu utcákban tervezett körforgalom kialakítása.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Utóbbira azt a választ kapta Gálfi Árpádtól, hogy a villanyszolgáltató kell elköltöztessen bizonyos vezetékeket, ezt várja a hivatal már jó ideje. Az időseknek szánt foglalkoztató-központ megépült ugyan, de a felszerelése folyamatban van. Eddig négy közbeszerzést folytatott le ennek érdekében a városvezetés, jelenleg a lift beszerzésén dolgoznak.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!