Mindennapi küzdelem és kitartás az elszigetelt tanyavilágban

Az egy kilowattos rendszerek beüzemelésével az a céljuk, hogy a lakók tudjanak használni egy hűtőt, egy mosógépet vagy éppen egy tévét. Sok helybéli egyébként már próbálkozott kisebb teljesítményű, olcsóbb napelemes rendszerek kialakításával, esetleg áramfejlesztőt használnak, ám azok nem bizonyultak megfelelő megoldásnak. Az elöljáró rámutatott, jelenleg közbeszerzési eljárás alatt áll a megpályázott fejlesztés kivitelezése, ami remélhetőleg júliusig lejár, így a nyáron be is fejeződhet a beruházás.

– fogalmazott a polgármester.

Simó Dezső rámutatott, Szentábrahám felől jelenleg nem is lehet megközelíteni a települést, és a szomszédos községhez tartozó Kissolymos irányából is csak terepjáróval, traktorral, esetleg gyalog lehet megtenni az utolsó, nagyjából két kilométeres szakaszt. Éppen ezért kérte meg Sánta Dénes vadőrt, községi képviselőt, hogy terepjárójával vigyen ki minket a helyszínre. A készséges önkormányzati képviselő sokat mesélt nekünk útközben a lakókról és azok helyzetéről; megtudtuk például, hogy a környéken szivattyúkkal rendelkező gázvállalat tartja karban a Solymosilázhoz vezető út jó részét (a kissolymosi részen), így nekik köszönhető, hogy egyáltalán terepjárókkal is közlekedni lehet. Ő is becsületes emberekről beszél, akiket munkájából kifolyólag is rendszeresen felkeres és segít is nekik, ha megkérik erre.

Az erdős hegytetőre kiérve mintha más világba érkezett volna meg az ember: mindenhol csend uralkodik, az embereket, sőt az egymástól több száz méterre lévő házaikat is alig látni. Az első háznál találkoztunk Keresztes Margittal, tőle tudtuk meg, hogy

Éppen ezért a nők feladata rendszerint a ház körüli teendők elvégzése. Ők főznek és látják el a haszonállatokat. Napközben csak a kutyáik vigyáznak rájuk, amelyek engedelmesek és jól is végzik a feladatukat. A közeli falvakban lévő boltokban csak a legszükségesebb eszközöket, tartós élelmiszereket vásárolják meg a lakók, ugyanis a földeken igyekeznek megtermelni a gabonát; tyúkokat, disznót, marhát és esetleg juhot is tartanak a húsukért, valamint gombákat, gyümölcsöket gyűjtenek az erdőben.

Nem csoda, hiszen Keresztes Margit is megerősítette, hogy már többször gondolkodott a továbbálláson. Ha minden jól megy, a következő telet már a közeli faluban fogja tölteni, csak nyaranta fognak visszamenni a tanyára férjével, esetleg gyerekeivel. Őt éppen a csend, az állandó egyedüllét és a vadak veszélye zavarja.

– fogalmazott. Arra is kitért, hogy a rendszerváltozás óta egyre csak fogynak a helybéliek a nehéz körülmények miatt, jelenleg valamivel több mint harmincan élnek a tanyavilágban.

A hölggyel egyetértve, a helységben született 66 éves Márton Ilonka is úgy véli, hogy sokat változott a helyi közösség az elmúlt évtizedekben. A település megalakulása úgy tudja, hogy valamikor a dédnagyapja idején történhetett, egyebek mellett Gyergyóremetéről, a vízzel elárasztott Bözödből, Szebenből és Segesvárról érkezhettek az első lakók. Régen kultúrházzal egybeépített iskola is volt a Solymosilázon, ahol „sokat szerepeltek és híres bálok voltak,” de azt a rendszerváltozás után elbontották az elköltözni készülő helybéliek. Kellett nekik ugyanis az építkezési anyag, amit annak idején ők vagy őseik biztosítottak az intézmény építésekor. „Gyenge gondolkodás volt ez” – rázta a fejét a nő, aki férjével és gyerekeivel mai napig ragaszkodik a szülőhelyéhez. Arról is beszélt, hogy régen rendszeresen összejártak a lakók egyebek mellett szőni, fonni, duszát (szalmaágyat) készíteni, és az építkezésben, esetleg a mezőgazdasági munkában segíteni egymást, ám ez a kedv mára némileg alábbhagyott. A nő elmesélte,

A közlekedés – bár több családnak van terepjárója, szekere, traktora – most is nehézkes, ezért jó volna, ha az önkormányzat segítene az utak megépítésével. Egyébként a polgármester már gondolkodik is ebben, csak számos hasonló munka vár a községvezetésre a nagyobb településeken, így ez nem lehet egyelőre prioritás.

Azt is megtudtuk, hogy a nehéz, kétkezi munkát igénylő hétköznapoknak pozitív hatása is van, hiszen a gyerekek hamar önállóak lesznek, az Ilonka néni családjában élők például már 5–6 évesen magukra főznek. „Sokszor kívánkozunk látogatóba menni a környékre és külföldre, s ezt meg is tesszük, de lakni csak itt akarunk, mert mindenünk itt van. A madarak csicsergésére ébredünk minden nap, ők mondják meg, mikor kell lerúgni a paplant. Persze a ház óvóhelynek jó, de erősen kell dolgozni, hogy megéljünk” – szögezte le.

Problémás nagyvadak

Márton Ilonka férjével, Alberttel és egyik gyerekével, Lászlóval is találkoztunk a közeli esztenán, akik éppen a juhaik, illetve kecskéik fejésével voltak elfoglalva.

– fogalmazott. Fiával kifejtették, az ilyen eseteket már be sem jelentik, hiszen mikor megtették, akkor sem kaptak kárpótlást.

Beszélgetésünkkor egy pillanatra sem hagyta abba a munkát a 86 éves Tímár Ilka, aki éppen az ültetésből megmaradt pityókákról szedte le a csírákat, hogy a letisztított burgonyát állatainak adhassa. Mint mondta, férje évtizedekkel ezelőtt elhunyt, az utóbbi pár évet leszámítva – mióta fia többet tartózkodik otthon – egyedül él az erdei tanyán.

– magyarázta. A hetvenedik évéhez közeledő fia, György is ezt erősítette meg, ugyanakkor megtudtuk tőle, hogy bár kevesen vannak a településen, még mindig van, akire számítani. Kifejtette, bár lassan a mentőautó és a a tűzoltók is ki tudnak menni a házakhoz, volt olyan tanya, amely porrá égett volna a hatóságok kiérkezéséig, ha nem segédkezik az oltásban.

A szemételszállítás kérdésére egyébként Simó Dezsőtől kaptunk választ, aki rámutatott, ketten élnek szociális segélyből a Solymosilázon, az ő feladatuk havi két alkalommal összegyűjteni és bevinni a községközpontba a hulladékot.