Hirdetés
Hirdetés

Milyen arányban vannak beoltva a Hargita megyei intézmények vezetői és alkalmazottai?

•  Fotó: Jakab Mónika

Fotó: Jakab Mónika

Egy kivételével az összes fontosabb Hargita megyei intézmény vezetője be van oltva az új típusú koronavírus ellen, munkatársaik körében viszont nagy eltéréseket mutatnak az átoltottsági arányok. Míg egyes intézményeknél száz százalékhoz közelít az immunizáltak aránya, máshol csak harminc százalék körül mozog.

Iszlai Katalin

2021. november 04., 22:052021. november 04., 22:05

2021. november 05., 10:272021. november 05., 10:27

Gyakran hangzik el a koronavírus-járvány ellen küzdő intézmények részéről, hogy oltakozásra buzdítják a lakosságot, arról viszont eddig kevés szó esett, hogy ők maguk éltek-e ezzel a lehetőséggel. Körképünkben tizenhat intézményvezetőt kerestünk meg, akiknek ugyanazt a három kérdést tettük fel. Egyrészt arra voltunk kíváncsiak, hogy beadatták-e a védőoltást, másrészt az általuk irányított intézményekben jegyzett átoltottsági arányra kérdeztünk rá, végül pedig annak jártunk utána, hogy bátorították-e a vakcina felvételére kollégáikat.

Hirdetés

Az elsők között

Mielőtt az említett kérdéseket a fontosabb intézmények vezetőinek szegeztük volna, először a saját házunk táján néztünk szét. Mint Kozán István, a Székelyhon napilap főszerkesztője elmondta, már az év elején megkapta a koronavírus elleni védőoltást, nemrég pedig a harmadik, emlékeztető dózist is. A közéleti újságírók esetében ugyancsak magas, 90 százalékos az átoltottsági arány, ami azt jelenti, hogy

a tíz kollégából kilenc immunizálva van, az egyetlen kivétel pedig egészségügyi okok miatt nem élt eddig a lehetőséggel.

Hozzátette: biztatásra, bátorításra nem is volt szükség a részéről, az újságírók saját megfontolásból adatták be a vakcinát már az év elején.

Ugyancsak három dózist kapott már Stelian Cimpoeşu, a Hargita Megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelőségének vezetője is, aki ennek ellenére beszélgetésünkkor koronavírus-fertőzéssel küzdött. Elmondása szerint feleségétől kapta el a fertőzést, amely igencsak megviselte. Mindezek után is azt gondolja azonban, hogy mindenkinek be kellene oltania magát, mert „nem vicc ez a betegség”.

A tűzoltóságnál dolgozók mintegy 35 százaléka van beoltva a főfelügyelő szerint, a rohammentő-szolgálatnál (SMURD) dolgozó kollégák pedig mind immunizálva vannak.

Arra is kitért, hogy több ízben is bátorította a munkaközösséget a vakcina felvételére, kiemelve, hogy ez saját maguknak, a családjuknak és a kollégáiknak is előnyös lenne.

Iordan Ștefan Mircea, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője is már az elsők között, még az év elején megkapta a védőoltást. Emellett szeptemberben a betegségen is átesett, de csak nagyon enyhe tüneteket tapasztalt, és ez meglátása szerint a vakcinának köszönhető.

A rendőrség alkalmazottainak mintegy 50 százaléka van immunizálva, de az elmúlt időszakban megnőtt az oltakozási kedv.

A főfelügyelő arra is kitért, hogy naponta terítéken van ez a téma az intézményben, folyamatosan biztatja a kollégákat a vakcina felvételére, és ezáltal felelősségvállalásra saját maguk és környezetük iránt.

Fontosnak tartják

Ugyancsak már az év elejétől immunizálva van Dan Iamandi, a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség vezetője is, az intézménynél dolgozóknak pedig mintegy 80 százaléka van beoltva a koronavírus ellen. Mint részletezte, mintegy 40 százalékuk saját meggyőződésből, az év elején vette fel a vakcinát, később pedig mások is követték a példájukat. Emellett ő maga is bátorította őket, mivel meglátása szerint nincs más megoldás a járvány legyőzésére.

Florin Stan, az erdőalji 61-es, Virgil Bădulescu hegyivadász dandár vezetője is megkapta már a védőoltást és a harmadik dózist is. A katonaságnál szolgálatot teljesítőknek továbbá mintegy 60 százaléka vette fel a vakcinát. Elmondása szerint bátorította őket az oltakozásra, mivel

bízik az orvosokban, és ha ők szakemberként azt mondják, hogy ajánlott az oltás beadatása, akkor így is kell tenni.

Immunizálva van Marius Țepeluș megbízott Hargita megyei prefektus is, az első két dózist azonnal megkapta, amint lehetősége nyílt rá, és a közeljövőben az emlékeztető oltást is felveszi. Saját bevallása szerint teljes szívvel biztatta amennyit csak tudta a vakcina beadatására kollégáit, akiknek mintegy 80 százaléka élt is a lehetőséggel.

Vegyes szemléletmód

Három dózist kapott már Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője,

az általa vezetett intézményben pedig igencsak kimagasló, 95 százalékos az átoltottsági arány.

Mint részletezte, volt, aki az elsők között, saját meggyőződésből kérte az oltást, mások tanácsot kértek tőle, és mindössze két-három kolléga maradt, akik egyelőre nem vették fel a vakcinát. Hozzátette: a munkaközösségük nagy része, akik szakmailag megfelelően tájékozottak, kifejezetten várták ezt a lehetőséget, és amint megjelent az oltóanyag, azonnal beadatták.

Még nem kapta meg ugyanakkor a koronavírus elleni védőoltást Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezérigazgatója. Mint érdeklődésünkre elmondta, mivel átesett a betegségen, és természetes védettsége van, egyelőre nem tartotta indokoltnak, de a jövőben tervezi a vakcina felvételét. A mentőszolgálat munkatársainak mintegy 70 százaléka van immunizálva, és elmondása szerint ő maga is bátorította őket a vakcina felvételére, kollégái naponta kikérik a véleményét, de meglátása szerint elsősorban az egészségügyi igazgatóság tud hiteles információkkal szolgálni a témában.

Kórházi helyzetkép

Konrád Judit, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere a megyében másodikként kapta meg a vakcinát még az oltási kampány legelején, azóta pedig a harmadik dózist is felvette.

Az egészségügyi intézményben az orvosok 84, az asszisztensek 67 százaléka adatta be eddig a vakcinát, a teljes intézmény szintjén pedig 62 százalékos az átoltottsági arány.

Örvendetesnek nevezte, hogy azok, akik közvetlen kapcsolatban állnak a páciensekkel, tudatosabbak, és látják, hogy milyen veszélyeket rejt, ha megbetegszenek, ezért el szeretnék kerülni, hogy a családjukat vagy esetleg a betegeket megfertőzzék.

Példamutatás. Konrád Judit kórházmenedzser másodikként kapta meg a vakcinát Hargita megyében •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Példamutatás. Konrád Judit kórházmenedzser másodikként kapta meg a vakcinát Hargita megyében

Fotó: Veres Nándor

A kórházmenedzser elmondása szerint már az oltáskampány kezdete előtt is a vakcina felvételére buzdított mindenkit a környezetében hiteles információk átadása által, és azóta is így tesz.

Ugyancsak az év elején oltatta be magát, és mára már a harmadik dózist is felvette Borka-Balás Attila, a Székelyudvarhelyi Városi Kórház ideiglenes főigazgatója. Az orvosok körében ebben az egészségügyi intézményben is magasabb az átoltottsági arány, mintegy 70-80 százalékos, az asszisztensek esetében ez az arány 60 százalék, a kisegítő személyzet esetében pedig mintegy 35 százalék. Borka-Balás Attila is oltakozásra buzdította a kórház személyzetét, de megjegyezte, hogy kettős kérdésről van szó: létezik egy etikai, morális oldal, meg egy személyes döntési jog, amelyre sokan hivatkoznak. Hozzátette:

amíg nincs rá jogi alap, kötelezni senkit sem lehet az oltakozásra, így csak a személyes ráhatás marad.

A Gyergyószentmiklósi Városi Kórház menedzsere, Fülöp Enikő szintén be van oltva koronavírus ellen, és az egészségügyi személyzet mintegy 75 százalékát immunizálták az intézményben. Információkat biztosított elmondása szerint a kollégáinak, akik ezek alapján döntöttek a vakcina mellett.

A tájékozódás fontossága

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is megkapta a koronavírus elleni védőoltást, ahogy elmondása szerint az általa vezetett intézményben dolgozók jelentős része is. Bátorította kollégáit a vakcina felvételére, és folyamatosan információkat biztosított számukra, illetve a lakosság részére is, többek között a Covid-híradó vagy a szerda esti Nézzünk mögé című műsor által, amelyben szakorvosok válaszolnak az oltással kapcsolatos kérdésekre. A tanácselnök szerint az a legfontosabb, hogy mindenki szakemberektől kapjon választ a kérdéseire, kétségeikre, és azok alapján döntse el, hogy mit kíván tenni.

Három dózist kapott már Demeter Levente, Hargita megye főtanfelügyelője, és

a tanfelügyelőség személyzetének mintegy 80 százaléka is felvette már a védőoltást.

Ő is bátorította az immunizálásra kollégáit saját, személyes példáján keresztül, de összességében úgy látja, hogy ez mindenkinek a magánügye, a saját döntése kell hogy legyen. Hozzátette: számára sohasem volt kérdés, hogy beadassa-e az oltóanyagot, mivel hisz az orvostudományban.

Önkormányzati tapasztalatok

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere ugyancsak be van oltva, immár három dózissal. Emellett

az önkormányzat alkalmazottainak több mint fele is immunizálva van, az utóbbi időben növekedett meg az intézményben az oltakozási kedv.

Sokat beszélgetett a témáról a városvezető a kollégáival, azt tanácsolva, hogy nézzenek utána a tudnivalóknak, vigyázzanak egymásra, tehát próbálta rávezetni őket arra, hogy éljenek a lehetőséggel.
Ugyancsak megkapta a vakcinát Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere is, aki az egydózisú oltóanyag mellett döntött. Mint részletezte, a városháza munkatársainak mintegy 55 százaléka van beoltva, és ő maga is biztatta kollégáit a vakcina felvételére.

Csergő Tibor, Gyergyószentmiklós polgármestere szintén az oltottak közé sorolhatja magát immár három dózis felvétele után.

Az önkormányzatnál viszont alacsony, mindössze 30 százalékos az átoltottsági arány.

Az elöljáró bátorította kollégáit, hogy éljenek a lehetőséggel, mi több, elmondása szerint ha tehetné, kötelezné az oltakozást. Ennek oka, hogy Gyergyószentmiklóson nagyon súlyos a járvány, mint fogalmazott,

a gyergyószentmiklósi kórház a második világháború óta nem volt ilyen nehéz helyzetben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
2026. szeptember 21., hétfő

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak

A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak
Hirdetés