
Évente legalább 50 millió euró áramlik Hargita megyébe mezőgazdasági támogatásként. Ennek nagy része támogatáselőlegként e hónap végéig megérkezik a gazdák bankszámlájára. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A nagygazdaságok tulajdonosainak is folyósítja már az APIA az idei juttatások első részletét. Hargita megyében a gazdák 85 százaléka számára már jóváhagyták a mezőgazdasági támogatáselőlegek kifizetését. Ez jócskán az országos átlag fölötti arány.
2025. november 07., 12:592025. november 07., 12:59
Október közepén kezdődött el az idei egységes mezőgazdasági támogatások előlegeinek a kifizetése, és három héttel a juttatások folyósításának rajtja óta a Hargita megyei gazdák 85 százaléka számára már átutalták az előleget, tudtuk meg Haschi Andrástól, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetőjétől.
Zajlik már az összetettebb támogatásigénylések előlegeinek a folyósítása is, azaz a nagy gazdaságok tulajdonosainak is utalják már az őket megillető összegeket. Az APIA országos központja minden nap újabb nagygazda-kategóriák esetében hagyja jóvá a kifizetéseket, mondta el Haschi András, és kérdésünkre válaszolva azt is közölte, hogy
tehát nem fog ez átcsúszni az elszámolási időszakba. Az elszámolások, azaz a fennmaradó támogatási összegek kifizetése december elsején kezdődik.
Egységes mezőgazdasági támogatásként évente legkevesebb 50 millió euró áramlik Hargita megyébe a gazdák számára, tudtuk meg Haschi Andrástól. Az összeg nagy részéhez már e hónap végéig hozzájutnak a jogosultak, hiszen a juttatások teljes összegének a 70 százalékát kapják meg előlegként az alaptámogatások esetében, az agrár-környezetgazdálkodási támogatásoknak pedig a 85 százalékát. Idén összesen 79-féle támogatást igényelhettek a gazdák.
Hargita megyében ebben az évben 24 143 gazda folyamodott egységes mezőgazdasági támogatásért, összesen 178 048 hektár területre.
Országszerte mintegy félmillió gazda számára hagyta már jóvá az APIA az előleg kifizetését. Az Országos Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség által közzétett adatok szerint október végéig 499 157 gazdálkodó került fel a kifizetési listára, ők 303 314 692 euróra (1,54 millió lejre) jogosultak támogatáselőlegként. Október utolsó napjáig 170 921 994 eurónak megfelelő összeg meg is érkezett összesen 465 518 gazda bankszámlájára.
A kifizetések egyébként a finanszírozás forrásától függően eltérő árfolyamon történnek:
az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból (EMGA) folyósított támogatásokat 5,0806 lejes euró árfolyamon számítják ki,
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) finanszírozott juttatásokat pedig 4,9743 lej/euró árfolyamon.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) október 16-án megkezdi az agrártámogatások előlegének folyósítását – közölte csütörtökön az intézmény.
Hat székelyföldi kórház 60 egészségügyi szakembere vett részt a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ által szervezett kommunikációs képzésen szeptember végén. Ez volt a program harmadik alkalma, eddig összesen 181 egészségügyi dolgozót képeztek.
Marosvásárhelyen elkezdődött egy öko-negyed kialakítása, és ennek egyik fontos lépése az energiaközösségek létrehozása. Erről, valamint a tömbházakra szerelt napelemekről, a költségek csökkentésétől is szó volt az erről szóló csütörtöki konferencián.
A rendkívül magas hullámok egyelőre nem teszik lehetővé a mentést a Fekete-tengeren, ahol tűz ütött ki egy kereskedelmi hajó fedélzetén. A négyfős legénység kimentésére több helikoptert és mentőegységet is mozgósítottak a román hatóságok.
A magyarországi vasúti infrastruktúrán végzett munkálatok miatt november 7-én és 8-án a megszokottnál 5-35 perccel korábban indul kilenc, Budapestről Romániába közlekedő nemzetközi vonat – közölte csütörtökön a CFR Călători.
A várakozásoknak megfelelően halad XIV. Leó pápa műtét utáni felépülése a római Gemelli-kórházban. A szerdai orvosi vizsgálatok eredményei megfelelőek, a katolikus egyházfő már járni kezdett, és rendszeresen étkezik.
Fagypont alatti hőmérsékletre ébredtek csütörtökön Csíkszeredában, Gyergyószéken és Háromszéken is.
Sürgősségi kutató-mentő művelet indult csütörtök reggel a Fekete-tengeren, miután tűz ütött ki egy hajón Sulinától mintegy 13 tengeri mérföldre délkeletre.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek szerda este egy 39 éves férfit és egy 16 éves fiatalt az egyik temesvári iskola udvarán bántalmazott testnevelő tanár ügyében.
Fokozottabb szövetséges katonai jelenlétre van szükség a Fekete-tenger térségében, különösen ott, ahol gyakoribbak az incidensek – jelentette ki szerda este Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
szóljon hozzá!