
Kopjafák jelképezik az egykori falu utcáit és házait
Fotó: Szőcs László
Az Összetartozás Templomának alapkőletétele teszi idén még emlékezetesebbé a minden év augusztus első szombatján megszervezett Bözödújfalusi Találkozót. Idén szombaton 11 órától várják az egykori kitelepítetteket, elszármazottakat a tó melletti emlékparkba.
2018. július 31., 19:212018. július 31., 19:21
A közigazgatásilag Erdőszentgyörgyhöz tartozó bözödújfalusi tó helyén állt egykor a falu, amely a kommunista hatalom kegyetlenségének, a falurombolásnak a jelképeként él ma is a köztudatban.
A rendszerváltás előtt kitelepített lakosok, és azok leszármazottai minden év augusztus első szombatján összegyűlnek a tó partján, az ott létesített emlékhelyen, az úgynevezett Siratófalnál, hogy találkozzanak és emlékezzenek. Ökumenikus istentisztelettel, saját személyes emlékeikkel szokták feleleveníteni azt az összetartó közösséget, amelyhez egykor tartoztak, és amely Bözödújfalunak a hatalom által megrendelt és véghezvitt felszámolásával megszűnt.
A közel három évtizedes hagyományhoz híven a szombat délelőtti találkozó unitárius istentisztelettel kezdődik, ezt követően misén való részvételre és áldozásra is lehetőség nyílik. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármesterének, Bözödújfalu tiszteletbeli tagjának köszöntőbeszéde után Dub László, a zsidó hitközösség elnöke is felszólal majd. Rendhagyó módon, erre a találkozóra a három történelmi egyház vezetői is meghívást kaptak a szervezőktől, ezáltal is kifejezve, hogy az elárasztott Bözödújfalu vallási sokszínűségéről volt messze földön ismert.
Az Erdőszentgyörgy polgármesteri hivatala és a Bözödújfaluért Egyesület közös szervezésében létrejövő rendezvény egyedi, meghitt hangulatát Szente Levente, Bözödújfaluból elszármazó író versei, valamint Simó Annamária énekesnő előadása teszi még emlékezetesebbé.
– hívta fel a figyelmet a polgármester a közleményében, rámutatva arra, hogy minden bözödújfalusi támogatta a templomépítés ötletét, sokan az adománygyűjtő egyesület mellé álltak, hirdetve kezdeményezését, hisz a visszaépített templom által reményt kaptak, hogy falujuk nem merül feledésbe a tó fenekén.
– fogalmazott az elöljáró, hozzátéve, hogy az idei augusztus 4-e mérföldkő lesz a bözödújfalusiak számára, amikor kitartó munkájuk eredményének első állomásához érnek, ugyanis ekkor kerül sor az Összetartozás templomának alapkőletételére. Ahogy Csibi Attila Zoltán polgármester mondta,
Az adománygyűjtés tovább folytatódik, ugyanis a teljes összeg, ami a teljes építkezést fedezi, még nem gyűlt össze, de a kezdeményezők bizakodóak, tudják, hogy számos ember még melléjük áll, és együtt, közös összefogással megakadályozzák Bözödújfalu feledésbe merülését.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!