
Továbbra is zajlik a munka a felújítás alatt álló wellnessközpontban
Fotó: László Ildikó
Felújítási munkálatok miatt zárt be tavaly szeptemberben a parajdi wellnessközpont, ahol ugyan nem került veszélybe az épület, de lényegi problémákat okozott a sós levegő okozta korrodálás. A tervek szerint év elején kellett volna befejezni a javításokat, de a munka elhúzódik. Arról érdeklődtünk, mikor nyitják meg újra a létesítményt.
2024. február 05., 20:582024. február 05., 20:58
Nagyjából két éve merült fel, hogy fel kell újítani a parajdi wellnessközpontot, időközben pedig szakértői vélemény is igazolta: ki kell cserélni a burkolatként használt csempéket, valamint a padlózat és több medence is felújításra szorul.
A felsorolt munkálatokat kezdték el tavaly szeptemberben, amikor még abban bíztak, hogy három hónapon belül sikerül azokat befejezni. A felújítás közben derült ki, hogy vannak olyan oszlopok a létesítményben, amelyeket statikailag is meg kell erősíteni.
Fotó: László Ildikó
Ez utóbbi
Gyakorlatilag arról van szó, hogy a wellnessközpont üzemeltetéséhez használt, a föld mélyéről kiszivattyúzott sós termálvíz miatt a megszokottnál nagyobb korróziónak van kitéve az épület.
Fotó: László Ildikó
A mostani megerősítéssel el szeretnék kerülni, hogy a későbbiekben egy komolyabb, költségesebb beavatkozásra legyen szükség. Ezt egyébként időről időre meg is kell majd ismételni az említett káros környezeti hatások miatt.
Nyágrus László, Parajd polgármestere korábban lapunknak elmondta, 1,5 millió lejre becsülték a felújítás értékét, amit saját forrásból, azaz a wellnessközpont eddigi bevételéből szeretne fedezni az önkormányzat. Utóbbi azonban csak az előrelátott költségeknek nagyjából a felére elegendő. Az említett összeg ráadásul emelkedni fog a korszerűsítéskor felmerült problémák miatt, ami csak fokozza az önkormányzatra háruló anyagi terhet.
Fotó: László Ildikó
Az elöljáró tavaly úgy becsülte, leghamarabb január elején fejezhetik be a munkálatokat, ez azonban elhúzódott, hiszen a múlt hónapban még zárva volt a létesítmény.
Újabb megkeresésünkkor az elöljárótól megtudtuk, időközben megvizsgálták az épület belső szigetelését, és kiderült, hogy néhol azt is ki kell javítani, egyebek mellett emiatt kell még várni a munkálatok befejezésére.
Fotó: László Ildikó
Jelenleg úgy látja,
Ezek szerint leghamarabb márciusban lehet ismét élvezni a wellnessközpont szolgáltatásait. A polgármester kijelentette, mindent összevetve szükség volt a felsorolt munkálatokra, azért hogy időtálló legyen a Parajd számár turisztikai szempontból fontos épület.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.
A szélsőségesen identitásközpontú és szuverenista irányzatok térnyerése nem magyarázható kizárólag manipulációval – olvasható a „Románia az EU-ban” stratégiai elemzőcsoportnak az elnöki hivatal által szerdán közzétett jelentésében.
Pulóveres reggelek, 20 Celsius-fok alatti nappali csúcshőmérsékletek – az idei július továbbra sem a megszokott arcát mutatja. Székelyföldön a hajnali minimumok és a nappali maximumok is inkább egy késő őszi napot idéznek, mint a nyár derekát.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter a Várhelyi Olivér egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztossal folytatott megbeszélésen nagyobb rugalmasságot kért az Európai Bizottság (EB) részéről a juhkivitel feltételeinek alkalmazásában.
1 hozzászólás