Meg-megeredtek az ég csatornái is a rendhagyó udvarhelyi úrnapi ünneplésen

1990 után a főesperesi kerület híveinek éneke, imádsága és a Márton Áron téren tartott főpásztori szentmise tette ünnepélyessé a székelyudvarhelyi úrnapi zarándoklatot. Noha az egészségvédelmi intézkedések miatt idén nem lehetett kerületi búcsús alkalom Úrnapja, Jézus testének és vérének közösségi ünneplését a morcos felhők, az időnként eleredő eső sem tudta elhomályosítani csütörtökön késő délután.

Mivel az elmúlt években az úrnapi búcsúk alkalmával a szónokok Székelyudvarhelyen általában az Oltáriszentség valóságáról, fontosságáról, rendeltetéséről, vallásos-keresztény életünkben betöltött szerepéről beszéltek, ezért Mátyás Károly főesperes-plébános az ünnep eredetéről és fontosságáról szólt a temető kápolnája előtt tartott szentmisén.

Az Úr napjától Úrnapjáig

Beszédében emlékeztetett arra, hogy nagycsütörtök, az utolsó vacsora, az Eucharisztia alapításának a napja az igazi Úrnap, de mert a nagyhét komor jellege nagyobb méretű ünnepélyességet nem enged meg, úgy egy pápai határozat alapján a 13. században saját, külön ünnepet vezettek be az Oltáriszentség tiszteletére.

Szent Juliana (+1258), Belgium egyik nagy városa mellett született lüttichi ágostonrendi szerzetesnő, látomásaiból megérezte, hogy a liturgikus évből hiányzik még az Oltáriszentség ünnepe. Ezért minden erejével ezen ünnep bevezetéséért küzdött. Szent Juliana javaslatára és fáradozásának következtében az Úrnapja aránylag gyorsan elterjedt. A legnépszerűbb egyházi ünnepek között emlegették, sőt ez idő tájt Bajorországban és egész Ausztriában már állami ünnepként meg is ülték – hallottuk a szentbeszédben. Nem sokkal ezek után, egy volt belgiumi diakónus, a későbbi IV. Orbán pápa az Úrnap megünneplését 1264-ben, az egész egyházra kiterjesztette, és megtartását elrendelte.

Körmenet és szentségi áldás

A továbbiakban a főesperes-plébános rávilágított, hogy az Oltáriszentség úrnapi tisztelete inkább az Eucharisztia külső megnyilvánulásának a szemléletére összpontosult. A körmenet 1277-ben, Kölnben kapcsolódott az ünnephez. A kikerülés az idők során különböző formában fejlődött. Általában az egyház és az egyházközségek körmeneti rendjét vették mintaképül. Így alakult ki az a szép szokás, hogy négy helyen oltárt állítottak fel, és ezeknél az oltároknál a négy evangélium kezdetét énekelték vagy olvasták fel. Az eucharisztikus áldás a 15. századtól vált a körmenet részévé.

Az Oltáriszentséget láthatóan monstranciában, szentségtartóban vitték a baldachin alatt. A papok miseruhában, gyertyát vagy ereklyét tartva a kezükben vonultak. A hívők keresztet, egyházi zászlókat, szent képeket, szobrokat és ereklyéket vittek a körmenetben. A középkori céhek pedig élő képekben ábrázolták a katolikus hit titkait, így a kikerülés során az összes hitigazság szemlélete kifejezésre jutott.

A mannától az Élet kenyeréig

Az ószövetségi leírásból tudjuk, hogy Mózes, a választott nép vezére volt az, aki megalapozta a „manna” táplálék eredetét. Isten azzal a csodálatos kenyérfélével táplálta az izraelitákat a pusztai vándorlás idején. Az égből hullott csodás kenyér, a manna, arra intette a népet, hogy az ember nemcsak kenyérből él, hanem Isten igéjéből is. Jézus mindezt így fejezi ki: „Bizony, bizony mondom nektek, nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt a mennyből és életet ad a világnak. Én vagyok az élet kenyere. Én vagyok a mennyből alászállott kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él” (Jn 6).

Nem csupán kenyérrel él az ember

Az idei Úrnapja híveknek és a világnak szóló üzenetét így foglalta össze a szónok: „Ha az Oltáriszentséget városaink és falvaink utcáin évről-évre végig hordozzuk és felmutatjuk, akkor ezáltal az egyház azt hirdeti, hogy az ember nem csupán kenyérből él. Számára nemcsak az egészség, foglalkozás, hivatás, családi, személyi boldogság a mérvadó, hanem szüksége van a Megváltóra, Krisztusra, szüksége van Isten igéjére, Aki, és ami megadja életünk végső célját és rendeltetését.

Az úrnapi körmenet szimbólum is lehet számunkra, ami azt jelenti, hogy mi, akik esszük az eucharisztikus kenyeret és kivisszük utcáinkra, nyilvánosan hirdetjük, hogy Jézus Krisztussal egyesülünk. Azzal a Krisztussal, akinek a tanítása mérvadó számunkra, kinek hiszünk istenségében és emberségében. A mai napon is ezt akarjuk, még akkor is, ha nem mehetünk ki városunk utcáira”. Erre kért áldást a szentmise főcelebránsa, és ezért imádkozott a szépszámú résztvevő.

A temetőkertben a négy égtáj felé felállított lomboltáraknál stációt tartottak, majd a Szent Miklós-plébániatemplom előtt Te Deummal és szentségi áldással zárult a rendhagyó úrnapi ünneplés.