
Fotó: MTI/Vajda János
A következő két-három héten még nőni fog a koronavírusos megbetegedések és az elhunytak száma is – írja az Agerpres hírügynökség az egészségügyi miniszter nagyszebeni nyilatkozatára hivatkozva.
2020. április 08., 20:332020. április 08., 20:33
Nelu Tătaru rámutatott, a járvány görbéjét nagyban meghatározza az önként vállalt elszigetelődés.
„Nagyon fontos az egészségügyi alkalmazottak biztonsága, hiszen ők vannak az első vonalban, ugyanakkor fontosak azok a megelőző intézkedések is, amelyeket az egészségügyi alkalmazottaknak és a polgároknak is be kell tartaniuk. (...) Megjegyzem, hogy
és további elhalálozások is lesznek” – fogalmazott.
Az egészségügyi miniszter Raluca Turcan miniszterelnök-helyettessel és Mircea Creţu Szeben megyei alprefektussal tárgyalt szerdán a prefektúra székhelyén a koronavírus-járvány fékezése érdekében hozott intézkedésekről. A tárcavezető ellátogatott a nagyszebeni megyei kórházba is, ahol a koronavírusos betegeket kezelik.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás