
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Az 112-es hívószámra medvecsapdába rekedt bocsról érkezett bejelentés Nyárádkarácson községből. A rendőrség bűnügyi eljárást indított, orrvadászat gyanújával. A község polgármestere, Bodó Károly Gyula szerint az ügy árnyaltabb, mint elsőre látszik.
2026. április 17., 20:552026. április 17., 20:55
Orvvadászat gyanújával indult bűnügyi eljárás a nyárádkarácsoni polgármester és alpolgármester ellen. A rendőrség azután kezdett vizsgálódni, hogy az 112-es sürgősségi telefonszámon bejelentették, hogy egy medvecsapdába bekerült egy bocs.
– olvasható az esetről kiadott rendőrségi közleményben.
A törvényes előírás szerint a medvecsapda kihelyezését a helyi készenléti bizottság kell eldöntse vagyis a községvezető, az állatorvos, a vadőr és a rendőr. A kihelyezését kell jelenteni a megyei hatóságoknak is.
Amennyiben a próbálkozás sikeres, és a csapdába besétál a medve, azt el lehet szállítani.
Domokos Csaba, a Milvus Egyesület szakembere a Székelyhonnak elmondta, hogy a Milvus és más civil szervezet
Korábban foglalkoztak ezzel is és mint kifejtette egy befogás esetén ajánlott lenne elsősorban elkergetni a nagyvadat a területről, mielőtt a végzetes megoldáshoz folyamodnának. Másodsorban az elaltatás után legalább száz kilométere kellene vinni, de ez nem így szokott történni.
A szakember rendszeresen követett nyakörvvel ellátott medvét, így tapasztalatból tudja, hogy az elszállított medvék soha nem maradnak azon a területen, ahová szállítják őket. Ha nem is térnek vissza ugyanoda, ahol eddig voltak, de nagy területen vándorolnak. Akkor lehet eredményesen távol tartani a nagyvadat a településtől, ha sikerül elriasztani, vagy jó messzire viszik.
Bodó Károly Gyula polgármester várj az ügyész döntését
Fotó: Haáz Vince
A rendőrségi ügy kapcsán Bodó Károly Gyula polgármester a Székelyhonnak arról számol be, hogy
Reggel félve mennek munkába, nehogy szembemenjenek vele, este szintén félnek kimenni az udvarra, utcára. Videókat küldtek, állandóan kérték, hogy tegyenek valamit. „Több átiratot küldtem a rendőrségre és a prefektúrára is, hogy lépni kell, de semmi nem történt.
– fejtette ki a polgármester.
A csapdát Hagymásbodonba az utolsó ház kertjébe helyezték ki, magánterületre, közel az erdőhöz, ahol tudták, hogy eljár a bocsos anyamedve. Nagyszombaton egy, mintegy százötven kilós, kétéves medvebocs besétált és ott is maradt. Az anyamedve a közelből figyelte, hogy mi történik, nem távozott.
A nyárádkarácsoni polgármestertől megtudtuk, hogy egy vadőr jelentette be az 112-es segélyhívószámon, hogy a csapdában medvebocs van. A rendőrség kiszállt és bűnügyi eljárást indított, ami még nem zárult le.
Mi a csapdát egy betelekelt magánterületre állítottuk fel. A rendőrség azért is vizsgálódik, hogy a csapdát a polgármesteri hivatal alkalmazottaival közösen állítottuk fel. Kérdem én, hogy hogyan tehettük volna másképp, még egy munkagépet is oda kellett vigyünk olyan nagy és nehéz volt a csapda.
– osztotta meg álláspontját Bodó Károly Gyula polgármester.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Egy medvebocsot találtak elpusztulva hétfőn a Szászsebes–Torda közötti, A10-es autópályán. A Fehér megyei rendőrség közlése szerint az állat tetemét a vadászegyesület viszi el.
A napszemüveget sokan elsősorban a fény elleni védelem miatt viselik, pedig ennél jóval többről van szó. A megfelelő napszemüveg egyik legfontosabb feladata az UV-sugárzás kiszűrése, amely ugyan láthatatlan, mégis folyamatosan terheli szemünket.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) készen áll részt venni egy új kabinet megalakításában és támogatásában, de nem szavaz bizalmat olyan kormánynak, amelynek nem tagja – szögezi le az alakulat országos politikai tanácsának hétfőn elfogadott határozata.
Ideiglenes körforgalmat alakított ki a csíkszeredai városvezetés a Temesvári sugárút és a Szív utca találkozásánál levő útkereszteződésben.
Csodának nevezte a szív-érrendszeri és transzplantációs intézet (IUBCvT) elkészültét az egyik megálmodója, Horațiu Suciu professzor, aki a hétfői avatón arról beszélt, hogy ezután még több betegnek tudják megmenteni az életét és ez a legfontosabb.
A következő két hétben az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakulhat a hőmérséklet Romániában, Erdélyben azonban több hullámban is lehűlés várható. A záporok sem maradnak el, jelentős mennyiségű csapadékra viszont kevés az esély.
Több díjat is hazahoztak székelyföldi tévések a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljáról, amelyet a magyarországi Szarvason tartottak hétvégén. A portréfilmek, valamint fenntartható fejlődés tematikájú alkotások versenyére hat országból neveztek.
Az Európai Unió (EU) tagállamai összesen 34,4 milliárd liter sört állítottak elő 2025-ben, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, de 2,2 százalékkal többet, mint 2020-ban – közölte hétfőn az Eurostat.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyedüli miniszterelnök-jelöltje Sorin Grindeanu pártelnök – jelentette ki hétfőn az alakulat főtitkára, Claudiu Manda.
3 hozzászólás