Táncmaraton a holtmarosi Gyöngykoszorún

Vasárnap tizenkilencedik alkalommal szervezték meg Holtmaroson azt a Gyöngykoszorú találkozót, amelyet egykor az EMKE álmodott meg és kezdeményezett, aztán a helyiek Papp György kultúrigazgató vezetésével ápoltak és vittek tovább napjainkig. A néptánctalálkozók célja: megőrizni a dalban, táncban örökölt népi értékeinket, megmutatni és átadni ezeket a kincseket másoknak.

Berekméri Edmond

2014. augusztus 12., 14:032014. augusztus 12., 14:03

2014. augusztus 12., 14:042014. augusztus 12., 14:04

Tizennyolc település huszonnégy hagyományőrző csoportja vonult végig a falu főutcáin, bemutatva színes és változatos népviseletét a település lakóinak, valamint a vendégeknek. A számos Maros megyei tánccsoport mellett idén is eljöttek a gyergyóremeteiek és az érmihályfalviak, hogy bemutassák táncaikat.

Legyünk büszkék népi értékeinkre

A futballpálya melletti szabadtéri színpadon tartott ünnepi istentiszteleten Bartha József református lelkipásztor örömét fejezte ki, hogy Isten áldásával sikerült halhatatlanná tenni a holtmarosi Gyögykoszorú találkozót. „Ez alkalommal is fonjunk az itt megjelent gyöngyszemekből koszorút, s gyöngyösödjön szemünk az örömkönnyektől, megerősítve ezzel nemzeti öntudatunkat” – fogalmazott a lelkész. Papp György főszervező elmondta, hogy a néptánctalálkozók a hagyományőrzés mellett kiváló lehetőséget nyújtanak fiataljainknak egymás táncainak megismerésére, tapasztalatcserére.

Kristóf József polgármester szerint büszkeséggel kell eltöltse a holtmarosiakat, hogy minden évben van egy nap, amikor ünneplőbe öltözik a település és ennek hagyományőrző táncosai. „Vigyék magukkal a látottakat, s merítsenek erőt, energiát ebből a hétköznapokban” – hívta fel a figyelmet az elöljáró. Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei elnöke a Gyöngykoszorú néptánctalálkozók életünkben, nemzeti identitásunkban betöltött szerepéről beszélt. „Ez a rendezvény is azt bizonyítja: vannak még fiataljaink, akik megtanulják és reményeink szerint tovább is adják nemzeti értékeinket. Vannak felnőttek, akik biztatják, oktatják őket, így nem maradnak el az anyanyelv, a nemzeti öntudat ápolásában más nemzetektől. Büszkén vallhatják bárhol, a világ bármelyik részén, hogy mi magyarok vagyunk, mi tudunk táncolni, és ismerjük népdalainkat” – mutatott rá Kilyén Ilka.


Elsőnek a házigazdák léptek színpadra

A néptánctalálkozót lendületes kalotaszegi táncokkal a holtmarosiak nyitották meg, akik három hagyományőrző csoporttal léptek fel a rendezvényen. Aztán sorra következtek az összesereglett néptánccsoportok, akik közül nem hiányzott a marosvásárhelyi Napsugár, a magyarói Csurgó, a marossárpataki Székely János ifjúsági csoport, a nyárádszentbenedeki Reménység, a szászrégeni Rügyecskék. A színpadról levonulva a táncosok a helyi kultúrotthonba mentek, ahol a szervezők finom ebéddel kínálták őket. Kristóf József polgármestertől megtudtuk, hogy 2013-ban kezdtek hozzá a kultúrotthon felújításához, amelyre összesen 200 ezer lejt költöttek. Kicserélték a tetőszerkezetet, új nyílászárókat szereltek, új illemhelyeket, öltözőket hoztak létre, a teljes épület külső és belső felújításon esett át. Hátra van még a parkett csiszolása, lakkozása, valamint a színpad felújítása, amit a közeljövőben fognak elvégezni.

Már csak három településen szerveznek Gyöngykoszorút

A hagyományőrző rendezvényről ezúttal sem hiányzott a néptáncberkekben igencsak nagyrabecsült és elismert Fazakas János és Füzesi Albert. Mint ismeretes, mindketten nagyszerű táncosok voltak (a Maros Művészegyüttes oszlopos tagjai), s jelenleg nagy hozzáértéssel és türelemmel, táncoktatóként próbálják továbbadni tudásukat a fiatalabb nemzedéknek. A népszerű Fazit és Füzit a marosszéki néptánc jelenlegi helyzetéről kérdeztük.  A két kiváló szakember egyetértett abban, hogy az utóbbi években csökkent a színvonal, s lassan azon kellene gondolkodni, hogy kitaláljanak valami újat, amivel meg lehetne előzni a rendezvények „kifulladását”. Elmondták, hogy néhány évvel ezelőtt még 6-7 település szervezett Gyöngykoszorú találkozókat, ebből mára csak három maradt. Erdőcsinádon, Holtmaroson és Marosludason találkoznak még évi rendszerességgel a hagyományőrző csoportok, aztán év végén Marosvásárhelyen szokták megtartani a Gyöngykoszorúk gyöngye néven ismert seregszemlét.

A holtmarosi tánctalálkozót a magyarói önkormányzat, a Bethlen Gábor Alapítvány, a Communitas, a Maros Megyei Tanács és nem utolsó sorban a helyi faluközösség támogatta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés