Székely ruhába öltözött kis hagyományőrzők vetélkedtek

•  Fotó: Berekméri Edmond

Fotó: Berekméri Edmond

Pénteken délelőtt került sor a marossárpataki óvoda által szervezett körzeti hagyományőrző vetélkedőre, amelyen kilenc település vett részt. A kivétel nélkül székely ruhába öltözött csemeték énekeltek, meséltek, verset mondtak, népi gyermekjátékokat mutattak be, majd a tartalmas és színes előadások után falatoztak, ismerkedtek, barátkoztak.

Berekméri Edmond

2014. április 12., 16:142014. április 12., 16:14

2014. április 12., 16:162014. április 12., 16:16

A vendégeket Mózes Sándor iskolaigazgató köszöntötte, aki a hagyományőrzés fontosságáról beszélt. „Már szinte teljesen megszűnt az a létforma, amelyben néphagyományaink gyökereztek. Sajnos a 21. században már csak ilyen mesterségesen létrehozott keretek között nyilvánulhatnak meg népi értékeink. Ezért is tartom fontosnak az ilyen jellegű rendezvényeket, melyeken óvodásaink, kisiskolásaink kapják a főszerepet” – mondta az  intézményvezető.

Csodálatos díszlet, érdekes mesekeret

A marossárpataki óvónők gyönyörű díszlettel, meséből ihletett körítéssel próbálták oldani a hangulatot, bátorítani a kis versenyzőket. A gyerekek megtudták, hogy egy távoli település tudatlan, buta grófnője egyszer megtiltotta a falu népének a húsvét megünneplését. Az emberek, mivel nagyon ragaszkodtak a népszokáshoz, elhatározták, hogy elhagyják a települést. A grófnő egy reggel arra ébredt, hogy egyedül maradt, s kertjében a barátságfáról az összes virág elhervadt. Megbánta tettét, s egy bölcs tanácsadó segítségével próbálta meg visszahívni a falu népét, de ehhez a jelenlévő gyerekek segítségével több próbatételt kellett teljesítenie. A Nagyernyéből, Iklandról, Gernyeszegről, Vajdaszentiványról, Erdőcsinádról, Marosjárából érkezett versenyzők, valamint a helyi marossárpatakiak népdalokat és gyermekdalokat énekeltek, verset és mesét mondtak, a körtvélyfáji és sáromberki gyerekek, az óvó nénik irányításával, népi gyermekjátékokat mutattak be.

Húsvéti „komatálaztak”

Minden produkció után virág került a barátság fájára, így a faluból eltávozott emberek megértették, hogy a grófnő megbánta tettét, s visszatértek a településre. „Megígérem, hogy ezentúl mindig megünnepeljük húsvétot, ezért most barátságot kötünk és egy húsvéti hagyományos népszokást felelevenítve komatálazni fogunk” – jelentette be a grófnő, akit Lakó-Kiss Erzsébet óvónő alakított (mesebeli tanácsadója Égei Noémi óvónő volt, a törpe pedig Kozma Erika óvónő). Ezt követően kézről kézre adták a megjelent csapatok a komatálat, amely megerősítette barátságukat. A zsűri döntésére várva közös játszadozásra, falatozásra került sor hangulatos népzene mellett. A gyerekek és kísérőik közelről is megnézhették a pompás díszletet, amely a helyi óvónők hozzáértő, lelkes munkáját dicsérte, örömmel és elégedetten vették körbe a barátság fáját, amelyet újra virágok díszítettek.

A továbbjutók

A kiegyensúlyozott vetélkedőn Tövissi Éva magyartanár, Kristóf Piroska tanítónő és Rend Tamás zenetanár alkotta zsűrinek nem volt könnyű eldönteni a továbbjutókat. Tövissi Éva tanárnő emlékeztette a jelenlévőket, hogy a rendezvény éppen a magyar költészet napján került megszervezésre, ugyanakkor megdicsérte a versenyzőket és az őket felkészítő pedagógusokat. Rend Tamás zenetanár elismerően szólt a szervezők munkájáról és a versenyzők előadásáról egyaránt. Kristóf Piroska tanítónő a szép magyar beszédre való nevelés fontosságát hangsúlyozta, majd sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy rangsorolni kell a gyerekeket, akiknek osztályzása már a szülészeten elkezdődik. Népmesék kategóriában a vajdaszentiványi Ferenc Réka jutott tovább a verseny megyei szakaszára, versmondásban a marossárpataki Orbán Kincsőt ítélte legjobbnak a zsűri, a gyermekdaloknál a gernyeszegi Veress Rebekát sorolták az első helyre, a népdalénekeseknél a marossárpataki Mózes Ádám bizonyult legjobbnak, a népi gyermekjátékok kategóriában a körtvélyfáji csapat vitte el a pálmát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés