
Fotó: Nemes Gyula
A Szent György-emlékmű mellett felállított Petky Dávid-szobrot Miholcsa József szobrászművész, a támogató Kis Gyula és felesége, valamint Marosszentgyörgy plébánosa, Baricz Lajos leplezte le. A plébánia újraalapítójának állítottak emléket.
2014. július 27., 16:502014. július 27., 16:50
Vasárnap délelőtt ünnepi szentmisére került sor a marosszentgyörgyi római katolikus templomban, majd ezt követően szoborleplezésre a cinteremben. A szentmisét Ft. Oláh Dénes főesperes celebrálta, aki prédikációjában a kincsről és az emberi értékrendről beszélt. „Azok lettek igazán nagyok történelmünk folyamán, akik a helyes sorrendet tartották be, mint például a szentek, a vértanúk, a rendalapítók vagy éppen az egyházközségek megalapítói” – mondotta.
Miután Oláh Dénes főesperes megáldotta az egyházközség második megalapítójának kőmását, Baricz Lajos plébános személyét méltatta.
Petky Dávid 1680-ban született, a grófi méltóságot Lipót császártól kapta. Marosszentgyörgyon az Ilibánd határrészen 1710-ben építtette fel a Szentkereszt nevű temetőkápolnát, amit mai napig használnak. 1720-ban visszaszerezte a református egyház tulajdonába került templomot, majd saját költségén rendbe tetette és felújíttatta. Ettől az időtől indult újra a rendszeres római katolikus hitélet Marosszentgyörgyön, ezért tekintik Petky Dávidot az egyházközség második megalapítójának. Gróf Petky Dávid 1744-ben hunyt el, feleségével Zichy Sárával együtt a mikházi kolostor sírboltjában nyugszanak.
1994-ben a marosszentgyörgyi cserkészcsapat a Gróf Petky Dávid nevet vette fel, majd 2007-ben a község főutcájának egy részét nevezték el a helyi személyiségről.
Miholcsa József szobrászművész hangsúlyozta. „Hiszem, hogy a talentumomat Istentől kaptam, és ő irányított munkám során” – mondta a művész.
Kis Gyula marosszentgyörgyi vállalkozó szerint „eljön az a kor minden ember életében, amikor azt érzi, hogy valamit tennie kell.” A vállalkozó 8.000 lejt adományozott a talapzat és a szobor elkészítésére.
A szobrot a helyi cserkészcsapat, a római katolikus egyházközség, a Rákóczi Szövetség és a Kolping család képviselői koszorúzták meg, majd rövid ünnepi műsor következett. Az eseményt a Jubilate és a Jubilate Deo dalkaroknak, a Kolping család énekkarának, valamint Orbán Balázs és Vas Lajos citeraművészek előadása zárta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!