Fotó: Boda L. Gergely
Évek óta „hadakoznak” a marosvásárhelyi Március 8. utca lakói a városházával, kérve, hogy teremtsenek végre megfelelő, városhoz illő körülményeket utcájukban. A lakókhoz és az utcában tevékenykedő cégek képviselőihez csatlakoztak a székelykakasdiak is, kérve, hogy aszfaltozzák le az utcát, s oldják meg a biztonságos kitérést a Dózsa György utcába. 411 aláírással nyomatékosították kérésüket. Mindhiába.
2016. szeptember 02., 15:312016. szeptember 02., 15:31
A Székelykakasd felé vezető, a Dózsa György utcából betérő Március 8. utca nyáron elnyerné Marosvásárhely és a környék legporosabb utcája címét, ősszel és télen pedig sártengerré változik. Az elmúlt tíz évben a marosvásárhelyi városháza egyetlen egyszer sem javította, még csak nem is foltozta, kövezte. Legutóbb, a maroskeresztúri polgármesteri hivatal által megfogadott úthenger egyengette meg, a kakasdi úttal egyetemben.
A szerkesztőségünket felkereső Horváth Pál méltatlankodva meséli, hogy évek óta hiába kérik a marosvásárhelyi városházát, hogy javítsák meg az utcát, mindig kitérő választ kapnak. „Azt mondták egyszer le kell fektessék a víz és csatornavezetékeket, s neki is fogtak ennek a munkának, három éve, s azóta sem fejezték be. Nemcsak az út állapotával vagyunk elégedetlenek, hanem azzal, is, hogy nem oldják meg a biztonságos kitérést. A reggeli órákban és délután 3–5 óra között is lehetetlen kitérni innen a Dózsa György utcára. Hosszú sorok alakulnak ki, s gyakran húsz percet is kell várni. Hetente legalább egy baleset történik emiatt. Két éve felszerelték a jelzőlámpát, de nem indították el. A városháza a közlekedésügyi bizottság döntésére hivatkozva azt válaszolta, hogy nem indokolt a jelzőlámpa felszerelése. Fogalmuk sincs, mi van ebben az utcában” – mondja a panaszos.
Ügyfeleket veszítenek el a javítás hiánya miatt
Az utcában működő autójavító tulajdonosa, Mán László érdeklődésünkre elmondta, hogy sajnál saját autójával bejárni az utcába, így inkább egy régebbi autót használ, amelyikért már nem kár. „2008-ban vettem itt telket, kezdtünk el dolgozni, s azóta egyszer sem javították ezt a szakaszt. Olyan a terep, mint amilyenen motorozunk az erdőben. Az ügyfelek bejönnek autót csináltatni, de félve mennek ki, nehogy kárt tegyenek a gépkocsijukban. A kitérés is nagyon veszélyes, főleg, ha a kombinát fele szeretne menni az ember. Senki nem adja meg az elsőbbséget. Hetente legalább egy-két enyhébb-súlyosabb koccanás történik, mert a várakozóknak elfogy a türelmük, s kiugranak, a Dózsa Györgyön száguldozók pedig már nem tudnak megállni” – mondja a cégtulajdonos.
Hasonlóképp vélekedik egy másik cégvezető, Simonfi Szabolcs, aki 2006-tól dolgoztat a Március 8. utcában. „Marosvásárhelyi adófizetők vagyunk, mégis mintha egy eldugott faluban lennénk, olyanok itt a körülmények. Ha az adónk nincs kifizetve, akkor semmi iratot nem adnak ki, de ők semmit nem tesznek az itt lakókért. Többször szóvá tettük az illetékeseknél az utca javítását és a kitérési gondok megoldását, de semmi nem történik. Valami drasztikus módszerhez kell folyamodjunk, mint például az útlezárás, mert másképp számba sem vesznek minket” – mutatott rá a lakó.
Pert fontolgatnak
A szintén autójavítással foglalkozó cég tulajdonosa, Florin Vuţă azt mondta, hogy ők már per indítását fontolgatják, mert úgy látják, hogy aláírásgyűjtéssel, panaszokkal, kihallgatással semmit nem sikerül elérni. „A város elveszi az adónkat, évente 9 ezer lejt, de azért arra sem képesek, hogy ássanak egy sáncot, és leaszfaltozzák az utcát. Az ügyfelek kétszer meggondolják, hogy másodszor is visszajöjjenek ide, olyan rossz az út, és nagyon nehezen és hosszasan lehet kitérni innen. Már rég felszerelték a jelzőlámpát, de nem indították el, aztán egy balesetben egy autós ki is ütötte a lámpát tartó cölöpöt. Azt hiszem erről a holtpontról csak akkor lesz elmozdulás, ha a cégek és magánszemélyek összefognak, ügyvédet fogadnak, s beperelik az adófizetőket semmibe vevő városházát” – mondta a cégvezető, aki nyolc éve működteti a vállalkozását a Március 8. utcában.
Esetleg egy kövezés
A marosvásárhelyi városháza szakigazgatóságának vezetőjétől, Florian Moldovantól megtudtuk, hogy ismeri a székelykakasdiak és a Március 8. utcai lakóinak panaszait, de egyelőre pontos időpontot, amire ezek megoldódnak, nem tud mondani. Az utcából való kitéréssel kapcsolatban elmondta, hogy bizonyára jó volna egy jelzőlámpa beüzemelése, de erről mindenképp a közlekedési bizottság kellene döntsön. „Tudni kell, hogy a Dózsa György utca említett szakaszán folyamatosan nagy a forgalom, s egy jelzőlámpa bekapcsolása miatt a kombinátnál levő körforgalomig állnának a gépkocsik, s azon túl Maroskeresztúrig is. A közlekedésügyi rendőrség dönt erről a kérdésről, s ha ezt a kérését már egyszer megvizsgálták és elutasították, akkor ez ügyben a városháza nem tud segíteni” – mondta a szakigazgató, akitől megtudtuk, hogy a víz- és csatornázási munkálatokat az Aquaserv által megbízott cég végzi, s a határidő 2017 vége, addig kell befejeznie. „Tudomásom szerint a gázvállalat is engedélyt kért a vezeték cseréjére, ezt is meg kell várnunk, mielőtt aszfaltoznánk. Annyit tehetünk, hogy esetleg lekövezzük az utcát” – mondta Florian Moldovan.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!